Már nem hat a kávé? Fogyassza okosabban

Igaz, hogy a kávé hizlal? Ráadásul altatóként is hatásos? A dohányosoknak tényleg több kell belőle? Sokunk kedvenc italáról jó néhány meglepő dolgot derítettünk ki.










Csépe Valéria: El akarjuk érni, hogy a pedagógus tanítson, és ne leadjon

Az új alaptanterv kidolgozását miniszteri biztosként felügyelő – oktatási szakemberként és nagyszülőként is érintett – Csépe Valéria azt szeretné elérni, hogy a gyerekek és a pedagógusok is jól érezzék magukat az iskolában. Mint mondja, nincs céldátuma a Nat elkészülésének, és nem ő dönt, hogy 8 vagy 9 évfolyamos lesz-e az alapképzés. Interjú.





Nem engedték repülőre szállni a cicanadrágos tiniket

Nem engedtek fel két tinédzser lányt a United Airlines egyik járatára vasárnap, mert speciális utasként a fiatalok nem tartották be a rájuk vonatkozó öltözködési előírásokat – közölte a légitársaság szóvivője, miután az eset nagy visszhangot váltott ki a közösségi médiában.






Egyre több magyar fiatal szeretne versenyszerű e-sportoló lenni

Második alkalommal készült olyan kutatás, amely a hazai e-sportolói szokásokat vizsgálja, a kérdőívet 1814-en töltötték ki – ebből többek közt kiderült, hogy a e-sport-játékokban érintett magyar fiatalok 44%-a játszik vagy tervez versenyszerűen játszani.


Egy kíváncsi kislány mindenkit megnevettetett a pápa puszija után – videó

Egy hároméves amerikai kislány, Shirley találkozott a pápával szerdán Rómában. A szülei vitték oda a katolikus egyházfőhöz, akitől kapott egy puszit. A gyermek pedig a kedves üdvözlésért cserébe lekapta Ferenc pápa fejéről a pileólusát. Mindenki jót nevetett a jeleneten, köztük az egyházfő is, aki aztán visszavette a fejfedőjét Shirley-től. A kislány olasz nagypapája videózta le unokája első és egyben nagyon mókás találkozását a pápával.