Tenerifére is repülni fog Budapestről a Ryanair
Kedden, csütörtökön és vasárnap repülnek majd a gépek a magyar főváros és a sziget között.
Kedden, csütörtökön és vasárnap repülnek majd a gépek a magyar főváros és a sziget között.
Ne féljünk a változástól és a változtatástól! Ahogy mondani szokás, manapság csak a változás állandó. Részlet Vecsenyi János vállalkozási szakértő és Petheő Attila üzletember Vállalkozz okosan! című könyvéből.
Százhúsz járatot töröltek Belgiumban a Ryanair ír diszkont légitársaság pilótáinak sztrájkja miatt - jelentette szombaton a Belga hírügynökség.
Búcsúzik az Anchor Brewery, mely San Franciscóban készítette kézműves sörét, de nem bírt többé a konkurenciával.
Mai árfolyamon 333 milliárd forintot szánnak az egész MI-projektjére a Wipro.
Nem mindig teljesen világos, hogy egy-egy vállalatnak, vállalkozásnak mi is a kötelezettsége a kiterjesztett gyártói felelősség rendszerében (EPR), ráadásul a Mol-leányvállalat Mohu internetes rendszere sem működik gördülékenyen.
Közel 1600 megvizsgált vállalat közül 225 üzletel úgy Oroszországgal, mint ha semmi bojkottra okot adó dolog nem történt volna ott az elmúlt másfél évben, köztük néhány magyar is. Voltak cégek, amelyek látványosan meghirdették a kivonulást tavaly, majd mégis maradtak. Valójában nem egyszerű elmenni onnan, de ahogy ezernél is több vállalat példája mutatja, nem is lehetetlen.
A BalaLand többek között Szepesi Richárd érdekeltsége, aki korábban több olyan üzletben részt vett, amelyek eredményeként Tiborcz István tulajdonába kerültek hotelek.
A tömény, sárga zsírhegy iránt egyből óriási lett a kereslet, amit elsősorban a szendvics elfogyasztásának megkísérléséről szóló TikTok-videók pörgetnek.
2020-as beszéde után hirtelen mégsem engedték tőzsdére lépni egyik vállalatát, aztán megsokasodtak a cégei ellen indított eljárások is.
Végül 55 millió euróba került az üzlet a Liberty Steelnek.
Két cég hatékony együttműködésének alapja a bizalom, amit az eredmények igazolnak a legjobban. Így van ez az elektronikai gyártással, szolgáltatással foglalkozó ZOLLNER Kft. és a szállítmányozási megoldásokat kínáló Liegl & Dachser esetében is.
Vállalkozz okosan! című könyvükben Vecsenyi János vállalkozási szakértő és Petheő Attila üzletember nemzetközi és magyar vállalkozók példáin keresztül vezetnek be a vállalkozások világába. Az alábbiakban ebből a kiadványból közlünk egy üzleti esettanulmányt.
Az álláshirdetés szövege szerint a tanárok egy sor olyan készséggel rendelkeznek, amiket eredményesen kamatoztathatnának a tanácsadói karrier során is.
Nem éri meg visszavásárolni az autóbontóknak a MOHU-tól a roncsokat, amikből előtte kimazsolázták a jó pénzért eladható alkatrészeket. Ráadásul alacsony árakat szabtak a bontási tevékenységre is.
Hetek óta találgatások tárgya: ki vezetheti tovább birodalmát halála után?
A terület másik fele egy székesfehérvári vállalkozó birtokában van.
Több milliárd forintba fog kerülni az esemény.