Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#transzneműség

Csendes-Erdei Emese hvg360

„Eljutottam arra a pontra, hogy inkább öngyilkos leszek” – egy letartóztatás miatt került bajba több ezer magyar transznemű ellátása

Letartóztatták azt a kiskunhalasi orvost, aki kulcsszerepet játszott a transzneműek magyarországi ellátásában. Olyan emberek maradtak így gyógyszer és segítség nélkül, akik egy hormonterápia közepén állnak, és életük végéig rászorulnak a készítményekre. Egykori pácienseivel beszélgettünk.

Czeglédi Fanni Élet+Stílus

„Senkinek nem kívánom azt az állapotot, azt a lelki idegenséget, amiben én korábban éltem”

A politikusként, aktivistaként ismertté váló Vay Blanka 36 éves korában, házas férfiként eszmélt rá, hogy nőként szeretne élni. Négy évvel ezelőtt, a Pride megnyitóján már beszélt a tranzíciójáról, most pedig Saját ketrec című könyvében vetett számot azzal, hogyan lehet hosszú ideig a tudat legmélyére nyomni az igazságot, mit hoz az ezzel járó folyamatos disszonancia, majd hogyan borítja fel az ember egész életét egyetlen felismerés, hogy utána sokat veszítsen, de végül egyenesbe jöjjön. Az aktivistával férfi és női privilégiumokról, a homo- és transzfób törvényről és a zseb hatalmáról is beszélgettünk.

Sándor Anna Élet+Stílus

„Édesem, a melegjogaimat akarom, most!”

Ötven éve zavargások törtek ki New York hippinegyedében a Stonewall Inn nevű melegbárnál. Ettől számolják a modern melegjogi mozgalmak kezdetét, amelynél ott bábáskodtak a meleg közösség kitaszítottjai, a prostituáltak és a transzneműek is. A Greenwich Village-i éjszaka királynője akkoriban Marsha P. Johnson volt, aki már életében legendává vált. Halálának körülményei viszont máig tisztázatlanok.

Feró Dalma Kult

Susan Faludi: A magyar nacionalizmus mártíridentitással fedi el a problémákat

Susan Faludi Pulitzer-díjas újságíró Előhívás (In the Darkroom) című kötetében elidegenedett apja életét igyekszik feltárni, aki 76 évesen jelentette be, hogy nemváltoztató műtéten esett át. A nyomozás során Faludi az identitás alapvető kérdéseit egyebek közt a magyarság, zsidóság, nem(iség) témáján keresztül járja körül. Az íróval Budapesten beszélgettünk az identitás kettős természetéről, az áldozatiságkultúra veszélyeiről, a férfiasság válságáról és a jobboldali populizmus erősödéséről.

MTI Kult

Betiltották: Túl sok volt Katarnak A dán lány

Visszavonták a katari mozikból az Oscar-díjas Eddie Redmayne főszereplésével készült A dán lány című drámát, miután a helyi internetezők egy része a közösségi portálokon kezdett panaszkodni a transzneműségről szóló film vetítése miatt, és akadt olyan is, aki a produkció "erkölcsi romlottságát" hangsúlyozta.

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Itt vannak a Samsung pénztárcabarát mobiljai: bemutatkozott az új Galaxy A26, A36 és A56

Itt vannak a Samsung pénztárcabarát mobiljai: bemutatkozott az új Galaxy A26, A36 és A56

Új csúcsmobilok csúcskamerával: teszten a Leica optikával szerelt Xiaomi 15 és 15 Ultra

Új csúcsmobilok csúcskamerával: teszten a Leica optikával szerelt Xiaomi 15 és 15 Ultra

Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

Kerkezék tizenegyespárbaj után jutottak nyolc közé az FA Kupában

Kerkezék tizenegyespárbaj után jutottak nyolc közé az FA Kupában

Szédítően szép helyeken vannak meglehetősen rosszul – itt vannak a gazdaggyűlölő filmek, és az emberek imádják

Szédítően szép helyeken vannak meglehetősen rosszul – itt vannak a gazdaggyűlölő filmek, és az emberek imádják

Elkezdődött a Ramadán, mire Izrael leállította a humanitárius segélyeket a Gázai övezetbe

Elkezdődött a Ramadán, mire Izrael leállította a humanitárius segélyeket a Gázai övezetbe

Egy rubelért adta el, százmilliárdért kaphatná vissza orosz gyárát a Renault

Egy rubelért adta el, százmilliárdért kaphatná vissza orosz gyárát a Renault

700 milliárd forint volt a 4iG bevétele 2024-ben

700 milliárd forint volt a 4iG bevétele 2024-ben

A címlapról ajánljuk