szerző:
Csatlós Hanna

Beigazolódott az, amitől féltünk, amikor kiderült, film lesz a Downton Abbey-ből: teljesen felesleges volt nagyvászonra álmodni a Crawley család életét. A tét nélküli nosztalgiázás helyett folytathatták volna inkább a sorozatot. Ha már.

Julian Fellowes díjnyertes, 2015-ben véget érő sorozatát minden hibája ellenére szerettük. Az 1900-as évek elején, egy yorkshire-i nagybirtokon játszódó Downton Abbey kosztümös szappanopera volt, a főnemesi Crawley család mindennapjait követhettük végig. Szerelem, halál, áskálódás végtelennek látszó körforgása töltött ki hat évadot, sokszor indokolatlanul hirtelen elvágott cselekményszálakkal, a semmiből felbukkanó új rokonokkal, törvénytelen gyerekekkel, egy csapásra megoldott konfliktusokkal. Ez a szappanoperákra amúgy is jellemző dramaturgiai hanyagság – különösen a mai, sokkal bravúrosabban megírt sorozatok mellett – időnként zavaró volt ugyan, de elfogadtuk, hogy mindez valahogy hozzátartozik ahhoz a derűs, naiv világhoz és bájhoz, amiért a sorozatot még az elfáradt utolsó évadok végére is nehezen tudtuk elengedni.

Mert a Downton Abbey tradíciókat tisztelő, arisztokratikus és meseszerű világában, az angolos kimértségében nagyon jó volt elveszni a napi hajtás után.

Különösen a többsíkú, időnként egészen összetett karakterek és a színészi alakítások emelték fel a szappanoperák hétköznapi szintjéről a sorozatot. Nem véletlen például, hogy az intelligens, de csípős humorú matróna, a birtok jövőjéért aggódó, az egyszerre konzervatív, a változásoktól ódzkodó és mégis a feminizmus csíráját már magában dédelgető özvegy grófné (Maggie Smith) lett a Downton Abbey-rajongók nagy kedvence. (És azóta is ez Smith legnépszerűbb alakítása.)

©

Vagy ott van a fiatalon özveggyé lett Lady Mary (Michelle Dockery), a legidősebb lánytestvér, aki – mivel nő – nem örökölhet, mégis beletanult a birtok igazgatásába, és hat évadjába telt, hogy elfogadtassa családjával és környezetével a modern nő szellemiségét. Mint ahogy nyomot hagyott a nézőkben az örökké ármánykodó és törtető inas, Thomas Barrow (Rob-James Collier) is, aki valójában kisebbségi komplexussal küzd, rejtegetett homoszexualitása miatt mély frusztráció gyötri. És így tovább, sorolhatnánk a remek szereplőket.

A Downton Abbey sorozattal egy olyan, talán nem is létező korba vágyódtunk el, amelyben a lojalitás nem a talpnyalás szinonimája, mint inkább a becsületesség tartozéka volt, és amelyben a nyers, közönséges kommunikációt kerülve, kifinomult célozgatásokkal, diplomatikus gesztusokkal és szemérmesen ki nem mondott szavakkal is lehettek őszinték, de akár kíméletlenek is egymással az emberek, helyzettől függően.

A színészeknél és ennél a nosztalgiázásnál pedig már csak az volt izgalmasabb a sorozatban, ahogy a viharos huszadik század betüremkedett a gondtalan arisztokrácia életébe.

A Titanic katasztrófájának idején kezdődő Downton Abbey végig arról szólt, hogy a technológiai vívmányok, a kommunista eszmék terjedése, az ír köztársaságpárti lázadók, a spanyol nátha, a világháború, majd ennek következtében a nők tömeges munkába állása hogyan kérdőjelezi meg időről időre a főnemesség létjogosultságát. Szükség van-e a húszas években még egy ekkora cselédségre? Helyezheti-e egy arisztokrata lánya előrébb a karrierjét a házasságnál? Hozzámehet-e egy grófkisasszony a sofőrhöz?

©

A hagyományok, az idejét múlt társadalmi berendezkedés kontra változások kora

– ez volt az igazi alapkonfliktusa a sorozatnak, de végül az anyagi gondokkal küzdő és a feldarabolódástól tartó nagybirtok, ahogy a Crawley család jóléte is, megmenekült. Mégis, mikor belengették tavaly év elején, hogy jön a sorozatból készülő film, joggal várhattuk, hogy Julian Fellowesnak, a producereknek és Michael Engler rendezőnek van még valami mondanivalójuk erről a konfliktusról.

Nos, kiderült, hogy nincsen.

©

A Downton Abbey című film egy ünnepelt, kedves tévésorozat teljesen felesleges, tét nélküli folytatása lett, amely nem való nagyvászonra – inkább hasonlít a széria évadok közötti, tévéfilm-hosszúságú különkiadásaira. A film ötlettelen, és egészen egyértelmű, hogy a készítők nem akartak többet, mint a rég látott ismerősöket megidézni a nézők kedvéért. (De jó újra látni, Lady Mary!)

A történet körülbelül ott folytatódik, ahol a sorozat abbamaradt, a karakterek is a régiek, és igen, még mindig szerethetők, Maggie Smith még mindig zseniális.

De azért mégiscsak olyan lett a mozis verzió, mintha megkeverték volna kicsit a langyos teát.

A bonyodalom is elég soványkára sikerült: mindenféle nagyívű konfliktust, drámát messziről elkerülve mindössze annyi az alapprobléma, hogy Downton Abbey népének puccba kell vágnia magát, mert a királyi pár érkezik látogatóba. Ez ugyan többek között felszít egy régi örökösödési vitát a családban, a ház cselédsége pedig mellőzve és megalázva érzi magát, amiért az uralkodót nem ők, hanem kizárólag a saját személyzete szolgálhatja ki, de nem árulunk el nagy titkot, ha azt mondjuk, ezek a konfliktusok idővel rendeződnek.

©

A Downton Abbey birtok működésében a komolyabb feszültségeket eddig mindig kívülről jövő hatások váltották ki, a történelem zavart bele az állóvízbe, és nagyon jó lett volna, ha a filmben is ez történik. Például időközben kitörhetett volna a második világháború.

Mint ahogy jó lett volna az is, ha a film ki tud vagy ki akar szakadni a szappanoperák kötöttségeiből, és nem elégszik meg a szereplők között a végtelenségig folytatható dinamikák és dilemmmák, új szerelmek, új konfliktusok továbbgörgetésével. Ha a készítők elég bátrak lettek volna ahhoz, hogy egy korszak végének gondolatával eljátszanak. Ez azonban sajnálatos módon csak Lady Maryben merül fel egy kósza pillanatában, de a következő percben már ő is elfelejti, hogy az előbb még fel akarta adni az arisztokrata életvitelt.

©

A film végül is nem hazudtolja meg önmagát, a konzervatív értékek és a royalista elvek mellett teszi le a voksát, ahogy a sorozat is. Csak hát ez nem több üres nosztalgiánál.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Gigantikus Orbán Viktor-portré figyeli a szentlőrincieket

Gigantikus Orbán Viktor-portré figyeli a szentlőrincieket

A Tesco új, Lidl ellen indított diszkontja nem tudott megkapaszkodni az Egyesült Királyságban

A Tesco új, Lidl ellen indított diszkontja nem tudott megkapaszkodni az Egyesült Királyságban

Vízágyúkkal és páncékosokkal várják a sárgamellényesek tüntetését Párizsban

Vízágyúkkal és páncékosokkal várják a sárgamellényesek tüntetését Párizsban

Sokkal olcsóbb lett a sárgarépa és a petrezselyem

Sokkal olcsóbb lett a sárgarépa és a petrezselyem

Ne telepítsék az iOS 13-at – üzeni az Amerikai Védelmi Minisztérium

Ne telepítsék az iOS 13-at – üzeni az Amerikai Védelmi Minisztérium

Telepítés közben robbant fel a tűzijáték Kazincbarcikán

Telepítés közben robbant fel a tűzijáték Kazincbarcikán