Írország után Olaszország is brexit-kártérítést kap az Európai Bizottságtól
42 milliárd forintnyi támogatást kapnak a kieső gazdasági kapcsolatokért.
42 milliárd forintnyi támogatást kapnak a kieső gazdasági kapcsolatokért.
Sally Rooney még csak idén lett harmincéves, de már a harmadik regénye jelenik meg: a Normális emberekből – elsöprő kritikai és közönségsiker után – kiváló sorozat is készült, a Baráti beszélgetésekből pedig éppen most forgatnak adaptációt. Ezek után nagy volt az izgalom, hogy mi sül ki a Hová lettél, szép világ? című kötetből, amely három nap alatt bestseller lett az Egyesült Királyságban, és amely az előző regényekhez hasonlóan ismét a meglehetősen kiábrándult millenniumi generáció romantikus viszonyai köré épül, ezúttal egy kis csavarral. Felteszi ugyanis azt a kérdést, érvényesek-e a személyes, érzelmi problémáink, egyáltalán lehet-e értelmet találni a létezésben akkor, amikor történelmi válságban vagyunk, a Föld pedig elpusztul.
A portugál Európa-bajnok minden idők legeredményesebb válogatott labdarúgója lett.
Olyan tagja is van az úszó kimentését segítő delfincsapatnak, amelyet korábban emberek mentettek meg.
A sarkvidékről szokatlanul messzire vándorolt állat egy ír alkoholfőzde csónakját nézte ki magának, miután egy másikat elsüllyesztett, néhányat pedig megrongált.
Bár Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter beszélt ír kollégájával a globális társasági adóról, és utána úgy nyilatkozott, hogy Írország is hajlik a 15 százalékos mérték elfogadására, de ezt cáfolta az ír pénzügyminiszter. Paschal Donohoe közölte: kitartanak a mostani, 12,5 százalékos adó mellett.
Az északír problémák továbbra sem tisztázódtak Brüsszel és London között, ezért "előfordulhat, hogy jogi lépéseket teszünk Nagy-Britannia ellen" - jelentette ki Maros Sefcovic uniós alelnök és Brexit-főmegbízott.
Stephen Kenny szerint a szurkolók reakciója az egész országra rossz fényt vet.
Ciprus és Írország ellen is játszik Marco Rossi csapata, a jegyeket szerdán kezdik árusítani a több mint tízezer fős Szusza Ferenc Stadionba.
A négylábú szemmel láthatóan inkább egy kis játékra vágyott volna. Mégpedig azonnal.
Csalódtak az északír protestánsok a brit kormányban, amiért belement a tengeri határ felállításába. A brit–északír unió centenáriumát régen nem látott utcai zavargások előzték meg.
Elveszítheti rendezési jogát Írország a nyári futball Európa-bajnokságon, nem biztos ugyanis, hogy a dublini stadion képes lesz megfelelni az európai szövetség (UEFA) 25 százalékos látogatottsági elvárásának.
Szombat hajnalban is folytatódtak Észak-Írország több városában a több mint egy hete tartó zavargások. Az utóbbi évek legsúlyosabb válsága mögött több ok is rejtőzik, ám mindegyik visszavezethető arra, hogy a Nagypénteki Egyezmény 1998. április 10-ei aláírása óta eltelt több mint két évtized sem volt elég ahhoz, hogy valódi bizalom alakuljon ki az Egyesült Királyságot támogató protestánsok és a függetlenséget vagy inkább az Írországhoz való csatlakozást kívánó republikánus katolikusok között.
A rojalisták, a köztársaság-pártiak és a rendőrök összecsapásainak már többtucatnyi sérültje van.
Egy 150 éves zongorát állított be egy ír férfi a konyhájába.
Egy szakember szerint a fiatal állat elaludhatott egy jégtáblán, úgy kötött ki a Valentia-szigeti Glanleam közelében.
A hírekben elterjedt vérrögképződéses esetek miatt döntöttek így.
A szokatlan természeti jelenséghez algák kellettek, és persze óriási szél.
Írországban az egyházi fenntartású anya- és gyerekotthonokban kilencezer „törvénytelen” gyerek vesztette életét a múlt században, és több tízezer gyereket szakítottak el az anyjuktól, csak azért, mert nem házasságon belül születtek.