Megható üzenetet küldtek a párizsi áldozatok gyerekeinek 9/11 árvái

A tizennégy évvel ezelőtti New York-i terrortámadásban közel háromezer gyermek veszítette el a szüleit: egyesek félig, mások teljesen elárvultak. Egy megindító videóban most ők üzentek azoknak a gyerekeknek, akiknek szülei a november 13-i párizsi terrortámadás során hunytak el. A fiatalok főként veszteségükről, a szeretet, a béke és a megbocsájtás erejéről beszéltek.


Ilyen nincs, és mégis van: itt a csillogó, bacon alakú karácsonyfadísz

Unja a szaloncukrot? Különben is, kinek kell még több felesleges édesség és kalória a karácsonyi időszakban? Valami sokkal egyedibbre vágyik? – Jó hírünk van, az internet sötét bugyraiban találkoztunk egy igazán különleges karácsonyi dekorációs darabbal, a csillámporos bacon karácsonyfadísszel. Bármilyen meglepő, a fára kell akasztani, az ára pedig elég borsos, nagyjából tizenkét és tizennyolc dollár között mozog.




Papírunk van róla: teljes tévúton a magyar oktatás

Ismét nemzetközi tanulmány igazolja, hogy a magyar kormánynak inkább csak a szlogenek szintjén fontos a hazai iskolarendszer: az utóbbi évek adatai ugyanis folyamatos, drasztikus forráskivonást mutatnak. Olyannyira, hogy ebben gyakorlatilag az egyik „élen járó ország” lettünk. De megerősíti az elemzés azt is, hogy az állam túl kevés tanórát fizet, a tanárokat nem becsüli meg, kevés és várhatóan kevés is marad a diplomás. Mindez úgy, hogy közben a tények cáfolják a tételt, mely szerint „egy jó szakma többet ér, mint a diploma”.


Megvan a Sztárban sztár győztese

A vasárnapi döntőben Csobot Adél, Tóth Gabi, Gáspár Laci és Péter Srámek voltak még versenyben az év legsokoldalúbb előadója címért. De csak egy maradhatott.


Segítség, anyu a legjobb barátnőm!

Szüleink viselkedése, mintája jelentős hatással van arra, milyen társak, szülők leszünk. Az igen elterjedt jófejszülő, haverszülő típust mutatja be cikksorozatának harmadik részében L. Stipkovits Erika pszichológus, akinek a napokban jelent meg Szeretettel sebezve című könyve.


Pszichiátriára került Sinead O’Connor

Sinead O’Connor nyílt levélben kért segítséget, állítólag a családja annyira rosszul bánt vele, hogy alig él - állítása szerint szakít a zenével, mert az juttatta ide. Az ír énekesőt, jelenleg depresszióval kezelik egy pszichiátriai klinikán.





Nagy siker volt a Fekete Péntek ellentéteként alapított Kulturált Szombat

Egyáltalán nem meglepő, hogy a Fekete Péntek horrorisztikus jeleneteit megelégelve boltok tucatjai döntöttek úgy, hogy más módszerrel próbálják november végén magukhoz csábítani a vásárlókat. Az Egyesült Királyságban közel száz könyvesbolt csatlakozott a november 27-re időzített Fekete Pénteket követő Kulturált Szombat elnevezésű kezdeményezéshez.


Hetven éves a híres komika

Bette Midler december 1-én ünnepli hetvenedik születésnapját. Az amerikai színész- és énekesnőt, Magyarországon főleg filmszerepeiből ismerik, pedig három Grammy díjat is nyert és még Tom Wiats-szel is énekelt duettet.


És Iván megtudta, hogy tulajdonképpen övé a gyár

Ivánnak fogalma sincs, hogy már elmúlt a cárok ideje. Szentpétervérra megy, ahol lecserélték a város nevéből Szent Pétert Leninre, a villamoson - viszonylag - rövid szoknyában utaznak a nők, a házak megnőttek, a gyáros pedig felvilágosítja, hogy a gyár már nem az övé, hanem tulajdonképpen Iváné. Az Anno Filmklub legutóbb A cár utolsó alattvalóját tűzte műsorra.






Balalajkán játszik Darth Vader

Ha azt hinné, már mindent, de mindent látott a Star Wars-szal kapcsolatban, és az idei őrületet már nem lehet fokozni, akkor szembe jön a neten a balalajkázó sötét nagyúr, aki a film zenei főtémáját pengeti egy utcasarkon.


Itt az igazi üvegplafon: a nők számára még mindig utolérhetetlen a férfiak fizetése

A feminizmus körüli parázs viták közepette talán abban mutatkozik a legnagyobb egyetértés, hogy a férfiak és a nők keresete közti különbségeket minél előbb fel kell számolni. A Világgazdasági Fórum legújabb jelentése szerint lesz dolguk a bérek rendezésért síkra szállóknak, mert amennyiben a mai trendek folytatódnak, a nők fizetése világviszonylatban csupán 2133-ra érheti utol a férfiakét. Magyarországon jelenleg 18,4 százalék a különbség.