„Egy dolog történt velem egész életemben: visszajöttem Auschwitzból”
Fahidi Éva személyes biztonságként élte meg, hogy a német parlamentben nem volt szélsőjobboldali párt, de aztán rá kellett jönnie, hogy az ordas eszmék a szemünk előtt támadnak újra, ugyanazokkal a módszerekkel. Az Auschwitzot túlélő aktivista legújabb jelszava: nem kell szeretni egymást, de ne gyűlöljük a másikat.
A 94. életévében jár. Okostelefont és notebookot használ. A harmadik könyvét írja az időskori párkapcsolatáról. Nemrég jelent meg a személyes szocializmusáról és a szeretett férfiakról szóló A Szerelem Alanya és Tárgya című könyve. A nyolcvanötödik előadáson van túl a Sóvirág – A létezés eufóriája rendhagyó táncduettje Cuhorka Emesével.
Fahidi Éva sorsa a birkenaui rámpán dőlt el, amikor Josef Mengele az akkor 18 éves, nagypolgári debreceni családból származó lányt a túlélő oldalra állította. Kilenc hónapig az allendorfi hadüzemben végzett kényszermunkát. A családjából egyedül ő maradt életben, 49 rokonát a krematóriumok nyelték el, beleértve a 11 éves húgát, Gilikét.
Több mint öt évtized után törte meg a hallgatás csendjét a családjának emléket állító visszaemlékezésével, A Dolgok Lelkével, amely Németországban bekerült az iskolai tananyagba. Előadásokat tart német iskolákban, a gyűlölet, a rasszizmus minden formája ellen hallatja a hangját. A holokauszt 70. évfordulóján Angela Merkellel együtt tartott beszédet a berlini állami megemlékezésen.
hvg.hu: Kortalan, hogy kinek, mikor, miben van a kiélési ideje – szokta mondani. Nyolcvanhoz közel kezdett el könyvet írni, kilencvenévesen állt színpadra, méghozzá egy kortárs táncelőadásban. A holokauszttrauma feldolgozásán túl a kísérletező kedv, a nyitottság motiválja?
Fahidi Éva: Jó adag szemtelenség is kell ahhoz, hogy feltételezd magadról, képes vagy kiírni, eltáncolni magadból a mondanivalódat. Kerülném a nagy szavakat, de valamiféle elhivatottságból, meggyőződésből akarok olyasmit mondani, amiről azt gondolom, talán kicsit jobb lesz tőle a világ, jobbak lesznek tőle az emberek. Minél idősebb vagyok, annál fontosabb nekem annak az alapigazságnak a továbbadása, ami úgy látom, lassan világszerte elvész: hogy minden ember egyforma. Alapjában véve minden vallás ezt hirdeti. Nagyon hosszú vívódások útján eljutottam oda, hogy semmi más nem akarok lenni csak egy egyszerű ember, aki megpróbál mindenkit megérteni. Ebből aztán az következik, hogy nálam mindig annak van igaza bizonyos szempontból, akivel utoljára beszéltem. Ez alól az embertelen eszmék képeznek kivételt.
hvg.hu: Holokausztaktivistaként határozza meg önmagát. Auschwitz tükrében, asszimilálódott zsidóként a saját identitásának a vállalásáig is el kellett jutnia?
F. É.: Magyar zsidó vagyok. Rettenetesen fontos számomra ennek a zsidó identitásnak a sugárzása éppen azért, mert az apám kikeresztelkedett. Nem is értem, hogyan lehetett annyira naiv, hogy azt hitte, ezzel megment bennünket.
Sok évtizeden át csak szemrehányással tudtam visszagondolni arra, hogy a szüleim elefántcsonttoronyban neveltek. A mai eszemmel nem vártam volna meg, hogy mint a birkát bevagonírozzanak.
hvg.hu: Mit tart a legfontosabbnak a zsidó identitásából?
F. É.: Ha megkérdezik tőlem, mi történt velem az életben, azt felelem, hogy egy dolog történt: visszajöttem Auschwitz-Birkenauból, és ebben benne van az, hogy ott voltam, végigcsináltam. Magyarországon még nem hívtak iskolákba előadni, amikor már Németországban sokfelé jártam. Akkoriban már útban volt a háború utáni harmadik generáció, amelyiknek a többségében őszinte, mély szégyenérzet él. Az elmúlt öt évben szinte mindenhol egyhangúan bocsánatot kértek a fiatalok a holokausztért. De ez a háború nélkül felnövekvő nemzedék bizonyos veszélyeket is hordoz magában. Sokan azt gondolják, ők németek, nem csináltak semmit, nem tehetnek arról, hogy a nagyapjuk SS-katona volt.
hvg.hu: Az újjáéledő nacionalizmus, a szélsőjobb veszélyére céloz?
F. É.: Nevetséges módon személyes biztonságként éltem meg, hogy a német parlamentben nem volt szélsőjobboldali párt. Mindig lehetett arra hivatkozni, jó érzéssel gondolni, hogy lám mégiscsak van egy olyan társadalom, amelyik kilökte magából az ordas eszméket. Egy frászt! A szemünk előtt újra támad, mondhatnám, ugyanazokkal a módszerekkel. Valójában mindennek a hátterében a hatalom áll, amelyhez különböző eszközökkel, leplezett, burkolt vagy teljesen nyílt erőszakkal lehet eljutni. A nacionalizmus újraéledésében nagy szerepe van az emberek identitásproblémájának és a szociális helyzetnek. Németországban az egyik legnagyobb társadalmi probléma még mindig a volt nyugat és kelet közötti különbség. Ahogy a szocialista országokban, úgy a volt NDK területén is megvették az üzemeket, aztán bezárták őket. Az ipar, a fejlesztés hiányában az emberek elégedetlenek. Szomorú tény, hogy mindig ugyanazzal a gyűlölettel találjuk magunkat szemben. A zsidó identitásom legfőbb üzenete az, hogy miként lehet olyan társadalmat felépíteni tudatosan, amelyben nincs gyűlölet. Valószínűleg az emberiség nem képes eljutni arra az állapotra, hogy gyűlölet helyett békésen éljen. Nem azt mondom, hogy tessék engem szeretni, mert zsidó vagyok, hanem hogy tessék engem emberként megítélni. Ugyanezt várják el a romák, a feketék, a menekültek, az üldözöttek.
A legújabb jelszavam: nem kell szeretni egymást, de ne gyűlöljük egymást.
hvg.hu: Évtizedekig hallgatott az elmondhatatlanról. Mi törte át a hallgatás falát, hogy aztán papírra vesse A Dolgok Lelkét?
F. É.: A traumáknak van egy bizonyos lejátszódási formája, én 59 év után értem a végére. 1989-ben meghívtak az egykori rabtársnőimmel az allendorfi munkatábor felszabadításának az ötvenedik évfordulójára. Az igazi áttörést azonban az jelentette, amikor 2003-ban egy krakkói utazás során rávettem magam, hogy újra elmenjek Auschwitz-Birkenauba. Úgy szerveztem az utazást, hogy azon a napon érkezzem oda, július elsején, amikor 1944-ben elvittek. Gyönyörű szép mező fogadott, kikandikáltak a pitypangok, kegyetlenül az ember pofájába röhögve, nagyra nőttek a régen még alig látszódó fák. És ez a látvány beindította bennem az emlékezést. Először németül írtam le egy kis füzetbe az emlékirataimat. Csodálkozásomra nagy érdeklődés mutatkozott iránta. Jó érzéssel gondolok arra, hogy a könyv bemutatóján öt példányt elloptak. Rém büszkén jöttem haza.
hvg.hu: Hogyan érinti, hogy a magyar társadalom nem nézett szembe a felelősségével a holokausztban?
F. É.: A családon belüli konfliktusok sem oldódnak meg maguktól, amíg nem beszéljük ki őket. Csodálkozom, hogy itthon is egyre több helyről megkeresnek azzal együtt, hogy konzekvensen a kibeszélés fontosságáról „szónokolok”. A történelmi környezet ugyanis nem ezt támogatja. Szándékos történelemhamisítás folyik. Sokat gondolok arra, hogy ha meghalok, az unokáim a magyar iskolában egy olyan szellemi áramlatban tanulnak a holokausztról, amelyik Horthy Miklóst nagyszerű embernek állítja be, aki megmentette a magyar zsidókat, és a Horthy-korszakot egy toleráns, emberséges kornak tartja.
Minél öregebb vagyok, annál jobban fáj és irritál, hogy Magyarországon a cigányokkal és az összes kisebbséggel legalább annyira embertelenül bántak, mint a zsidósággal.
hvg.hu: Soha nem merült fel, hogy külföldre emigráljon?
F. É.: Felismertem, hogy nagyon mélyek a gyökereim, a ragaszkodásom emberekhez. A legelfogadhatatlanabb, a legfeldolgozhatatlanabb az volt, amikor végleg rádöbbentem, hogy biztosan nem jön már senki vissza a családomból. Még egy életet kellene leélnem ahhoz, hogy túltehessem magam a 11 éves húgom, Gilike elvesztésén. Ha úgy tetszik, beadtam a derekamat. A 60-as években elhelyezkedtem egy nehézipari külkereskedelmi vállalatnál, ahol az áhított utazásokat meg tudtam szerezni magamnak Izraelbe, az arab országokba. Nem vallottam be, hogy oroszul is tudok, nehogy szocialista országokba küldjenek.
hvg.hu: A Szerelem Alanya és Tárgya című önéletrajzi könyve a szocializmus szubjektív kordokumentuma. A koncentrációs táborból hazaérve hithű marxista lett, funkcionárius férjét koholt vádak alapján elítélték, megélt kitelepítést, volt építőipari segédmunkás Sztálinvárosban. A túléléshez nyújtott kapaszkodót a marxizmus?
F. É.: Valamibe bele kellett kapaszkodni, miután semmi nem maradt a világon, amiért érdemes volt élni. A marxizmus a legfontosabbat adta, a reményt. Húszévesen hittem abban, hogy végre van valami, amire rátehetem az életemet. De nagyon hamar gyanús dolgok történtek. A férjem illegális kommunista volt egy nagypolgári családban. Az elvtársai koncepciós perbe fogták, letartóztatták, három évre bebörtönözték, utólag felmentették.
hvg.hu: Hihetetlen lelkesedéssel és nyitottsággal ment bele szerelmekbe, kapcsolatokba. Könyvéből az is kiderül, hogy a férfiakat magasra pozicionálta.
F. É.: Mindig szükségem volt arra, hogy nagyszerűnek lássam azt, akihez tartozom. És mindenképpen kellett az a tudat, hogy a partnerem okosabb nálam. Kissé nevetségesnek tűnhet, hogy így kilencvenen túl belefogtam egy óriási vállalkozásba egy nyolcvanon túli férfival. Támogatjuk egymást az élet praktikus vitelében, gyakorlatilag nem tudnék meglenni nélküle. Van abban valami szép, hogy az ember ilyen korban is hagyja még magát csiszolni. Most írom éppen a harmadik könyvemet, ami róla szól. Házi használatra lesz a címe. Remélem, be tudom fejezni.
Fahidi Éva könyvei rendhagyó módon csak a fahidieva.hu oldalon keresztül érhetőek el.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
