A Nobel Intézet szólt közbe: hiába osztaná meg a 2025-ös nyertes a Nobel-díját Trumppal, nem teheti meg
Az amerikai elnöknek egyelőre be kell érnie a FIFA békedíjával Nobel-díj helyett.
Az amerikai elnöknek egyelőre be kell érnie a FIFA békedíjával Nobel-díj helyett.
HVG
A három év híján fél évszázados iráni teokratikus rendszer immár a hatodik jelentősebb tiltakozáshullámmal szembesül. Egyre többen érzik úgy, nem az a kérdés, hogy megbukik-e a mullahok rendszere, hanem az, hogy mikor. A mostani tüntetéseket a gazdaság összeomlása, a riál elértéktelenedése és az egyre nehezebb megélhetés váltotta ki, de hamar a rezsim elleni tiltakozássá váltak, többen a Pahlavi-dinasztia visszatérését követelik.
A légi csapással az iszlamisták decemberi támadását torolták meg.
MTI
A nem ügyeletes orvosokat is behívták, a nem sürgős műtéteket több helyen elhalasztották, a rengeteg sérülttel azonban így sem bírnak megbirkózni az iráni kórházak.
HVG
Szűk hat éven belül újra tiltakozásokat gerjeszthet Minneapolis azzal, hogy a rendfenntartók intézkedésének következtében meghalt egy ember. Az afroamerikai George Floyddal szemben 2020-ban fellépő fehér rendőrt emberölésért elítélték, a háromgyerekes fehér anyát, Renée Goodot agyonlövő szövetségi ügynök fölé viszont védőpajzsot emelt a Trump-adminisztráció.
Az amerikai elnök közölte: akár a könnyebbik, akár a keményebbik úton, de az Egyesült Államok meg fogja szerezni Grönlandot.
HVG
Egymásnak estek a hutik elleni jemeni koalíció erői, szembeállítva Szaúd-Arábiát és az Egyesült Arab Emírségeket. A déli szeparatisták önállósodnának, a nevető harmadik a huti mozgalom.
A közgazdasági Nobel-díjas Joseph Stiglitz azt mondja, hogy új birodalmi korszakába érkezett az Egyesült Államok.
HVG
Trump elszabadult: odahaza semmi sem áll útjába, külföldön kalandorkodik. Vagyis az USA egyre gyorsabban tart afelé, hogy valóra váltsa a hobbes-i rendet, amelyben a nagyhatalmak felosztják egymás között a világot és diktálnak a többieknek – írja a lap.
HVG
Trump jobboldali-demagóg hívei évek óta a törvényeket megkerülve kormányoznak a földrész középső és délkeleti részén, de Maduro elhurcolása után már kezd derengeni nekik, hogy számukra az amerikai elnök is veszélyt jelent. Orbán Viktor évek óta kitartóan döngeti a mellét, hogy ő aztán a béke barátja, retorikájának szerves része a Fehér Ház ura. Vonatkozik ez a mostani választási hadjáratra is.
HVG
Oka van annak, hogy az amerikaiak nemcsak Nicolás Madurót, de a feleségét, Cilia Florest is vád alá helyezték. Számos jel utal arra, hogy a nő nemcsak támasza volt a venezuelai diktátornak, hanem egyenesen ő volt az ész kettejük társulásában, míg Maduro csak az erőt hozta a csapatba.
Kibújt a szög a zsákból – bólogattak a Donald Trump tettei mögött imperialista szándékot sejtők, amikor az amerikai elnök a múlt szombati sajtóértekezletén többször is kijelentette, hogy Nicolás Maduro eltávolításával visszaszerzik azt az olajat, amit Venezuela elvett tőlük. Venezuela egykor az OPEC, a Kőolaj-exportáló Országok Szövetségének alapítója és olajnagyhatalom volt. Az olajszektort is államosították, aztán a korrupció forrásává vált.
Az X felhasználók így már csak valódi nevük és fizetési adataik megadásával készíttethetnek meztelen képeket másokról, a Grok saját weboldalán azonban továbbra is korlátozás nélkül elérhető a funkció.
HVG
Trautmann Balázs a Borostyán Szív érdemrendet Kijevben vehette át.
HVG
A Cebu Cityben található szeméttelepen 1 ember meghalt, 38-at még keresnek.
HVG
A tiltakozáshullám decemberi kezdete óta civilek szerint már 42-en meghaltak. A száműzetésben élő egykori trónörökös, Reza Pahlavi az utcára hívta híveit.
HVG
Jevgenyij Szafranov a háború kitörése előtt hagyta el Oroszországot, nem sokkal azután, hogy munkahelyét külföldi ügynöknek bélyegezte az orosz állam.
HVG
Egyéni akciónak köszönhetően juthatott be az afrikai tenisztornára a kezdőnek tűnő játékos, az Egyiptomi szövetség megerősítette, hogy náluk soha nem volt profi játékosként nyilvántartva.
HVG
Lehetséges jövőbeli vetélytársát, a népszerű hírszerzőfőnököt, Kirilo Budanovot tette meg kabinetfőnökévé Volodimir Zelenszkij ukrán államfő. Miközben tart a kijevi kormányátalakítás, Oroszországot ismét átlátszó hazugságon fogták, Párizsban pedig előreléptek a béke felé.
“Szép az országod, kár volna, ha le kellene rohannunk.” Kizsákmányolás vagy zsarolás vár azokra az országokra, amelyekre Trump szemet vetett – írja a Guardianben megjelent kommentárjában a Princetoni Egyetem politológiaprofesszora.
HVG