Világot járt magyarok a Budapesti Tavaszi Fesztiválon

Idén a Budapesti Tavaszi fesztivál április 8-24-ig tart, programján többek között Bartók utolsó versenyműve Kim Kashkashian és a Budapesti Fesztiválzenekar előadásában, egy ritka Rachmaninov-opera Nemzeti Filharmonikusoktók, vagy a Pécsi Balett Faustja.




Az álláskeresők 9 pontja, amire biztosan vevők a HR-esek

Már az állásinterjún is kiderülhetnek rólad azok a személyiségjegyek, melyek nagyot nyomhatnak a latba a kiválasztás során, ezért nem árt ezeket kidomborítani a beszélgetés alkalmával. Persze nem szabad gőgösnek tűnnöd, elég, ha észben tartod, mely tulajdonságok vonzóak a HR-esek számára, és ennek megfelelően, a saját tapasztalataidból vett példákkal válaszolsz a kérdéseikre. Melyik lehet igaz rád az alábbi 9 tulajdonság közül? Gondold át, hogyan tudnál kitérni rá, mielőtt interjúzni mennél!



Itt az Alvás Világnapja: Öt nyomós érv, hogy miért aludja ki magát

A kialvatlanság rövidtávon is komoly károkat okoz – és nem ott, ahol számítanánk rá. Rossz döntéseket hozunk, undokok vagyunk, romlik a teljesítményünk. Jobb vizsgaeredményt akarunk? Ne vegyük el az időt az alvástól a még több tanulás miatt. Jobban akarunk teniszezni? Aludjunk többet! Március 18-a az Alvás Világnapja alkalmából Horváth Ágnes alvástrénert kértük meg, mutassa be, miért nem szabad elhanyagolni az alvást.


Versért kávé

A Költészet Világnapján, március 21-én hétfőn minden vers, vagy akár csak egy idézet is kávéházi fizetőeszközzé válik.


Hiába pesszimista, így válhat mégis optimistává

Születésünkkor egy papírlap vagyunk, melyen előre beírva hol mondatkezdő betűk, hol üres sorok, hol félig befejezett mondatok láthatók. Vajon mennyire kitöltött sor, hogy optimista vagy pesszimista ember lesz-e belőlünk? Jó hír, hogy ha erősen akarjuk és teszünk érte, pesszimizmusunk megszelídíthető.



Ember nincs, akit ne vidítana fel ez a róka – videó

Valószínűleg komoly pályát fut be a világhálón a „nevető” sarki róka videója, amely nemrég jelent meg több oldalon. Az elérhető leírások szerint az Archer nevű négylábú négyéves, egy hölgy neveli kölyökkora óta, és a nő barátja készítette a videót. Gazdája azt mondta, hogy a fehér bundás róka akkor adja ki a nevetéshez hasonló hangot, amikor álmos. A felvételen látszik is, hogy már kényelmesen lepihent, amikor a férfi még megpróbálta „megnevettetni”.



Tökéletes almáspite - recept

Nyuszi mindjárt betoppan, és gyanítjuk, hogy édesszájú. A répatorta helyett, mellett biztos örül egy mutatós gyümölcsös pitének, amibe belebújtatunk pár almát.


Végig tud menni ezen a fővárosos kvízen?

Csak 20 kérdésre kell tudni a választ, mégis bele lehet őrülni a Buzzfeed tesztjébe. Franciaország, Németország és Japán után egyre nehezedik a főváros-felhozatal, és ha egyet hibázik, kezdheti elölről.