Élénken emlékszem a gyerekkori extázisra, amikor reggel az ablakhoz rohanva azt láttam: éjjel havazott. Az öröm a mai napig megmaradt, örömmel szemlélem a havazást, illetve a hófedte utcákat, tájakat. Nem vagyok ezzel egyedül, a havas időjárásban sokan örömüket lelik, vagy akár gyorsan kihasználják az adódó lehetőségeket, amit mutatnak az itt-ott megjelenő hóemberek, vagy hogy pikk-pakk elkapkodják a szánkókat a boltokból.
De miért örülünk ennyire a hónak, miközben számtalan problémát okoz? Nehezebb, esetenként el is lehetetlenül, de mindenképpen veszélyesebb a közlekedés, havat kell lapátolni, könnyen elcsúszunk, hideg van, átázik a cipőnk, és hamar megjelenik a latyak is. Pár éve a Time több indokot is felsorolt, hogy mindennek ellenére miért leszünk mégis izgatottak a hótól.
Mint írják, a havazás kiszámíthatatlansága egyfajta várakozással teli aurát teremt a jelenség köré, a legtöbb esetben meglepetésként ér minket (bár idén pont sikerült elég jól előrejelezni a meteorológusnak, noha figyelmeztettek: a havazást hozó mediterrán ciklon irányának legkisebb változása is drasztikus eltérést okozhat, így semmit ne vegyünk készpénznek).
Hógolyózó fiatalok az Orczy-kertben
Veres Viktor
Emellett sokakat visszarepít a gyerekkorba: újra lehet hógolyózni, hóembert építeni, csúszkálni – igazi régimódi mókára ad lehetőséget a hó. Sokaknak – főként Magyarországon – elég ritkán van arra lehetősége, hogy a hóban sportoljon, szórakozzon, az egyre ritkábbá váló havazasásokkal a síelésre, szánkózásra, hógolyózásra nyíló esélyek száma is csökken, ezzel is emelve a havazás rendkívüliségét.
Idézik Trevor Harley, a Psychology of Weather (Az időjárás pszichológiája) című könyv szerzőjét, aki indokként hozza fel, hogy a fehér paplan az egyébként kevésbé esztétikus környezetet, utcákat is egységesen széppé varázsolja.
Karen Cunningham terapeuta mindehhez hozzáteszi, a hó minden érzékünkre hat: meg tudjuk tapintani, szagolni, csendesebb éjjelen lehet hallani, ahogy hullik és persze a vastagon behavazott táj is lenyűgöző. Ráadásul a hó kiváló fényviszaverő hatással bír, így a télen jellemzően kevés napsütésből is szikrázó verőfényt csinál. Ha pedig éjjel még a hold is kisüt, az egészen különleges, meseszerű atmoszférát teremt.
Ajándék a világtól
„A hó nem csak látványra változtatja meg a világot, hanem a működésbe is beleszól” – mondja Schell Gergely pszichológus arról, miért is vagyunk ennyire oda a havazásért.
Puhábban halljuk a hangokat, ropog a lábunk alatt, tehát nem csak látjuk, de konkrét testi hatása is van. Még a test izommemóriájában is rögzül.
A hófedte utcákon érzett nyugalom nem csak az elménk műve, már 5-8 centi hó is elnyeli a hangok 60 százalékát, így nemcsak „érzésre” borul csendbe a világ, hanem a valóságban is.
Veres Viktor
Schell azt mondja, a havazás többféle módon is lelassít minket, és a környezetünket is. „Átkeretezi a hétköznapokat, csökken a forgalom, sokaknak azt üzeni, hogy nem érdemes folytatni a napi ritmust, még ha ez csak annyit is jelent, hogy aznap nem ülünk autóba.”
Ez a tudatalattinkra is jelentős hatással van, sokan élnek úgy a mai világban, hogy állandóan rohannak, sokat dolgoznak. A hó ezt megszakítja,
kicsit olyan, mintha a világ üzenne nekünk valamivel, amit a fehérsége miatt rendkívül tisztának érzünk. Ajándékként tudjuk ezt megélni, amit a világtól kapunk
– mondja a szakember, hozzátéve: egy picit el is várjuk ezt, például karácsonykor sokan érezzük, hogy „járna” az ünnep fehérsége.
Veres Viktor
A havazás elménkre gyakorolt hatását tudományos kifejezéssel szalienciának nevezzük, ami azt jelenti, hogy az memóriánkban sokkal nagyobb súllyal maradnak meg az emlékezetes történetek, ilyenek a gyerekkori utazások vagy éppen a nagy havazások. „Ezért emlékszünk úgy, hogy kiskorunkban minden télen hatalmas hó volt és mintha az ünnepek örökké tartottak volna” – mondja lapunknak a hó nyújtotta „nosztalgiafaktorról”.
A környezet lassulása az idegrendszerünkre is nyugtatóan hat, pszichoregulatív hatása van. Az idegrendszer szereti, amikor strukturált lassulás történik: kevesebb ember, autó van az utcákon, aki mégis, az lassabban megy, figyelmesebbé, nyitottabbá válunk.
Schell Gergely szerint ezek a napok nyugtató hatással bírnak abból a szempontból is, hogy egyre többen szorongunk a klímaváltozás miatt, a havazás pedig azt üzeni: még nem tűnik el a tél teljesen az életünkből.
https://hvg.hu/elet/20250115_teli-depresszio-ellen-ho-havazas-hangulat-kedv
A természet elmére gyakorolt jótékony hatását számos kutatás is vizsgálta, ezek azonban jórészt az erdők, zöldfelületek, hegyek közelségére fókuszáltak. Pár éve azonban egy tanulmány a havazást helyezte középpontjába, és bár a minta viszonylag kicsi volt (87 nőt vizsgáltak 24 éves átlagéletkorral), ugyanakkor egyértelmű összefüggést találtak a havas tájban eltöltött idő és a testpozitivitás között. Arra jutottak, hogy akár már 40 perc hóban kóborlás is jótékony hatással bír ilyen szempontból, foglalta össze a kutatást a ZME Science.
A természet is hálás érte
Nemcsak az emberek, a természet is örül a hónak. Kiváló hőszigetelő hatása miatt védi a növényeket és menedéket találnak alatta apróbb állatok is. Nem mellesleg a zord tél számos kártevőt elpusztít, aminek örülnek a gazdálkodók.
Emellett a hó formájában lehulló csapadék – amely olvadás után az ivóvízkészletek fenntartásában is szerepet játszik – abból a szempontból is előnyös, hogy nem mossa el özönvízszerűen a városokat, földeket, hanem (ideális esetben) fokozatosan olvad el, így kisebb pusztítást végez, amit a szaporodó villámárvizek korában valószínüleg egyre inkább tudunk értékelni.
Ma már nehezen találunk negatív hóélményeket, de ez nem mindig volt így
Pár éve a Qubit részletesen foglalkozott a hó témájával, idéznek egy amerikai tanulmányt, ami rámutat: az emberek többsége pozitív gondolatokat társít a havazáshoz, olyannyira, hogy negatív élményt kifejezett kérésre is csak kevesen tudtak felidézni. Szemléletes példa erre az a válaszadó, akinek hógolyózás közben egyszer úgy felvágta egy jégszilánk az arcát, hogy össze kellett varrni, de erről is nosztalgikusan megjegyezte: azért egészen kiváló hócsata volt.
Schell ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy ez alapvetően nem a havazás miatt van így, hanem az emlékezet „természetes” működése miatt. „Az idő előrehaladtával egyre inkább van arra bennünk vágy, hogy megkonstruáljuk magunkban egy értelmes élet emlékét. Ezért idealizáljuk a múltat, a negatív emlékeket megszépítjük vagy kiszórjuk, hiszen ezek ellentmondásokra világítanának rá, amiből bizonyos mennyiséget még elbír a szervezet, de csak mértékkel, ezért fordulhat elő, hogy még konkrét felszólításra is nehezebben emlékszünk vissza a negatív dolgokra.”
.
Veres Viktor
Ugyanakkor nem mindig és mindenhol értekelték ennyire a havat. Ugyan a 14-15. század fordulóján már festettek boldogan hógolyózó embereket, a lavinafenyegetettségben élő svájci falusiak például a 18. századig abban a hitben éltek, hogy a lavinákat boszorkányok küldik rájuk.
A Guardian idézte fel még másfél évtizeddel ezelőtt, hogy a 18. században terjedni kezdő romantika már negatív keretezést adott a havazásnak: elsősorban veszélyes közegként ábrázolták, amiben nem önfeledten játszó gyerekeket, hanem halálra fagyott alakokat találunk.
Ez nem volt teljesen ok nélküli: 1775 után az időjárás hűvösebbre fordult, Angliában a 17. század után 1810 és 1819 között a leghidegebb évtizedet jegyezték fel, és 1812-re esett az is, amikor Napóleon oroszországi hadjárata is meghiúsult.
Az extrém időjárás hatással volt a művészekre, így a kultúrára is: Charles Dickens élete első kilenc évéből hatban volt fehér karácsony, ami hozzájárult a Twist Olivér vagy a Karácsonyi Ének téli tájképleírásaihoz, de William Turner festő is azért alkotott egészen erőszakos jeges, havas képeket, mert amikor az Alpokba utazott, a saját kocsija is többször felborult a hó miatt.
Nyitókép: HVG / Cabrera Martin
