Vaddisznót üldöztek a pesti belvárosban - videók

A budai kerületekben időről időre felbukkannak az erdőkből elkóborló vaddisznók, ennél jóval ritkább, hogy a pesti belvárosba is bejussanak. Az interneten közzétett fotók tanúsága szerint pedig most ez a helyzet.



És akkor föladod az álmot, amiért egy évet küzdöttél

Nyolcezer méter felett, beszűkült tudatállapotban minden porcikád lefelé parancsol, te meg mész fölfelé – mondják a hegymászók. Visszafordulni nagyon nehéz, óriási lelki energiák kellenek hozzá, Suhajda Szilárd betegség, Klein Dávid pedig az erős szél miatt volt mégis kénytelen megtenni a Mount Everesten.









Győztek a lakók: itt a ferencvárosi csendrendelet

A ferencvárosi képviselő-testület elfogadta a IX. kerületi szórakozóhelyeket szabályozó rendeletet, amely szerint azok vasárnaptól csütörtökig 23 óráig, pénteken és szombaton éjfélig lehetnek nyitva - írta a Magyar Nemzet.


Amit minden fiatalnak meg kellene tapasztalnia, mielőtt megkapja a slusszkulcsot

Bár autóink egyre biztonságosabbak, a közlekedési balesetek továbbra is vezető haláloknak számítanak, különösen a fiatalok körében. A friss jogosítvánnyal rendelkezők jelentős százaléka hajlamos túlbecsülni vezetői képességeit és az autó műszaki teljesítményét, mivel a kötelező vezetési gyakorlat nem készíti fel őket a váratlan helyzetekre.


A Lupa-tónál még a homok is szépen siklik a lábujjaink között

Gerendai Károly tavaly júliusban már megnyitotta a nagyközönség számára az általa korábban megszerzett Lupa-tavat, de akkor még nem volt elérhető az összes, tervezett szolgáltatás. Az idei szezon kezdetén is találkozhatunk még munkagépekkel és egy-egy festetlen fabódéval, de a Sziget Fesztivál alapítójának álma – hogy Budapest határától alig 3 kilométerre létrehozzon egy magyar tengerpartot – megvalósulni látszik. Tényleg sokat tanulhatott a korábbi tesztüzemmódból, ugyanis a tó nemcsak ötletes és praktikus kialakítású, hanem gyönyörű is lett.





Videó: Egy vadász fejkamerával vette fel, ahogyan rátámad a medve

Íjjal vadászott Kanadában egy Richard Wesley nevű férfi, amikor egy általa kiszemelt medve megtámadta. A vadász a jelenetet a fejkamerájával rögzítette. Szerencsére nem sérült meg komolyan a támadásban, a medve egy saller után elmenekült. "Már jóval előbb kellett volna lőnöm" – mondta bele a vadász egyből a támadás után a kamerájába, elismerve azt, amit a videót nézve is sejthetünk: kicsit túl sokat várt a lassan közeledő medvére.