Aligha van olyan ember az országban, aki ne ismerné MS mester Vizitáció című képét, hiszen a késő középkori magyarországi művészetet minden tankönyv ezzel a művel illusztrálja. A Keresztelő Szent Jánossal várandós Szent Erzsébet és Mária találkozása a magyar művészet egyik legismertebb, legtöbbet reprodukált alkotása, Benczúr Gyula, Munkácsy Mihály, Szinyei Merse Pál, Csontváry Kosztka Tivadar egy-egy emblematikus művéhez hasonlóan már-már a nemzeti identitás része. Az ember azt gondolhatná, hogy keletkezése óta meghatározza vizuális kultúránkat.
Pedig egyáltalán nincs így. A selmecbányai szárnyas oltárt, amelynek a Vizitáció a legkiemelkedőbb táblaképe, annyira elfeledték, hogy már azt sem tudjuk biztosan, hogy az egykor elképesztően gazdag felvidéki bányaváros melyik gótikus templomában állt. A minden bizonnyal hatalmas szobrokkal is díszített nyolc, nagy méretű festett fatáblából álló oltárművet ugyanis a XVIII. században elbontották. Dokumentum csak arról maradt fenn, hogy Joseph Andreas Wenzl von Sternbach selmeci főkamaragróf a Selmeci-hegység túloldalán lévő Újbánya templomának adományozott 1727-ben két táblaképet, amihez a selmecbányai Szent Katalin-templomból jutott hozzá.
MS mester Vizitáció című alkotásának elemei
Reviczky Zsolt
A mecénásként is nevet szerzett főkamaragróf állíttatta ugyanis a Szent Katalin-templom új barokk oltárát, cserébe pedig valószínűleg megkapta a leszerelt, divatjamúlt gótikus szárnyas oltárt. Azt nem tudjuk, hogy a hatalmas oltárszekrényt mikor darabolták fel, de a XIX. században a szobrok és a képek a környékbeli plébániák között szóródtak szét.
A Vizitáció a Selmecbányától öt kilométerre lévő, néhány száz fős Tópatakra került. A falusiak hamar megunták a remekművet, a század végére már a szénapadláson hányódott. Ott lelte meg egy szentantali ember, aki pár fillérért egy Unger József nevű házaló régiségkereskedőnek adta el. Ő kopogott be 1899-ben Vörös Ferenc selmecbányai jegyzőhöz a táblaképpel.
Vörös volt az első, aki azonnal felismerte a festmény értékét, és igyekezett lehetőleg budapesti közgyűjteményben elhelyezni. Elküldte a kép fotóját egy fővárosi szaktekintélynek: „Egy ilyen ismeretlen vidéki festő művére nem reflektálhatunk. Nem is ér az semmit” – jött a lelombozó válasz.
De a jegyző nem adta fel, Bécsben restauráltatta a táblát, s kutatásba kezdett a környéken, hátha felleli a festő további műveit.
