szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Rég nem látott első szerelmük felkutatásához nyújt segítséget ügyfeleinek egy japán magánnyomozó iroda.

A tevékenységi körét már nevében hirdető Első szerelem nyomozóiroda Ószaka városának Csúó kerületében működik, vezetője egy 56 éves hölgy, Szato Acuko. "Természetesen előfordulhat, hogy nem a megadott személy volt az első szerelem, de 95 százalékos biztonsággal megtaláljuk azt az embert, aki a megbízó emlékeiben él" - mondja irodájában, ahol gúlában állnak a telefonkönyvek.

Mostanra hét alkalmazottat foglalkoztató vállalkozását 1988-ban alapította, előtte egy iskolai szemléltetőeszközöket gyártó cégnél és egy kutatóintézetnél dolgozott. Az ügyfelektől indulásként 55 ezer jent (körülbelül 115 ezer forintot) kérnek, ez fedezi egy lakás bérleti díját, később további 55 ezer jen (nagyjából 104 ezer forint) sikerdíjat számláznak ki, ha megtalálták a keresett személyt. Az iroda Ószakán kívül más prefektúrákban is nyomoz, és mostanáig mintegy 20 ezer esetük volt. Közrendbe ütköző, tisztességtelen vagy diszkriminatív ügyeket nem vállalnak.

"Sokan fordulnak hozzánk, hogy keressük meg azokat az embereket, akiknek a sorsa már régóta foglalkoztatja őket vagy adjunk át nekik egy rövid üzenetet" - meséli Szato, de számos olyan kérés is befutott hozzájuk, hogy kutassák fel a II. világháború alatt eltűnt vőlegényt vagy bajtársat. Mostanában egyre többen vannak azok is, akik nem tudják elfogadni, hogy választottjuk durván visszautasította őket, ezért azt várják az irodától, hogy minden kétséget kizáróan megerősítse: kikosarazták.

Az iroda havonta körülbelül 20 olyan megbízást kap, amikor az ügyfél emlékeiben élő személyt kell megkeresni, de házasságon kívüli viszonyokkal és a különböző szektákból kiszállni akarók ügyeivel is foglalkozik. Szato jelenleg jogot tanul, mert akadnak megbízások, amelyek könnyen perekbe torkollhatnak, ezért most időnként együtt kell működnie jogászokkal.

"Segíteni akarok azokon, akik megbíznak bennem" - hangsúlyozza. Vállalkozásának ötlete azután fogalmazódott meg benne, hogy egy magánnyomozó irodával meg akart kerestetni egy férfit, akivel még az 1970-es évek diákmozgalmában találkozott. Ott azt mondták neki, hogy a nyomozás díja naponta 30 ezer jenbe (csaknem 63 ezer forintba) kerül és az összköltség megjósolhatatlan. Szato elmondta, hogy munkáján keresztül erős személyes kapcsolat alakul ki közte és ügyfelei között. "Vannak olyanok, akik egy rég nem látott ismerősről szeretnének hallani, de egyszer csak azon kapják magukat, hogy tanácsot kérnek: most hogyan viselkedjenek ezzel a szeretett személlyel".

 

MTI Világ

Erős földrengés Japánban, Tokióban is érezték

Erős, a Richter-skála szerint - az első adatok szerint - 6,6-os földrengés rázta meg vasárnap Japán északi részét, az onnan 240 kilométerre délre fekvő Tokióban is számos épület megremegett.

hvg.hu Shake

Spielberg és Hanks a japánok ellen - videóval

A világ legdrágább tévésorozata mutatkozott be egy látványos világpremier formájában az HBO-n, a második világháború három tengerészgyalogosának igaz történetén alapuló, tízrészes minisorozat The Pacific - A hős alakulat címmel látható már itthon is. Vajon Spielberg és Hanks ismét megugrotta saját magasra tett lécét?

MTI Világ

A "vén óriás" feltámadásáért imádkoznak Japánban

Japánok nemzedékei és külföldi turisták milliói néztek rá csodálattal és mély tisztelettel, de a vén óriás most halott: a 30 méter magas, mintegy 1000 éves és 6,8 méter kerületű páfrányfenyőt (Ginkgo biloba), amely az ősi Kamakura város jelképének tartott sintoszentélyben állt, ledöntötte egy vihar.

A FIFA-nál Vinícius Júnior volt az év legjobbja

A FIFA-nál Vinícius Júnior volt az év legjobbja

Elkezdték támadni a wifiket, az új módszer neve: a legközelebbi szomszéd támadása

Elkezdték támadni a wifiket, az új módszer neve: a legközelebbi szomszéd támadása

Magyar Péter újévi kívánságát csak Orbán Viktor tudja teljesíteni

Magyar Péter újévi kívánságát csak Orbán Viktor tudja teljesíteni

Jogerősen elítélték Sarkozyt korrupció miatt, nyomkövetőt kell viselnie

Jogerősen elítélték Sarkozyt korrupció miatt, nyomkövetőt kell viselnie