Feltartóztattak egy tankert, amely megrongálhatta a Finnország és Észtország közötti villamosvezetéket
A hatóságok még mindig nem zárták ki a szabotázs lehetőségét.
MTI
Feltartóztattak a finn hatóságok egy tankert, amelyet a Finnországot Észtországgal összekötő tenger alatti villamosvezeték megrongálásával gyanúsítanak – közölte a helyi rendőrség.
A finn rendőrség és határőrség egységei csütörtökre virradóra felmentek a Cook-szigetek zászlaja alatt hajózó Eagle S nevű tankerre és átvették irányítását – közölte Jari Liukku, Helsinki rendőrfőnöke. Hozzátette, hogy a hajót Finnország kizárólagos gazdasági övezetében tartóztatták fel, majd a finn felségvizekre irányították. A villamosvezetéken keletkezett károkat a nyomozók szerint a tanker horgonya okozhatta.
A Fingrid finn üzemeltető közölte, hogy a 170 kilométer hosszú vezeték javítási munkálatai hónapokig is eltarthatnak, ami különösen a táli hónapokban fennakadásokat okozhat az áramellátásban.
A finn vámhatóság szerint a hajó ugyan a Cook-szigeteken van bejegyezve, de abból a feltételezésből indulnak ki, hogy az orosz árnyékflotta részét képező olajtankerek egyike lehet – közölte a YLE finn közszolgálati televízió.
Ez utóbbiak esetében olyan hajókról van szó, amelyeket Oroszország használ az olajár-korlátozási mechanizmus kijátszására, illetve más – szankciók hatálya alatt álló – termékek exportjára. Az érintett hajók a bevett nyugati szolgáltatók biztosítása és szakhatósági ellenőrzése nélkül közlekednek. Az utóbbi időben a skandináv és a balti térségben futó távközlési és energetikai kábelrendszerrel kapcsolatban több incidens is történt, ezek gyakran – például hajók horgonyai okozta – balesetekre voltak visszavezethetők. Mindazonáltal a tenger alatt futó vezetékek a létfontosságú infrastruktúra részét képezik, és éppen emiatt szabotázsakciók vagy hadműveletek célpontjaivá is válhatnak.
Az újabb balti-tengeri szürkezónás támadás után feltartóztatták a tenger alatti kábelek megrongálásával vádolt kínai szállítóhajót. A kritikus infrastruktúrának számító kábelek rendkívül sérülékenyek, és másfél évszázada adják a globális kommunikáció gerincét.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
Egyelőre nem tudni, milyen rakétával hajtott végre csapást Irán Izrael ellen csütörtök reggel, de az biztos, hogy a lövedék sikerrel jutott át a Vaskupolán.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek, mely azzal az indokkal nem engedélyezte a szivárványos menetet, hogy abból könnyen Budapest Pride válhat.