Lesz miért izgulni: meghívták A nyalintás neszét Cannes-ba
Magyar animációs rövidfilmet hívott meg a május 11-én kezdődő Cannes-i Filmfesztivál. A filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programban versenyez Andrasev Nadja filmje.
Magyar animációs rövidfilmet hívott meg a május 11-én kezdődő Cannes-i Filmfesztivál. A filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programban versenyez Andrasev Nadja filmje.
Befejezték a dóm felújítását, így a 85. évadban újra a templommal szemközt állítják fel a Szegedi Szabadtéri Játékok nézőterét. Május utolsó hetében indul a színpadépítés, az első előadási nap július 1-je.
St Vincent egy női rendezők köré épített filmantológia részeként lép új területre.
Június 3-án lesz az idei TérTáncKoncert, amelyen a világhírű zenekar mellett 18 településről érkezett hátrányos helyzetű gyerekek lépnek színpadra.
A város zenészei és képzőművészei emlékeznek a januárban elhunyt korszakalkotó ikonra.
Április 22-től látható Budapesten a 20. század egyik legnagyobb hatású művészének szentelt Picasso – Alakváltozások, 1895–1972 című tárlat, amelyet a párizsi Musée national Picassóval együttműködésben szervez a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria.
A humorista Facebook-oldalán jelentette be az örömhírt, és azt is megosztotta követőivel, hogy kislánya lesz.
Az amerikai alkoholtilalom idején New Yorkban járt a politikus, de egy dokumentum szerint megoldotta, hogy hozzájusson a napi „betevőhöz”.
Kulka Jánost kedd este vitték kórházba, azóta megműtötték, és túl van az életveszélyen – közölte a Blikk. A Katona József Színház szerint a színész állapotáról a család kérésére nem adhatnak információt.
Nehéz, izzasztó kihallgatásra készülnek, de "nem mennek puskapor nélkül" – mondta a mulatós zenész ügyvédje, aki arra is utalást tett, hogy védence esetleg vallomást tesz.
A Játékszín távozó igazgatója szerint Bank Tamás helyzetbe kerülésével "új stílus" honosodhat meg a Teréz körúti színházban. Németh Kristóf nem érti, miért lenne szükség kettős vezetésre egy ennyire kicsit műhelyben. Attól tart, hogy művészi kérdésekben is a tulajdonosi többség dönthet.
Magyarország hirtelen felkerült a gyorskorcsolya-világtérképre – méghozzá két kínai-magyar fiú, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang kiváló teljesítményével. A történet akkor kezdődött, amikor édesapjuk közel harminc évvel ezelőtt Kínából elindult szerencsét próbálni. Tíz napig vonatoztak, több közép- és kelet-európai várost is megjártak, de Magyarország tetszett nekik a legjobban. A fiúk már itt születtek, de folyékonyan beszélnek kínaiul is. A világbajnokság után most az olimpiai aranyra hajtanak.
David Gest zenei producer 62 éves volt. Halálnak okáról nincs hír.
Budapest kezd felkerülni a pumpálás helyett befelé forduló, odafigyelést igénylő finom elektronika térképére. Ennek egyik oka a dalszerző-producer iamyank munkája. Első koncept-nagylemeze, a Hiraeth április 25-én jelenik meg a frissen induló Selected Sounds kiadó első kiadványaként, mi pedig bemutatjuk az egyhetes stúdiózás közben készült videóját a nagyobb figyelmet érdemlő zenei projekteket bemutató sorozatunk, az egy.két.há új részében.
Két tekintélyes szakértő szerint is eredeti az a Caravaggiónak tulajdonított olajfestmény, amelyre egy dél-franciaországi ház padlásán bukkantak két éve, de elismerik, hogy talán soha nem lesz teljes bizonyosság az ügyben.
Alig egy-két percet kellett várni arra, hogy a vasárnapi boltzár eltörlésének híre előhozza a kreativitást az internet népi hőseiből. A legjobb mémek közül válogattunk.
Újabb rövid Twitter-üzenettel örvendeztette meg rajongóit a fideszes politikus.
Sztrájk miatt bajban vannak az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjének szervezői.
Újra összefog Oscar-díjas színészével és a Lincoln írójával, hogy egy 1858-ban játszódó vallási botrányt dolgozzanak fel.
Továbbra sem tudni, vajon Havas Joe életben maradt-e.