szerző:
Sándor Anna
Tetszett a cikk?

Ötven éve zavargások törtek ki New York hippinegyedében a Stonewall Inn nevű melegbárnál. Ettől számolják a modern melegjogi mozgalmak kezdetét, amelynél ott bábáskodtak a meleg közösség kitaszítottjai, a prostituáltak és a transzneműek is. A Greenwich Village-i éjszaka királynője akkoriban Marsha P. Johnson volt, aki már életében legendává vált. Halálának körülményei viszont máig tisztázatlanok.

Marsha P. Johnson öngyilkos lett. A rendőrség így zárta le a nyomozást, miután 1992. július 6-án kiemelték a holttestét a Hudson folyóból. A barátok, ismerősök és a New York-i meleg közösség tagjai viszont a mai napig kétségbe vonják, hogy Johnson megölte volna magát, mivel szerintük „nem volt az a típus”.

A legóvatosabb feltételezések szerint baleset történt. Egy forrás már azt állította, hallott valakit egy bárban arról dicsekedni, hogy megölt egy Marsha nevű transzvesztitát – ám az információ nem jutott el a rendőrséghez. Többen arról beszéltek, hogy látták, amint egy csapat gengszter zaklatja Johnsont. Maga Johnson pedig nem sokkal korábban arról beszélt, hogy rászállt a maffia.

Halálának körülményei azóta sem tisztázottak, bár 2012-ben sikerült elérni, hogy lehetséges gyilkossági ügyként megnyissák az aktáját. A zavaros esetet próbálja feltárni a The Death and Life of Marsha P. Johnson című netflixes dokumentumfilm is, amely nemcsak Johnson alakját próbálja bemutatni, hanem rávilágít a transzneműek máig rendezetlen körülményeire a társadalomban és a meleg közösségben egyaránt. Marsha P. Johnson ellentmondásos élete ugyanis tökéletes tükör.

Mikor Johnson a halálát megelőzően részt vett élete utolsó Pride felvonulásán, az emberek a melegjogi mozgalom egyik legendás aktivistájaként ünnepelték. A művész- és hippinegyedként elhíresült Greenwich Village utcáinak ismert alakja volt évtizedek óta. A piacról beszerzett virágokból vagy éppen karácsonyi égősorból komponált fejdíszei és széles mosolya a meleg közösségben, majd azon kívül is hasonlóan ikonikus lett, mint Frida Kahlo összenőtt szemöldöke vagy Albert Einstein boglyas frizurája. De Marsha P. Johnson jóval több volt, mint ikon vagy szórakoztató bulikirálynő.

Évekig hajléktalan prostituáltként élt, aki a túlélésért árulta a testét. A mai drag queenek adományokból öltözködő ősanyjaként Andy Warhol egyik modellje lett. Megpróbálta menteni az utcán kallódó (transznemű) fiatalokat, mikor legjobb barátnőjével, Sylvia Riverával létrehozta számukra a S.T.A.R. (Street Transvestite Action Revolutionaries) támogató szervezetet, hogy fedél kerüljön a fejük fölé és étel a gyomrukba.

De ő volt az is, akit a melegjogi mozgalom páriaként taszított még kijjebb a társadalom pereméről. Az aktivisták attól tartottak ugyanis, hogy a céljaik elérését veszélyezteti, ha összekapcsolják őket a „rossz sztereotípiákat” megtestesítő transzvesztitákkal.

Pedig Johnson ott bábáskodott a mozgalom születésénél. Amikor a rendőri zaklatás miatt feldühödött meleg közösség összecsapott a hatóságokkal a Stonewall Inn nevű melegbárnál, Johnson állítólag nekihajított egy poharat az egyik tükörnek, miközben azt kiabálta: „Személyiségi jogaim vannak!”.

A tükröt szilánkokra törő becsapódást az egész világon hallották.

A Stonewall Inn napjainkban.
AFP

Elrepültek az első centek a rendőrök felé, és onnantól nem volt megállás

Ötven éve, 1969. június 28-án a hajnali órákban rendőrök érkeztek a Stonewall Inn melegbárhoz. Ez volt az egyetlen hely New Yorkban, ahol a meleg férfiak táncolhattak, és bár a Stonewall Inn-nek nem volt engedélye alkohol árusítására, a maffia lefizette a hatóságokat, hogy nézzenek félre. A hely közönsége miatt viszont így is rendszeresen előfordultak zaklató razziák.

Az ilyen szervezett intézkedések az 1960-as években jellemzőek voltak szerte az Egyesült Államokban: bárkit letartóztathattak, aki egy melegbárban tartózkodott, az igazoltatott személyek névsorát pedig megjelentették a helyi lapokban. Akiket letartóztattak, azokat gyakran kórházba szállították „gyógyító” kezelésre, amely például az elektrosokkot jelentette.

Nem lehet pontosan tudni, hogy a megalázó rutin miért éppen aznap éjjel lépte át az ingerküszöböt. Akiket elengedtek, nem siettek haza, hanem a bár előtt az utcán gyülekeztek, és egyre többen csatlakoztak hozzájuk a környékről. Aztán hamarosan elrepültek az első pénzérmék a rendőrök felé, utalva a maffia kenőpénzére, és ezeket egyre több sörösüveg követte. Az indulatok akkor szabadultak el, amikor rendőrök elővették a gumibotot, és többen megsérültek, illetve egy kamasznak leszakadt két ujja, mikor rácsapták a rendőrautó ajtaját.

Az öt napig tartó Stonewall-zavargásokkal született meg a melegek jogegyenlőségéért küzdő mozgalom. Egy héttel később New Yorkban felvonulással mutattak szolidaritást az ellenállókkal, júliusban létrejött a Gay Liberation Front (GLF) nevű szervezet, egy év múlva pedig már több nagyvárosban rendeztek demonstrációt, ahol a homoszexuálisok jogi és társadalmi egyenlőségének elismeréséért tüntettek.

Marsha P. Johnson legendájához hozzátartozik, hogy a szerepe nem teljesen tisztázott a Stonewall-zavargások alatt. Az a verzió például, hogy ő kezdte a felkelést, annak ellenére is tartotta magát, hogy ő maga ezt tagadta, és azt mondta, csak hajnali két óra körül érkezett a bárhoz, a zavargás pedig már fél kettő táján elkezdődött. Az alakja köré szőtt történetek nemcsak a tükörbe dobott pohárról szólnak, sokan határozottan állítják, hogy felmászott egy lámpaoszlopra, és egy táskába rejtett téglát dobott az egyik rendőrautóra, betörve annak szélvédőjét.

Később viszont már cáfolhatatlan nyomot hagyott a mozgalom történetében. Mikor egy riporter megkérdezte tőle, miért vesz részt a Stonewall-zavargások emlékére rendezett felvonuláson, Johnson a rá jellemző játékos mosollyal kiáltotta a mikrofonba:

Édesem, a melegjogaimat akarom, most!

Egyetlen betűben egy teljes ember

Az önazonosság szabadságáért megdolgozni persze nem ekkor kezdett el. Amikor a Malcolm Michaels Jr. néven anyakönyvezett Johnson 17 évesen elindult otthonról New York felé, mindössze 15 dollár volt a zsebében, és egy ruhákkal teli táska a vállán. 1963-at írtak, és Johnson aszexuálisnak tartotta magát, mivel a szűkebb környezete kategóriáiba nem tudta besorolni magát – az anyja például úgy gondolta, hogy a melegek egy kutyánál is kevesebbet érnek.

Johnson ötévesen kezdett női ruhát hordani, de ennek hamar vége szakadt, miután a környékbeli fiúk bántalmazták. Egy interjúban később elmesélte, hogy gyerekkorában egy tinédzser fiú szexuálisan zaklatta.

A meleg közösséggel csupán New Yorkban találkozott, és ez a tapasztalat segítette az előbújását. 1966-ban költözött Greenwich Village-be, és egy ideig a 42. utcai Howard Johnson's étteremben pincérkedett – innen származik a neve is. Eleinte Black Marshaként mutatkozott be, majd Marsha P. Johnson lett a hivatalos drag queen neve. A P saját bevallása szerint a „pay it no mind” kifejezésre utalt.

Rá se ránts! – mondogatta szarkasztikusan, ha valaki a nemét firtatta.

Hol melegnek vallotta magát, hol transzvesztitának, hol királynőnek – utalva drag queen státuszára. Susan Stryker, az Arizonai Egyetem professzora szerint Johnson önmeghatározására leginkább a gender-nonkomformitás illik, mivel a transzgender fogalom használata Johnson élete során még nem terjedt el.

Páriák a számkivetettek között

A visszaemlékezők egybehangzó véleménye szerint a Stonewall Inn első rohamát a transzvesztiták, a fiúprostituáltak és a hajléktalan meleg fiatalok vezették. Johnson barátnője Sylvia Rivera, aki magát utcai királynőként definiálta, így emlékezett arra az estére:

Annyi éven át úgy bántatok velünk (ti, rendőrök), mint a szarral. Nana! Most mi jövünk! … Az volt az egyik legnagyszerűbb pillanat az életemben.

A fenti csoport viszont a meleg közösségen belül is kitaszítottnak számít(ott). Bár Rivera és Johnson párosa a felvonulások aktív tagja volt, 1973-ban kitiltották őket, és a többi drag queent az eseményről. Az indoklás az volt, hogy a jelenlétükkel „rossz hírbe hozzák” a felvonulást, és közvetve veszélyeztetik a melegjogi törekvéseket. Johnson és Rivera dacból a menet előtt vonult fel.

Rivera kifejezetten céltudatosan dolgozott azért, hogy felhívja a figyelmet a meleg közösség marginalizált és többszörösen hátrányos helyzetű csoportjaira, például a színes bőrű, illetve a szegény/hajléktalan LMBT-emberekre – ezért is alapították meg Johnsonnal a S.T.A.R.-t.

A melegjogi mozgalmak első éveinek egyik legemlékezetesebb megnyilvánulása is a transzneműek küzdelméhez kötődik. Rivera 1973-ban a felháborodott füttykoncert és bekiabálások ellenére szót követelt egy melegjogi esemény színpadán, és az összegyűltek fejére olvasta, hogy azért járhatnak már bárokba, mert a drag queenek kiharcolták nekik. Élesen kritizálta a középosztálybeli meleg férfiak megúszós viselkedését, és a transzneműekben rosszindulatú nőparódiákat látó leszbikus feministákat. A megrendítő beszédet azóta úgy értelmezik, mint amelyben erőteljesen megfogalmazódott a harmadik nem nézőpontja. (A felvétel rossz minőségű, Rivera beszéde viszont, ha nehezen is, de alapvetően érthető.)


Ki ölte meg Marsha P. Johnsont?

A teljes képhez hozzátartozik, hogy a transzneműekkel előítéletes meleg közösség problémásnak találhatta Johnson elmeállapotát is. A küzdelem ugyanis, amely élő legendává emelte Riverát és Johnsont, a megélhetésüket nem biztosította.

Szexmunkásként Johnsont a saját bevallása szerint több mint százszor letartóztatták, egyszer meglőtték, majd miután idegösszeroppanást kapott, és meztelenül sétált a Christopher Streeten, két vagy három hónapig antipszichotikus gyógyszerekkel kezelték. Ráadásul, bár kifejezetten jószívű embernek ismerték, volt egy sötétebb oldala, amely a Malcolm nevű agresszív, indulatos férfi perszónában nyilvánult meg, és aki miatt többször benyugtatózva kórházban tartották.

Élete utolsó 12 évében egy jó barátjánál, Randy Wickernél élt, aki egy különösen fagyos éjszakán fogadta be, Johnson pedig nála felejtette magát. Wicker később arról számolt be, hogy Johnson a halála előtti években egyre törékenyebb mentális állapotban volt.

Kétséges, hogy valaha kiderül, pontosan mi okozta Marsha P. Johnson halálát, az viszont biztos, hogy a New York-i Erőszakellenes Projekt (New York City Anti-Violence Project – AVP) nyilvántartása szerint az 1992-es évben érte a legtöbb erőszakos támadás az LMBT-közösség tagjait. Ma melegek vagy leszbikusok homofóbiával összefüggésbe hozható meggyilkolása viszonylag ritkának számít. Az AVP 2015-ös jelentése szerint nyolc meleg férfit vagy leszbikus nőt öltek meg ilyen okból. Ezzel párhuzamosan bár az amerikai népesség csupán 0,6 százalékát teszik ki, 16 transznemű lett gyilkosság áldozata, 13 közülük színes bőrű. Az elkövetők többsége heteroszexuális fehér férfi volt.

A Netflix dokumentumfilmjének egy pontján az egyik nyilatkozó elsorolja, milyen jogokat sikerült kivívni a közösségnek az évtizedek során az Egyesült Államokban: az LMB-jogok sokat fejlődtek. Aztán elkeseredetten felteszi a kérdést:

Mi lesz a T-vel?

A dokumentumfilm premiere óta egy fontos dolog változott: 2019 májusától a WHO nem tekinti többet viselkedési zavarnak a transzneműséget. Ám ahogy a fenti adatok is bizonyítják, bőven van még tennivaló az érzékenyítésben, és az előítéletek felszámolásában.

 

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Megnézem az ajánlatokat
New York transznemű pride melegjogok transzvesztita greenwich village melegjogi aktivista transzneműség drag queen Marsha P. Johnson Sylvia Rivera Stonewall Inn Stonewall Inn-zavargások