Találtak egy ősi csillagot, a Naprendszer keletkezéséről is árulkodhat
A csillagászok szerint az SMSS1605-1443 jelű csillag azon ritka égitestek közé tartozik, amely túlélte az évmilliárdokat.
A csillagászok szerint az SMSS1605-1443 jelű csillag azon ritka égitestek közé tartozik, amely túlélte az évmilliárdokat.
A kutatók szerint az LHS 475 b jelű exobolygó átmérője a Föld átmérőjének 99 százaléka, az viszont nem biztos, hogy légköre is van.
A kutatók mérése szerint egy X1.2-es erősségű napkitörés érte el nemrég a Földet, ami a rádióadásban is zavart okozott.
A NASA összegyűjtötte az egyik űrszondája által rögzített felvételeket, majd a 133 napnyi megfigyelésből egyetlen timelapse videót készített.
Az amerikai Apollo-program során a tudósok csak kevés oxidált vasat találtak a Holdról hozott kőzetmintákban. A kínai Csang'o-5 mintáival más a helyzet.
Az űrhajósok még december 15-én észleltek szivárgást a Szojuz MSz-22-es űrhajónál, ezért sokáig kérdéses volt, hogyan térhetnek vissza a Földre a bolygó körül keringő űrállomás fedélzetéről.
Kína úgy tervezi, 2024-re befejezi az építését az EAST nevű optikai teleszkópnak, ami nemcsak Ázsia, de a keleti félteke legnagyobb ilyen szerkezete lehet. Rekesznyílása elérheti a 6 métert, a tükör pedig 8 méteres lehet.
A Tejútrendszer spirális korongja nagyjából 100 ezer fényév átmérőjű. Ehhez képest a galaxis széle tízszer ilyen messze van a középponttól – figyelték meg kutatók.
A Lunar Gateway a tervek szerint 90 napon át lesz majd négy űrhajós szállása, akik onnan indulnak majd el a Hold felé. A jelek szerint azonban a szállásuk finoman szólva sem nevezhető összkomfortosnak.
Nem részletezett anomália zavarta meg a Virgin Orbit rakétakilövését, a műholdak nem érték el a Föld körüli pályát.
Kutatók szerint egy, a Szaturnusz holdjához, az Enceladushoz küldött űrszondával kizárhatnák, hogy van élet az égitesten. Bíznak benne, hogy nem járnak sikerrel.
Az EGS-23205, valamint az EGS-24268 spirálgalaxisok 11 milliárd fényévre vannak a Földtől, így eddig ezek a legidősebbek, amiket sikerült felfedezni.
A NASA szerint (magyar idő szerint) legkésőbb január 9-én 17 óra 40 percig be fog lépni a Föld légkörébe az a műhold, amit 1984-ben állítottak pályára, és amiről úgy tervezték, legfeljebb 1986-ig fog működni.
Az amerikai kutatók szerint van rá esély, hogy ha valaki áthalad egy féreglyukon, és az ott uralkodó erők nem pusztítják el őt, még tud visszaküldeni egy üzenetet azelőtt, hogy összeomlana a járat.
Kína a tervek szerint 2030-ban küldene űrhajóst a Holdra, egy szimulációban viszont már láthatjuk, miként kell ezt elképzelni.
Az Apollo-7 küldetés segítette a NASA tudósait abban, hogy egy évvel később sikerüljön a holdra szállás. A legénység utolsó élő tagja, Walter Cunningham 90 évesen vesztette életét.
A NASA a HAARP nevű antennarendszer segítségével december 27-én vette célba a 2010 XC15 jelű aszteroidát, hogy megtudja, milyen annak belső szerkezete.
A NASA már szerződést kötött a Sierra Space nevű céggel, hogy az űrhajósoknak és a rakományoknak is legyen majd hely a vállalat újgenerációs űrrepülőgépén, a Dream Chaseren.
Bill Nelson, a NASA igazgatója egy interjúban nemrég arról beszélt, hogy ha Kína küld hamarabb embert a Holdra, akkor azt is megakadályozhatja, hogy más országok űrhajósai is leszálljanak az égitesten.
A NASA mérnökei által létrehozott Moxie nevű eszköz feladata, hogy a marsi légkörben található szén-dioxidból oxigént állítson elő. A jelek szerint a rendszer működőképes.