„Mikor szándékozik felállni a székből?” – kérdezi Schilling Árpád Vidnyánszky Attilától
A rendező a Facebookon válaszolt a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kuratóriumi elnökének a kérdésére. Egyúttal visszakérdezett.
A rendező a Facebookon válaszolt a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kuratóriumi elnökének a kérdésére. Egyúttal visszakérdezett.
Nem sikerült támogató nyilatkozatot elfogadni a Magyar Teátrumi Társaságnak elnökük, Vidnyánszky Attila mellett. Egy néhány mondatos szöveget ugyan elkészítettek, de maga a kuratórium elnöke kérte, hogy ne adják ki.
Korábban már üzent a diákoknak, most el is ment hozzájuk.
A színész szerint, bár változásra szükség van a Színművészetin, de úgy biztos nem lehet végrehajtani, ahogy a mostani kuratórium teszi. Vidnyánszky legurított egy apró hógolyót a lejtő tetejéről, és most már megjósolhatatlan, hogy a hatalmassá duzzadt hógömb hova fog becsapódni, és kiket fog letarolni -mondja.
Az SZFE tiszteletbeli hallgatójaként állt ki az egyetemfoglalók mellett Halász Judit, miután a Vígszínház művészei álltak őrséget az egyetemen.
Többek között Eddie Redmayne, Cate Blanchett, Helen Mirren és számos rendező, drámaíró írta alá azt a nyílt levelet, amely a Financial Timesban jelent meg, és a Színház- és Filmművészeti Egyetem elvesztett autonómiájáért szól.
„Talán az a haza, ahol biztonság van. És ha ez ilyen erősen megkérdőjeleződik, mint ahogy mostanában tapasztaljuk, akkor ez fogalom kezd repedezni” – véli Tompa Andrea, akinek legutóbb Haza címmel jelent meg regénye. Lehet-e két hazája valakinek? Lehet-e egy egyetem a diákoknak "haza"? Interjú.
A színész Keserű Imrével és egy hallgatóval közösen vigyázott az elfoglalt egyetemre.
Az egyetem vezetősége és polgársága négy keresetet nyújtott be a bírósághoz.
Biciklivel, szalagokkal és a charta példányaival tüntettek az egyetem kuratóriuma ellen.
A munkáltató és a sztrájkbizottság szerdán kezdi meg a tárgyalásokat.
„Itt nem lesz 1968” feliratú molinót tűztek ki az egyetemre.
Rákay Philip egy Mandiner-interjúban sütötte el az összes frázist, amit az SZFE-tüntetések kapcsán a jobboldal részéről hallunk. A Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetőinek egy részét leügynöközte.
A Mintaapák színésze szerint okosabban el lehetett volna érni változásokat az SZFE-n.
Hat fiatal alkotó vehette át a Junior Prima Díjat színház- és filmművészet kategóriában, és ebből a hat díjazottból öten a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végeztek.
Balogh Erika szerint 2006-ban „elbánt” férjével az egyetem, miután Ascher lett az intézmény rektora. A rendező erre egészen másképp emlékszik.
Utasította az SZFE-t a fenntartó alapítvány kuratóriuma, hogy bontson szerződést a jogi képviselőivel, a hallgatók pedig ne is használják az „egyetemfoglalás” kifejezést – állítja az egyetem. Az SZFE dolgozóinak sztrájkbizottsága pedig túljutott az első, sikertelen tárgyalásán, majd bejelentette: csütörtökön figyelmeztető sztrájkot tartanak.
Szerinte előre lehetett tudni, hogy mi következik, de a szakma nem volt elég tökös.
A sztrájkbizottság bejelentést tesz a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál, mert szerintük jogszerűtlen az adatok kikérése.
"Hallgatók nélkül nincs oktatás, a hallgatók pedig itt vannak a Vas utcában" - válaszoltak a diákok arra, hogy a kuratórium tagja kijelentette, megvan az oktatás új helyszíne és megvannak az oktatók is.