#újságírás










Budapesti fura szerzetek: Tábori Kornél, a főváros árnyoldalának krónikása
 

Budapesti fura szerzetek: Tábori Kornél, a főváros árnyoldalának krónikása

Bűnügyi riporter, haditudósító, a századfordulós magyar újságírás mára méltatlanul elfeledett figurája. Tábori Kornél neve ugyanakkor nem csak a szenzációt kergető zsurnaliszta képével forrt egybe, ő volt az is, aki megmutatta a fővárosi csillogás külcsíne alatt megbúvó nyomor igazi arcát, illetve ő hozta először nyilvánosságra egy letűnt kor ügynöklistáját is.





Ukrán újságírók: „Az ukránok nem tudnak különbséget tenni Orbán és a magyar emberek között”
 

Ukrán újságírók: „Az ukránok nem tudnak különbséget tenni Orbán és a magyar emberek között”

Hogyan változott meg az ukrán média szerepe tavaly februárban, a háború kitörésekor? Hogyan küzdenek a nyugati szövetségesek háborús apátiája ellen? Miként veszik fel a harcot az orosz dezinformáció újabbnál újabb formáival? Putyinistának látják-e egész Magyarországot Ukrajnában és hogyan lehetne javítani a két ország kapcsolatán? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Olena Removszkával, az ukrán köztévé, valamint Szerhij Sztukanovval, az ukrán rádió politikai műsorvezetőjével. (A teljes beszélgetés meghallgatható a Fülkében, angolul.)

Serdült Viktória - Nagy Iván László Serdült Viktória - Nagy Iván László




Eltűnhetnek az újságcikkek a Facebookról és az Instagramról Kanadában, mert a Meta nem akar érte fizetni a kiadóknak
 

Eltűnhetnek az újságcikkek a Facebookról és az Instagramról Kanadában, mert a Meta nem akar érte fizetni a kiadóknak

Egy nemrégiben elfogadott törvényjavaslat arra kényszerítené a nagy technológiai vállalatokat, hogy kompenzálják a kiadókat a platformjaikon megjelenő tartalmakért. Úgy tűnik, ebbe sem a Meta, sem a Google nem megy bele, már elkezdték tesztelni, hogyan tűntetik el a híreket a platformjaikról, aláírva ezzel a digitális hírüzletág halálos ítéletét.

hvg.hu hvg.hu