#vállalkozás

Visszaesők hagyják bedőlni a cégeket
 

Visszaesők hagyják bedőlni a cégeket

Az első negyedévben 15 százalékkal több céggel szemben indítottak felszámolási eljárást a hitelezők, mint egy évvel korábban – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. Az ágazat továbbra is fertőzött, az új cégek harmada olyan magánszemélyekhez köthető, akik már legalább egy céget hagytak tartozásokkal együtt bedőlni.

hvg.hu hvg.hu


Nem kérnek kölcsön a magyar cégek
 

Nem kérnek kölcsön a magyar cégek

A cégek úgy látják, hogy jóval nehezebben jutnának most hitelhez, ha igényelnének, 20 százaléluknál pedig már problémássá vált a meglévő kölcsönök törlesztése - derül ki a Lízingszövetség által 2010 márciusában készített kutatásából.Átalakult a fejlesztésekhez igénybevett források szerkezete is.

hvg.hu hvg.hu


Ellepik a piacot a rossz szándékú vállalkozók
 

Ellepik a piacot a rossz szándékú vállalkozók

Bár továbbra is nő a cégcsődök száma, az áprilisi adatok már lényegesen kisebb változásokat mutatnak, mint a korábbi hónapok számai – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató jelentéséből. Az új cégbejegyzések száma alig marad el a tavalyi évtől, de ebben jelentős szerepe van annak, hogy a korábban felszámolt társaságok tulajdonosai alapítanak másnéven céget.

hvg.hu hvg.hu


Irány külföld, szinte féláron
 

Irány külföld, szinte féláron

A magyar kis és középvállalatok sokkal rosszabb feltételekkel indulnak a nemzetközi piacok meghódítására, mint a nagyvállalatok. Piaci hátrányuk kiküszöbölésére – a már jól ismert megoldások, mint a külkereskedelmi képviselet, vagy fióktelep létesítése - az adóregisztráció jelenthet hatékony és tartós megoldást. A nemzetközi közép- és nagyvállalatok által is gyakran alkalmazott terjeszkedési mód a cégalapítás költségeihez képest akár 40 százalékos megtakarítást is jelenthet.

hvg.hu hvg.hu

Újszerű munkahelyteremtés
 

Újszerű munkahelyteremtés

Nyugati mintára hazai sajtút-állomásokból álló hálózat kiépítését tervezi a Kis-, Közép- és Agrárvállalkozók Országos Szolgáltató Egyesülete. A sajtút kiépítésének célja a sajtkészítő szakma megismertetése mellett új munkahelyek teremtése.

unknown unknown

A cégek több mint fele számol versenyhelyzete romlásával
 

A cégek több mint fele számol versenyhelyzete romlásával

A májusban megalakuló leendő új kormány egyik fő feladatának a versenyképesség növelését tartja, amelynek része kell, hogy legyen a hazai kis- és középvállalkozások versenypozíciójának erősítése. A kkv-k körében közvetlenül az országgyűlési választások előtt végzett kutatás során kiderült, 52 százalékuk nem számít változásra.

hvg.hu hvg.hu


Szankciók beszámolót elmulasztó cégeknek
 

Szankciók beszámolót elmulasztó cégeknek

Minden kettős könyvvitelt vezető vállalkozó köteles a Számviteli törvény szerint készített beszámolóját – ideértve a kötelező könyvvizsgálat esetén készülő könyvvizsgálói záradékot és a beszámoló elfogadásával egyidejűleg meghozott, az adózott eredmény felhasználásáról szóló határozatot is – éves, egyszerűsített éves beszámoló esetén az adott üzleti év mérlegfordulónapjától számított 150 napon belül, míg éves konszolidált beszámoló esetén az üzleti év mérlegfordulónapjától számított 180 napon belül letétbe helyezni és közzétenni.

hvg.hu hvg.hu





A kormányváltásban bíznak a cégek
 

A kormányváltásban bíznak a cégek

A 700 vállalkozás megkérdezésével március 9. és 16. között zajló felmérés alapján egyértelműen tovább javultak a vállalkozások várakozásai. A pozitív nemzetközi makrogazdasági előrejelzések és a hazai GDP várható minimális növekedése – de legalábbis stagnálása – a mikro-, kis- és középvállalkozások elkövetkezendő egy évre vonatkozó várakozásait is pozitívan befolyásolta.

hvg.hu hvg.hu

Világgazdaság: gombamód szaporodó kalandparkok
 

Világgazdaság: gombamód szaporodó kalandparkok

Új divathullám jellemzi a hazai turisztikai fejlesztéseket: az elmúlt években gombamód szaporodtak Magyarországon a gyakorlatilag sportos attrakciókat felvonultató erdei vidámparknak tekinthető kalandparkok; az eddigi példák alapján magán- és állami cégek, valamint önkormányzatok is szívesen vágnak hasonló fejlesztésbe, amelynek megtérülését 5-10 évre tervezik - írta a Világgazdaság hétfői számában.

MTI MTI

Nincs ingyen hitel - óva int a versenyhivatal is
 

Nincs ingyen hitel - óva int a versenyhivatal is

Az elmúlt hónapokban egyre több fogyasztói csoportot szervező vállalkozás jelent meg a piacon. Ezek a cégek sok helyen reklámozzák szolgáltatásaikat, de sokan nem tudják, mi is az a fogyasztói csoport. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Gazdasági Versenyhivatal összegyűjtötte a leggyakrabban felmerülő kérdéseket és az azokra adott válaszokat.

unknown unknown


Manipulált mérlegek: senki nem ússza meg
 

Manipulált mérlegek: senki nem ússza meg

A számviteli beszámoló beküldésének elmulasztásától számított 100 nappal később törlik a renitens vállalkozást. A megmaradt cégek adatai eközben sosem látott nyilvánosság mellett válnak végre hozzáférhetővé.

hvg.hu hvg.hu