Most már inkább luxushotelt húznának fel a Dohány utcai zsinagóga mellé
Elvetették a több mint egy évtizede befulladt luxuslakásos terveket, most inkább hotel lesz, 291 szobával és wellness-központtal, már meg is van az építési engedély.
Elvetették a több mint egy évtizede befulladt luxuslakásos terveket, most inkább hotel lesz, 291 szobával és wellness-központtal, már meg is van az építési engedély.
A parlamentben hétfőn Szilágyi György jobbikos politikus kérdezett rá a hatvanpusztai birtokon zajló építkezésre, melyről a HVG közölt tényfeltáró cikksorozatot. Jakab Péter Jobbik-elnök viktóriázott egyet. Orbán szerint az ellenzéknek kedvez, hogy az MTI nem számolt be szombaton az előválasztásról.
Vissza nem térítendő támogatást lehet igényelni a szállók építésére és felújítására, visszatérítendő támogatást pedig a szükséges eszközök vásárlására.
Külön kimondták, hogy az országos településrendezési és építési követelményekről szóló rendeletet nem kell alkalmazni.
Sokan például csak az ellenőrzés során szembesültek azzal, hogy „elfelejtették” őket bejelenteni.
A Balaton egyik NER-központjában az egyik legnagyobb beruházás lesz a Tihany kapuja nevezetű luxuslakópark, amely a tihanyi révvel szemben épül. Az egyik beruházó az önkormányzathoz köthető ügyvéd família, akik két ingatlant néztek ki maguknak. Az egyiken a lakópark épül, a szomszédos ingatlannal kapcsolatban viszont még most is pereskednek. Az ezen álló egyik boltnak a tulajdonosa lapunknak azt állította, miután nem akarták eladni a saját részüket, lebontották körülöttük a többi üzletet, majd az övéket is, anélkül, hogy szóltak volna. A beruházó szerint minden rendben zajlott.
A lehető legkevesebb anyag felhasználása mellett rekordgyorsasággal húztak fel egy iskolaépületet a délkelet-afrikai Malawiban. Az intézmény a minap megnyitotta kapuit, már folyik a tanítás.
Sorra módosítják a településrendezési tervet és a helyi építési szabályzatot a Balatonnál, elsősorban az északi parton, hogy ne lehessen újabb lakóházakat és nyaralókat építeni a vízparton. A polgármestereken nagy a nyomás az engedélyekért, különösen, hogy sokan a karantén idején fedezték fel maguknak a Balatont. Elmentünk Paloznakra és Szigligetre, megnéztük, hogyan zajlik az "ellenállás".
A tárca ezután segít felderíteni, hol van helyettesítő termék.
Mészáros Lőrinc egyik cégének logóját is megtaláltuk az Orbán család hatvanpusztai építkezésén. Ez az első tanújele annak, hogy a beruházásnál a miniszterelnök földije is jelen van.
Az eredetileg tervezettnél egy kicsit szerényebb körülmények között pihenhetnek a lovak Kisvárdán.
Óriási a drágulás az építőiparban, és nem sok jele van annak, hogy a közeljövőben megállhat az árak száguldása. Mi lehet az, ami véget vet a drágulásnak, egyáltalán van-e esély arra, hogy magyarországi beavatkozással valamit változtatni lehessen?
Budapesten, Pest megyében és a Dél-Alföldön okozza a legnagyobb károkat az építőipari kontármunka. Leginkább a generálkivitelezőkkel elégedetlenek a megrendelők.
Az OMSZ korábban amiatt aggódott, ha beépítik a telket, akkor a viharjelzések biztonsága veszélybe kerülhet.
Reggel 8-tól megy a cölöpverő az apartmanház mellett.
13 százalékkal több új lakás épült az idei első félévben, mint 2020 első felében, de a növekedésnek kizárólag Budapest az oka, vidéken 19–30 százalékos visszaesést mért a KSH.
Egy kamarai ülésen védte az építőipari árak letöréséért felelős kormánybiztos a kormány új döntéseit.
Nem csak a tavaly májusi mélyponthoz, hanem az idén áprilisihoz képest is javult a magyar építőipar teljesítménye. Új szerződésből is többet kötöttek.
Védőfelszerelés nélkül, veszélyes körülmények között dolgoztak. A főnök a napokban bíróság elé állt.
A kereskedelmi üzemet hat-nyolc tesztüzem előzi majd meg.