Nem akar női kvótát a kormány, és pláne nem, ha az EU kéri
A hazai tőzsdei cégek vezetésében csak elvétve ülnek nők, a kizárólag férfiakból álló kormány pedig az Európai Bizottság fellépése ellenére sem akar ezen változtatni.
A hazai tőzsdei cégek vezetésében csak elvétve ülnek nők, a kizárólag férfiakból álló kormány pedig az Európai Bizottság fellépése ellenére sem akar ezen változtatni.
Hét év alatt 15 helyet zuhant Magyarország az Economist üvegplafonindexén.
A svéd evangélikusoknál átlag 213 euróval keresnek többet a férfiak havonta, az egyházi méltóságok között is alig vannak még nők.
Friss tanulmány bizonyítja, hogy a nők számára a felső 1 százalék üvegplafonja „szilárdan érintetlen”.
A kimeNŐ, a Másállapotot a szülészetben és az Üvegplafon szervezésében létrejött eseményen mindenki elmondhatta, mire vágyik anyaként.
A Hogy vagy? projekt elindult, és ha minden a terv szerint halad, egy év múlva már többet fogunk tudni arról, milyen ma Magyarországon nőnek lenni. Úgy értve, hogy igazából milyen.
Egyre erőteljesebben kopogtatják az „üvegplafont” hazánkban és nemzetközi szinten is a női munkavállalók, azonban a jelentős áttörés továbbra is várat magára. Bíztató, hogy Magyarország az egyik éllovasa az esélyegyenlőség megteremtésének, de még mindig megdöbbentő, hogy milyen különbségekre lehetünk figyelmesek. A tudatosan tervező nők lehetőségei folyamatosan növekednek, de hol tart most a folyamat?
Az ENSZ-főtitkár köszöntője a nemzetközi nőnap alkalmából.
Meglepő felméréssel állt elő az Economist, amely szerint Magyarországon sokkal jobb a nők munkaerő-piaci helyzete, mint Németországban, Svédországban, Ausztriában és még egy sor más államban. Sokat nyomott a latban, hogy kicsi a bérkülönbség a két nem között – de ez főként abból fakad, hogy a legtöbb férfi és nő is minimálbért vagy annál nem sokkal többet keres. A szülés utáni elnyújtott juttatásokkal egyetlen más állam sem tud versenyezni. De valóban ilyen rózsás lenne a magyar nők helyzete?
A Világgazdasági Fórum legfrissebb jelentése is megerősíti: világszerte még mindig komoly problémákat okoz az üvegplafon jelensége, ami leginkább abban érhető tetten, hogy a nők fizetése világviszonylatban csupán 2133-ra érheti utol a férfiakét. A magyar férfiak és a magyar nők fizetése közt jelenleg 18,4 százalék a különbség. – Ám ennek ellensúlyozására ma sorra alakulnak azok a kezdeményezések és szervezetek a magyar üzleti életben, amelyek a női vezetők egyenjogúságáért tesznek.
A feminizmus körüli parázs viták közepette talán abban mutatkozik a legnagyobb egyetértés, hogy a férfiak és a nők keresete közti különbségeket minél előbb fel kell számolni. A Világgazdasági Fórum legújabb jelentése szerint lesz dolguk a bérek rendezésért síkra szállóknak, mert amennyiben a mai trendek folytatódnak, a nők fizetése világviszonylatban csupán 2133-ra érheti utol a férfiakét. Magyarországon jelenleg 18,4 százalék a különbség.
Hiába lenne rá alkalmas, sok nő az anyaság miatt nem juthat feljebb a munkahelyi ranglétrán. A jogász-pszichológus konkrét megoldást javasol.
Jobboldal = lesajnálás és pelenkaszag. Jó, ha tudja ezt minden magyar nő, mielőtt elsurran az ura elől a szavazófülkébe.
Donyeckről beszéltem a tévében. Jól sikerült: csomóan írtak utána, hogy mekkora melleim vannak.
Az Educatio diplomás-pályakövető rendszer (DPR) kimutatta, hogy a férfiak 2011-ben 40 ezer forinttal kerestek többet a női kollegáknál, 2013-ban pedig már átlagosan 50 ezer volt az eltérés.
A nők sokszor alacsonyabb bért kapnak, és alig jutnak felsővezetői vagy irányítói pozíciókba Magyarországon - derül ki a Work Force felméréséből.
A közlemény szerint a cégvezetői állásokban 27,7 százalékos volt a nők aránya 2010-ben.