Így lehet autópálya-matricát venni, még akkor is, ha lehalt a szerver
Ha az angol vagy német nyelvű felületen próbálunk matricát venni, sikerrel járunk.
Ha az angol vagy német nyelvű felületen próbálunk matricát venni, sikerrel járunk.
Az MSZP hétfőn felszólította a kormányt, hogy január 31-ig se a büntetést, se az azzal járó igazgatási díjat ne vesse ki a fizetőssé vált utakon megyei autópálya-matrica nélkül autózókra.
A DK szerint átláthatatlanság és igazságtalanság jellemzi az útdíjrendszert, az útdíj pedig egy különadó, aminek célja a "netadó után bosszút állni".
A január 1-től bevezetett új útdíjfizetési rendszerben egyszerű főutat is fizetőssé tettek, és módosulhat a ferihegyi reptérre vezető út díjkötelezettsége is, hiszen azt egy 200 méteres szakasz miatt tették fizetőssé – írja a Népszabadság hétfői lapszáma.
Március elsejére autósblokádot szerveznek a civilek az útdíjrendszer átalakítása miatt – írta a Magyar Nemzet.
Mindenki örült az M1 hírműsorában, amiért új útdíjat fizethet.
A hvg.hu-nak beszámoló autósok szerint több benzinkútnál is sorok kígyóztak pénteken a megyei matricákért.
Kérdés-válasz összeállítást tette közzé honlapján pénteken a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató. Ettől persze a rendszer még nem lett működőképesebb, mint január elsején.
SMS-ben nem lehet egyelőre megkapni a várva várt megyei matricákat, és bizonyos benzinkutaknál is hiába állunk sorba értük. Akik interneten próbálták beszerezni a matricát, azok közül is csak kevesen jártak sikerrel: nem bírja a rendszer az ostromot.
Egy nappal a megyei útdíjmatricák bevezetése előtt az MTI máris talált olyan budapesti Mol-benzinkutat, ahol láthatóan felkészültek a matricák holnap induló értékesítésére.
Az útdíjról szóló rendelet a rendkívül kevés felkészülési idő miatt sérti a jogbiztonságot, ezért az LMP az Alkotmánybírósághoz fordul. A párt megkeresi az üggyel kapcsolatban a parlament két másik ellenzéki frakcióját is.
Valószínűleg fizetőssé válik januártól a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es termináljához vezető útszakasz is -- bogarászta ki a frissen megjelent matricatérképekből a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE).
Közzétette a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) azokat a részletes térképeket, amelyek a január 1-jétől fizetőssé váló útszakaszokat, illetve a megyei matricával is használható szakaszokat mutatják be. A társaság a megyékről külön térképeket készített. Az M1-es, M3-as, M7-es kivezető szakaszain tájékoztató táblákat is kihelyeznek a változásokról.
Nem büntetik meg azokat az autósokat, akik januárban még megyei vagy országos éves matrica nélkül használják a január 1-től fizetőssé váló bevezető szakaszokat és az M0-ást - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). Ennek azonban az a feltétele, hogy legkésőbb február végéig megvegyék a megfelelő éves matricát.
A törökbálinti képviselő-testület elutasítja, hogy az autópályadíjat az M1-es és az M7-es autópálya bevezető szakaszára és az M0-s autóútra is kiterjesszék - közölte az önkormányzat.
A kormányszóvivő tájékoztatása szerint nem csúszik az új autópályamatrica-rendszer bevezetése.
A kormány szándéka szerint január elsejétől már csak autópálya-matricával lehet felhajtani az M0-s több szakaszára, számos települést elkerülő pályaszakaszára és a fővárosba bevezető autópályákra a városhatáron kívül, de még nem tudni, mikortól lehet megyei engedélyt vásárolni – írta a Magyar Nemzet.
Nincs elég kamionsofőr, azt kéne tenni egyszerűen, hogy a középiskolából kikerülő, elhelyezkedni nem képes fiatalokat gépkocsivezetőnek átképzik, de erről még nagyon győzködni kell a kormányt. A szállítmányozás után az autós és lakásbiztosítási piacra is belépett, és az állhatatossága mára beérett, de nem áll le, az egészségügyi biztosításokban is fantáziát lát. Interjú az év üzletemberének választott Wáberer Györggyel, a Waberer’s International Zrt. elnök-vezérigazgatójával.
A reggeli ülés csak arra volt való, hogy az ellenzék "hergelje" az embereket - ez a Fidesz véleménye a rendkívüli parlamenti ülésről, amin nem vettek részt.
A jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó ombudsmanhelyettestől várja az LMP, hogy az Alkotmánybíróság elé vigye a fizetős M0-s ügyét.