szerző:
Sztupa Melitta Boglárka
Tetszett a cikk?

A független magyar divatot próbálta meg láthatóvá tenni az első alkalommal megrendezett Not Allowed című fashion show, amely a feltörekvő magyar tervezők mellett a kortárs művészetekre és társadalmi kérdésekre is igyekezett ráirányítani a figyelmet. Egyúttal megpróbálta kitágítani a teret, amelyet a NER enged meg a divatnak.

Magyarországnak van ugyan Nemzeti Divatipari Stratégiája, amelyet a 2018-ban létrehozott, Orbán Ráhel barátnőjeként is ismert Jakab Zsófia által vezetett Magyar Design és Divat Ügynökség (MDDÜ) dolgozott ki, sőt az állami szerepvállalás már a 2010-es évek elején elindult, de a hazai piac még mindig jelentős tőkehiánnyal és gyenge vásárlóerővel küzd, így az államé a fő szponzor szerepe: a legnagyobb arányban állami támogatásban részesülő Central European Fashion Weeken való részvétel és az MDDÜ pályázati pénzeiből való részesülés sorsfordítónak bizonyulhat egy feltörekvő magyar divatipari szereplő számára.

A helyzetnek megvannak a szakmabeli kritikusai. Herczeg Zoltán szerint például nem szerencsés, hogy „a pénz nagy része olyan látványeseményekre megy, mint a Fashion Week, illetve részben már befutott divattervezőket mentorálnak belőle”, holott az ügynökség egyik eredeti célkitűzése a fiatal, pályakezdő divattervezők támogatása lett volna. Az Indexnek adott interjújában kifejezetten keményen fogalmazott, amikor kijelentette, hogy a pályázati és támogatási rendszert ebben a szektorban is áthatja a korrupció, és „az egész csak azért van, hogy a pénzt vissza lehessen osztani a haveroknak”.

Az, hogy a politikai vezetés a nemzeti identitás kifejezésére és országimázs építésére alkalmas eszközt lát a divatban (ott van például a Gombold újra! kezdeményezés), óhatatlanul kihat a kortárs magyar divat esztétikai és tartalmi jegyeire is. Ez a kölcsönhatás pedig azzal is jár, hogy azok a tervezők, akik nem a kurzus által preferált esztétikai elvek mentén alkotnak, nem igazán kerülhetnek fel a radarra, és nem juthatnak olyan forrásokhoz, amellyel brandjüket be tudnák indítani.

Talán ezért is lehet hiánypótló egy olyan esemény, amelynek szereplői a fenti körön kívül esőkből kerültek ki, és amelyet önerőből, közösségi összefogás keretében szerveztek, hogy teret biztosítsanak azoknak, akiknek a javarészt államilag finanszírozott divatbemutatókon nem jutna hely – vagy azért, mert nem az uralkodó kurzus „ízlésvilágát” képviselik, vagy azért, mert nem a kereskedelmi szempontokat, hanem elsődlegesen a művészi autonómiát tartják szem előtt.

A magyar független divatszcéna alkotóit ünneplő „Not Allowed” fashion show-t, amely a feltörekvő magyar tervezők mellett a kortárs művészetekre és társadalmi kérdésekre is igyekezett ráirányítani a figyelmet, először rendezték meg.

A rendezvénynek a múlt hónapban otthont adó margitszigeti Kristály Színtér Bauhaus-stílusú épületének belső tereiben fekete drapériák és hatalmas állógyertyák sejtelmes fénye által teremtett ravatalozói miliő fogadta a vendégeket – már a belépésnél azt sejtetve, hogy többre lehet számítani felszínes divatparádénál. A rendezvényhelyszín egyes közösségi tereiben Kim Kardashiant ábrázoló plakátok hirdették: úgynevezett influenszereket nem látnak szívesen.

A show-n bemutatkozó divattervezők kiválasztásánál a szervezők fő szempontja az volt, hogy egymástól minél eltérőbb stílusú alkotókat vonjanak be, akik változtatni akarnak a jelenlegi szakmai állapotokon. Lőrincz Márk fotográfus, a rendezvény elindítója a HVG-nek elmondta, hogy Magyarország bővelkedik ugyan olyan alkotókban, akik a világ bármely pontján megállnák a helyüket, de nincsenek abban a minőségben reprezentálva, ami felérne a külföldi szakmai sztenderdekhez. A Not Allowed fashion show-val egy olyan összkulturális eseményt szerettek volna létrehozni, amely a divat köré épül, célja pedig, hogy elérje azt a szintet, amelyet külföldön, a párizsi vagy New York-i divathetek alatti munkáik során ők maguk is tapasztaltak. Úgy véli, ha például a koppenhágai fashion szcéna is oda tudja vonzani magához a legnagyobb szakmai neveket és hírességeket, akkor Budapest miért ne tudná? „Itt forog egy csomó hollywoodi produkció, a sztárok imádják Budapestet, csak épp az általuk megszokott kulturális színvonalat nem tapasztalják. Nem azért mert ez nem lenne jelen, hanem mert nem látható” – mondta.

Maguk a bemutatók sem a megszokottnak tekinthető módon zajlottak le. A rendezők csavartak egyet a klasszikus kifutón vonulós forgatókönyvön, így a modellek különféle művészeti installációk és stilizált díszletek között mozogtak.

Elsőként Kulcsár Nóra kreációi kaptak (játszó)teret – libikókára és mászókára emlékeztető elemek voltak hivatottak megeleveníteni a gyermekkor gondtalanságának jelképes helyszínét. Az öltözékek vibráló színvilága, pszichedelikus mintái és bohókás anyagválasztása a ’60-as, ’70-es évek virággyermekeinek stílusát idézte. A modellek rövid és nem sokat takaró ruhákban, plüssjátékokkal a kezükben alakítottak egyik percben játszadozó óvodásokat, majd nem sokkal később kacérul tekeregtek a mászókán átbújva – ami felveti, hogy talán nem volt túl szerencsés egyszerre infantilizálni és szexualizálni a modelleket egy olyan közhangulatban, amely már hónapok óta pedofilbotrányok utórengéseitől hangos.

A leginkább „viselhető” ruhákat Rókusfalvy Anna bemutatóján láthatta a közönség. A darabokat a régi nyarak és vidéki vakációk emléke iránti nosztalgia inspirálta, és a kollekciót egy hatalmas, családi vacsorához terített asztalnál mutatták be a modellek. A hagyományos szőttes technikával készült anyagokat bőr részletekkel és kiegészítőkkel tette modernné a tervező, a rakott szoknyák és lágy esésű anyagokból készült blúzok, ruhák, kendők pedig nagyszüleink gardróbját elevenítették fel.

A közönség reakcióiból ítélve az este legjobban várt bemutatója Kis-Juhász Fábián show-ja volt. A fiatal divattervezőnek volt alkalma már a londoni Fashion Weeken is bemutatkozni, ruháit eddig olyan sztárok viselték, mint Christina Aguilera vagy Chloë Sevigny, de a Magyarországon forgatott Szegény párák című filmben is láthatunk általa tervezett darabokat. Saját bevallása szerint munkássága „a femininitás újraértelmezésével foglalkozik”, kreációinak többsége inkább szabad művészi önkifejezés, egyfajta fricska a lemeztelenítő és tárgyiasító férfitekintettel szemben. Kis-Juhásznál a fűző, melltartó, kombiné és harisnya – bár nem alsóruházatként, hanem éppen a ruhadarabokon felül helyezkedik el – nem kiemel, hanem eltakar és eltorzít. Nekimegy az ideális női alaknak támasztott elképzeléseknek, és organikusnak ható ruhadarabjaival szándékosan „tökéletlenné” teszi modelljei alakját. A groteszk hatást ugyanakkor ellensúlyozza a hiperfeminin anyagok és színek használatával: tüllök és fodrok, csipkék és szalagok árnyalják az összképet, a rózsaszín, a fehér, a piros és a fekete pedig különböző női archetípusokat jelenítenek meg.

A divatvilág és a kortárs művészetek iránt fogékony közönség között művészeti előadások igyekeztek párbeszédet kialakítani. Hegyi Dóra (OHNODY) zenész-énekes és Jurák Bettina Rose táncművész az emberi élet ciklikusságáról és az állandó változásról mesélt. Valeriia Karaman ukrán színésznő és eladóművész és Julien Sitruk gitáros zenés politikai és társadalmi performansza viszont a közönség reakciójából ítélve – egy részük elpárolgott a teremből – inkább kilógott a divateseményből. Pedig akik ott maradtak, láthatták, ahogy összetörnek egy vázát – de nem véletlenül. Godzsák Dávid keramikusművész alkotása kifejezetten azért készült, hogy összetörjék, ezzel is szimbolikusan utalva a háború szörnyűségeire. A vázát később összeragasztják, és ebben a formában aukcióra bocsátják, a bevétel egészét pedig az ukrajnai gyerekeket támogató Nika Alapítványnak ajánlják fel.

A Not Allowed az első volt ugyan, de a szervezők azt ígérik, hogy további hasonló bemutatókat rendeznek majd, reményeik szerint immár támogatókkal a hátuk mögött.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!