Megmutatta Kína, hogyan képzeli el a holdra szállást

Kína a tervek szerint 2030-ban küldene űrhajóst a Holdra, egy szimulációban viszont már láthatjuk, miként kell ezt elképzelni.

  • hvg.hu hvg.hu
Megmutatta Kína, hogyan képzeli el a holdra szállást

Ember a Holdon

1969. július 20-án az amerikai Apollo-program legénységének két tagja, Neil Armstrong és Edwin "Buzz" Aldrin elsőként lépett a Holdra. Fél évszázad elteltével újra kiújult a verseny a Hold meghódításáért, de ezúttal már nagyobb a tét. Cikksorozatunkban áttekintjük a Hold-kutatás 50 éves történelmét és felvázoljuk az égitest kolonizálásának lehetséges forgatókönyveit.

A NASA igazgatója egy nemrégiben adott interjúban úgy fogalmazott: ha Kína nyeri az űrversenyt, akkor kisajátíthatja a Holdat. Az amerikai szervezet ezért is igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy az Artemis-program sikeres legyen, a jelek szerint azonban Kína sem tétlenkedik.

Az állami tulajdonú Kínai Központi Televízióban (CCTV) nemrég egy olyan adás ment le, amiben látni lehetett, miként képzeli el a holdra szállást Kína. Ebben nemcsak azt látni (néhány másodpercig), hogy az űrhajós az égitest felszínén ugrál, hanem azt a következő generációs űrhajót is, ami elviszi őket odáig, illetve látni lehet a leszálláshoz használt egységet is.

Az anyag ezen része nagyjából az 50. perc környékén kezdődik.

A bemutatott képek alapján Kína egy holdjárót is küldeni akar az égitestre.

A tervek szerint egyébként az űrhajósok nemcsak látogatást tennének a felszínen, de egy holdbázist is építenének – az oroszokkal közösen. Kína 2030-ra tervez embert küldeni az égitestre, ezt a NASA már 2025-ben megtenné.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

(Kiemelt kép: YouTube / CCTV)

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.