Ma kezdődik a 35. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Zsigmond Vilmos Oscar-díjas magyar operatőr fotókiállításával ma veszi kezdetét a 35. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF), amelynek 17 napja alatt 43 helyszínen több mint 170 program közül válogathat a magyar és a külföldi közönség.



Farkas Bertalan: Nem tudok visszazökkenni a földi körülmények közé

Farkas Bertalan 35 év alatt sem tért napirendre afelett, hogy elszakították az égbolttól és kirakat-asztronautát faragott belőle az állam, ráadásul az ország ennek ellenére sem ünnepli kitartóan. Leginkább egyébként egy második űrrepülés hiányzik neki. A koszorús dandártábornok-űrhajóssal nemzeti naivitásról, elnyomott mellszobrokról és Szijjártó Péter űrprogramjáról beszélgettünk. Ja igen: Magyari Béláról is megvan a véleménye.


Eszenyi Enikő: Pap Vera pótolhatatlan a magyar színházi életben

"Pap Vera csodálatos színésznő és rendkívüli kolléga volt" – emlékezett a csütörtökön elhunyt színművészre pályatársa és barátja, a Vígszínház igazgatója. Halála pótolhatatlan veszteség az egész magyar színházi élet, de különösen a Vígszínház számára, ahol már főiskolás korában is játszott – mondta Eszenyi Enikő.


2016-ban hajhatnák végre az első fejátültetést

Egy nagyon ritka genetikai betegségben, úgynevezett spinális izomatrófiában szenved az a 30 éves férfi, aki jelentkezett az első fejátültetésre. A témával régóta foglalkozó olasz orvos, Sergio Canavero hajtaná végre a beavatkozást két-három éven belül.


"Nekünk heti három kihallgatás a napirend része volt"

A kelet-európai zenei újhullám legismertebb zenekara, a Plastic People of the Universe máig rendszeresen játszik, nyáron például kínai turnéra készül. A zenekar szaxofonosa és szövegírója, Vratislav Brabenec rendszerellenes izgatás miatt nyolc hónapot ült börtönben, röviddel később mégis aláírta a magyar ellenzék számára is fontos, 1977-es Emberi és Polgári Jogok Csehszlovák Chartáját. A 80-as évek elején a folyamatos vegzálások miatt aztán emigrálni kényszerült. Ha szólásszabadságról van szó, ma is aktív: elsők között támogatta a Pussy Riot szabadon bocsátásáért megfogalmazott 2012-es petíciót. A napfény íze – Kelet-európai rendszerváltások, 5. rész


Alacsony termetű? Ennek a kutatásnak nem fog örülni

Közvetlen kapcsolat mutatható ki az alacsony termet és a szívbetegség fokozott kockázata között - derül ki egy új tanulmányból, amely részben genetikai, és nem csupán táplálkozás- vagy életmódbeli tényezőknek tulajdonítja az összefüggést.


A Sörpecsét nyomában

A szép dél-csehországi városnak, amely nevét a középkorban szekerekkel harcoló huszita seregek táborhelyéről kapta, ma is megvannak a maga mozgalmárai. Csak éppen ők évente sörökkel küzdenek a kitüntetésekért egy többnapos versenyen. Most, hogy a tavasz elhozza mindennapos "sörünnepeinket", érdemes megjegyezni a nálunk is kortyolható legjobb italokat.


Fél fokot hűlt a Föld a 200 évvel ezelőtti vulkánkitörés után

Kétszáz évvel ezelőtt tört ki az indonéz Sumbawa szigetén található Tambora vulkán. Az írott történelem legnagyobb vulkánkitörésének következtében tízezrek haltak meg, emellett hosszú távú éghajlatváltozást is okozott a katasztrófa – mondta Karátson Dávid vulkanológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora.




Nem magyar lesz Európa Zöld Fővárosa 2017-ben

A németországi Essen, a hollandiai ‘s-Hertogenbosch és Nijmegen vagy a svédországi Umea lesz 2017-ben Európa Zöld Fővárosa (EZF) - tudatta honlapján az Európai Bizottság. A finalisták közül kimaradt Pécs ismét pályázik, hogy részt vehessen a 2018-as címért folyó küzdelemben.



Imádják a magyarok Horvátországot

A holtszezonnak számító első három hónapban a külföldiek összesített átlagánál is nagyobb mértékben nőtt a magyarok által eltöltött vendégéjszakák száma, emellett a vendégszám is csaknem negyedével emelkedett.


Áprilisban indul a magyar Dawson és a haverok

Hiánypótló ifjúsági sorozat indul a Dunán Egynyári kaland címen. A miniszéria hat epizódjában Mucsi Zoltán, Kerekes Vica és Kálloy Molnár Péter is feltűnik, de a főszerepeket kevésbé ismert fiatal színészek alakítják.


Nagy fricska a homofóboknak a nap egyik legjobb Facebook-kommentje

Egy sima facebookos fotóval és a hozzá fűzött trükkös leírással szerezhet magának világhírnevet egy brazíliai férfi. Nelson Felippe ölelkező nőket fényképezett le egy brazíliai metróállomáson, de valójában nem is ők lényegesek a képen, hanem valaki más. Nem szabad elsőre ítélni, jobb inkább figyelmesen végigolvasni a posztot.


Még a leghíresebb színészek is ciki reklámokban kezdték

Brad Pitt félmeztelenül tömi magába a chipset, a Breaking Bad sztárja végbélkenőcsöt népszerűsít, Leonardo DiCaprio pedig saját apja elől eszi meg a sajtot – minden színésznek el kell kezdenie valahol, most mutatunk nyolcat, akiknek érdekesebbnél érdekesebb reklámokkal indult a karrierjük.


Ezt jól kifőzte Mr. Watson

Meglehetősen rendhagyó produktummal állt elő az amerikai székhelyű multinacionális informatikai cég. A Kék Óriás kiadta saját séfje, bizonyos Watson receptjeit.