A magyarok szerint jó dolog a környezet- és klímavédelem, főleg ha spórolni is tudnak vele
A magyarok leginkább a spórolással összefüggésbe hozható környezettudatos tevékenységekre térnek át idén.
A magyarok leginkább a spórolással összefüggésbe hozható környezettudatos tevékenységekre térnek át idén.
A füzesabonyi rendőrök nyomoznak a tavalyi nagy aszály idején történt ügyben, amikor egy borászat öntözésre szivattyúzott ki vizet az éppen elapadó Tarnából.
Mindeddig nem történt áttörés a zöld közbeszerzés gyakorlati alkalmazásában – ismerte el a magyar kormány a még karácsony előtt elfogadott, és napokban közzétett Zöld közbeszerzési stratégiájában. Ebben részletesen taglalják, hogyan nem jeleskedett a kormányzat abban, hogy komolyabban érvényesüljenek a közbeszerzésekben a fenntarthatósági szempontok. Ezen most változtatnának, a feladat oroszlánrészét és koordinálását Navracsics Tiborra osztották.
Az újítás elsősorban az agglomerációban élőknek nyújt segítséget.
Holtágakban, medrekben, tározókban tárolják az elmúlt két hónap csapadékát.
Januárban ismét tízezreket indított el a vegánná válás útján a Veganuár. A bálna íze című dokumentumfilm is társadalmi vitát indít arról, valóban szükségünk van-e rá, hogy annyi húst együnk. Mennyire van létjogosultsága a 21. században az egykor a túlélést, és a közösség egész évnyi élelmét biztosító öldöklésnek és miben különbözik a bálnavadászat egy vágóhídtól? És vajon, ha tudnánk, hogyan kerül az étel a boltok polcaira, könnyebb lenne változtatni a szokásainkon? A film rendezőjével és szakértőkkel beszélgettünk.
Növelni kellene a víz árát és radikálisan csökkenteni az állami támogatást az öntözéshez, mert a víz jó részét elpazarolják – javasolja szakértők egy csoportja, köztük a WTO vezérigazgatója. Az ENSZ víz világkonferenciát tart, hogy felhívja a figyelmet: ezen a téren azonnal cselekedni kell.
Akár teljesen ki tudná váltani a műanyaggyártást az egész világon és 100 százalékban károsanyagmentesen képes lebomlani.
Új turistaprogram a Garda-tónál: gyalogtúra a Nyulak szigetére. Olyan alacsony a tó vízszintje, hogy ez már könnyen lehetséges. A Rajnán a hajózó turistákat meg kell kérni, hogy szálljanak át egy autóbuszba, mert az alacsony vízállás miatt a hajó nem megy tovább.
Valahonnan jelentősebb mennyiségű mosószer kerülhetett a vízfolyásba, a hab magától eloszlik majd a vízügy szerint.
Az értesülést egyelőre senki nem erősítette meg. A farkast megjelölő svájci szervezet jelezte, a sajtóból értesült a fejleményről, és elítélik az orvvadászatot.
Rekordmelegre számíthatunk akár már idén is, de inkább jövőre, miután várhatóan visszatér az El Niño időjárási jelenség. Erre figyelmeztetnek immár az Európai Unió Kopernikusz Éghajlatváltozási Szolgálatának kutatói is.
Páncélos, lyukat fúr a mederbe, és még az őshonos ragadozók számára is kockázatot jelent. Tavaly tűnt fel a természetvédelmi őröknek egy párducmintás harcsaszerűség, amikor lemerültek, hogy fotókat készítsenek a Hévízi-tó halfajairól. Utánanéztek, és nem örültek annak, amit megtudtak róla.
Megjelent a madárinfluenza a világ legnagyobb madarai közé tartozó kaliforniai kondorok körében is. A kihalás szélén álló madárfajnak hatalmas veszteséget jelent a 21 arizonai egyed elvesztése.
Veszélyes szennyezőanyag szivárgott tavaly nyáron a környezetbe a lőrinci pernyehányóban üzemelő lerakóból, nem is először. A júliusban kifolyt folyadékban olyan koncentrációban találtak toxikus fémeket, amilyet át sem vehettek volna a telepen. Ráadásul a veszélyes lötty olyan több tízezer köbméternyi anyagot tartalmazó tárolómedencéből szivárgott, ahol semmi keresnivalója nem volt. Ezt állapította meg a környezetvédelmi hatóság, amely környezetveszélyeztetés miatt részben eltiltotta a tevékenységtől, és környezetvédelmi felülvizsgálatra is kötelezte a céget. A vállalkozás bíróságon támadta meg a határozatokat.
A Meteorológiai Világszervezet (WMO) kutatói évről évre frissítik előrejelzésüket arról, mikorra éri el a Föld a kritikus, 1,5 Celsius-fokos melegedést. A szerdán kiadott adatok szerint ez már bármelyik pillanatban megtörténhet.
Megható történet vízben csattanós happy enddel az árvíz sújtotta olaszországi Cesenából.
A fák és körülöttük lévő növényzet teljesen kipusztult, a kerületvezetés feljelentést tett.
A legtöbben új vásárlásakor szabadulnak meg a régiektől, és túl sokan gondolják azt, hogy jó ötlet a kuka mellé kitenni a feleslegessé vált darabokat, a legtöbbször ágyakat és kanapékat. Ennélfogva nem véletlen, hogy a bútorok nagy része égetőben vagy lerakókban végzi, derül ki az Ikea kutatásából.
Sokáig abban bíztak, hogy elrepülnek fészket rakni a madarak, de hiába. A hattyők feltehetően függővé váltak, ottragadtak a mákföldön Izsa és Pat között, és szép lassan elemésztették őket a növényben található opioidok.