Vratislav Brabenec

Šik, 2015

hvg.hu: A keleti-európai értelmiség számára a Plastic People of the Universe rendszerellenes szövegeiről, illegális és gyakran feloszlatott koncertjeiről híres. Mégis elzárkózik attól, hogy ellenálló zenekarként aposztrofálják önöket. Miért?

Vratislav Brabenec: Számos „műkritikus“ a ‘68-as prágai tavasz proteszt-zenekarát szeretné látni a PPTU-ban. Pedig ‘68 tavaszán még nem is létezett, csupán az őszi „rendezéskor“ állt össze, egy időben az orosz csapatok bevonulásával. Mejla Hlavsa Egon Bondy ‘50-es, 60-as években írt verseit zenésítette meg, akinek a költészete az 50-es évek végi politikai helyzetet kritizálta. A nonkonformista Bondy szövegeinek a 70-es években is megvolt az érvényességük, de ezek azért nem naprakész politikai dalok voltak, sokkal inkább tele voltak iróniával, szarkazmussal. Bondy költészetét az én szövegeim filozófiai- teológiai témákkal egészítették ki, ami kellőképpen felkeltette az StB (a Csehszlovák Állambiztonsági Szolgálat – szerk.) érdeklődését, és nem sokkal az után, hogy 1978-ban beléptem a zenekarba, 1982-ben ki is rúgtak az országból.

hvg.hu: Az mit árul el a rendszerről, hogy miután 1969-ben teológiát tanult a prágai Komenski Egyetemen, pár évvel később a PPU titkos falusi koncertjein szaxofonozik, alkalmanként 600-700 néző előtt. Milyen volt belülről a 70-es évek Husák-rezsimének „normalizációja“ a dubčeki „emberarcú szolcializmusa“ után?

V. B.: A teológiai kart meghagyta a rezsim, de az állambiztonság erősen kontrollálta, ahogy a többi kart is. A diákok szemmel tartására az StB-nek alapos módszerei voltak. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen az StB ´45-ben alakult, szép számban német kollaboránsokból, akik kiegészültek mindenre képes cseh disznókkal. A Husák-rezsim sokaknak elviselhető volt: munka volt, ráadásul olyan, hogy 7-kor megjelentél, és már 8-kor mehettél is sörözni. Fő, hogy ne csinálj semmi feltűnőt, ne hívd fel magadra a figyelmet!

De ami a kultúrát illeti, a hatalom nem tűrt semmiféle művészi intelligenciát. Csak két szcenárió létezett: együttműködés az StB-vel vagy az ország elhagyása. A rezsim nagyon értett ahhoz, hogy hogyan diszkreditálja az embert! Nem voltam túl fontos figura, de ´82-ig 1200 oldalas aktát állított rólam össze az StB, és heti háromszor hallgatott ki. Egy kanadai rendőr barátom azt mondta, hogy ennyi a tengerentúlon még a legedzettebb ügynöknek is sok lett volna. Nekünk heti három kihallgatás a napirend része volt. Viszont ha egy cseh művész nem bírta tovább és nyugatra szökött, akkor megszűnt létezni a hazaiaknak. Míg a magyarok és a lengyelek az emigrációban is elismerték géniuszaikat, addig egy disszidens cseh grafikus illusztrációit még az óvodákban sem volt szabad használni.

hvg.hu: Miből nőtt ki a csehszlovák underground, és hogyan jött létre a kapcsolat a Charta 77 körüli értelmiséggel?

V. B.: Mindkét kör asztaltársaságokból, kávézókból és kocsmákból nőtt ki. Tudtunk egymásról, de nem ismertük egymást igazán. A zenészek nem érdekelték az értelmiségieket: magunkféle részeges őrültekkel senki sem akart közösködni. Václav Havellal például már a 60-as években találkoztam, tudtam, hogy dramaturg, de nem ismertem közelebbről. Ő is tudott rólunk, de csak a ‘75-76-os rendszerellenes perek után jött hozzánk, hogy írjuk alá a Chartát. Azt is mondhatjuk, hogy a haveli diplomácia nélkül nem rajzolódhatott volna ki ez az egyedülálló kapocs az értelmiségi körök és az underground között.

Akik aláírták a Chartát, szintén elkezdtek járni a koncertjeinkre. Persze, az StB-sek is rendszeresen feltűntek, volt, hogy még ki sem pakoltuk a hangszereinket, és máris feloszlatták a rendezvényt. De a gyakoribb az volt, hogy ásítozva elkattintottak néhány fotót, hogy lássák, a körben kik is az újak. Az StB-sek alapvetően lusták voltak, inkább elmentek ők is sörözni. Jellemző szöveg az aktámban, hogy például 10.20-hoz be van írva: elvesztettük a követett személyt a Pavlován, majd 11.40-hez, megtaláltuk a követett személyt a Ječnán, ami a szomszéd utca. Na de, hogy lehet valakit elveszteni a Pavlován fényes nappal? Evidens, hogy sörözni mentek, úgy is tudták, merre tartok, azon kívül minden kávézóban és kocsmában lehallgató készülék volt. Minek dolgoztak volna, ha a poloska úgyis felveszi.

hvg.hu: 1982-ben azt követően hagyta el az országot, hogy megfenyegették, elrabolják a kétéves lányát, ha nem kooperál. Először Ausztriában kapott menedékjogot, majd Kanadába került. Hogyan tudott gyökeret verni?

V. B.: Ausztriában 13 hónapot vártunk a kanadai vízumra. Tudtuk, hogy Kanada nem fogad politikai menekülteket, ezért amikor a kanadai nagykövetségen megkérdezték, miért volt börtönben, akkor csak annyit mondtam, „a kulturális tevékenységemért”. Paul Wilson kanadai barátom még Prágában a lelkemre kötötte, a politikai aktivitásomról egy szót se ejtsek, szamizdat versekről meg aztán végképp ne. Így amikor a kanadai terveimről faggattak, azt feleltem, hogy a mezőgazdasági középiskolában szerzett tudásomat szeretném kamatoztatni. Ezt a mondatot hosszasan memorizáltam előtte, többet aztán nem is kérdeztek.

Wikipedia / Michal Klajban

Kanada egyébként kemény volt. Rögtön elkezdtem kertészként dolgozni, palántáztam, gyümölcsöt szedtem, ami jött. A feleségem fél évet lustálkodott egy nyelviskolában, aztán ő is elkezdett dolgozni, varrt, ügyes volt. Nehéz volt, de 3 év alatt házat tudtunk venni bankhitelből. Megkértem ugyanis néhány ismerősömet, hogy igazoljanak néhány nagy kertmegrendelést, úgy 10 000 dollár értékben. A bank örült, hogy van megrendelésem meg céges bélyegzőm, és lett saját házunk. Prágában egy élet kell hozzá, hogy összehozz egy házat. Itt pedig látták, hogy gyakorlott hazudozó vagyok, és adtak hitelt.

hvg.hu: A magyar író, Spiró György interjúsorozatunk első darabjában azt állította, hogy a rendszerváltás „le volt zsírozva”, nagyhatalmak döntöttek a fejünk felett, és a belső rendszerkritikai mozgalmaknak a hatalomváltás szempontjából nem volt jelentőségük. Ön mit látott ebből Kanadából?

V. B.: Az egész világ látta, hogy mi történik, mit csinál Gorbacsov. Messziről tisztán látszott, hogy ez nem revolúció, hanem evolúció, ami átvonul az egész keleti blokkon. De hogy minden előre le lett volna zsírozva, azzal nem értek egyet. Már csak azért sem, mert hiányoztak a profik, akik átvehették volna a hatalmat. Letelt a kommunista éra és a katonák elhagyták a terepet. Senki nem akart véres forradalmat csinálni. Az oroszok is belátták, hogy tankokkal nem lehet irányítani. Jobb pénzt küldeni és lépésről lépésre megszerezni az országot. Ha végigmegy Prága utcáin, 2 kilométeren belül legalább 15 orosz családdal találkozik. Luxuslakásokat vesznek, aranyból, energetikából, és jól csinálják. Ha az ország szempontjából nézem, az kicsit aggodalomra ad okot, hogy a mostani már a második köztársasági elnökünk, aki Moszkvában tanulta a nemzetközi kapcsolatokat. A moszkoviták és a KGB-sek egyszerűen még mindig ott vannak a politika élvonalában.

hvg.hu: Csehszlovákia felbomlását hogyan élte meg?

V. B.: Sima válás volt, közös megegyezéssel. Mint amikor a házasfelek hosszú évek után belátják, elfáradtak, és szétmennek anélkül, hogy repülnének a tányérok.

hvg.hu: Václav Havel meghívására, 1997 januárjában érkezett Prágába, a Charta ´77 húszéves jubileumi ünnepségére, amikor újra összeállt a Plastic People of the Universe. Kicsivel később az egész család átdobozolt Prágába. Mi hozta önöket vissza?

V. B.: Játszani akartam. Kanadában a minimálisnál is kevesebbet játszottam, dolgozni kellett. 1997-ben a jubileumi koncert után európai és amerikai turné következett. Igazi comeback. Aztán két év múlva, az egyik éjjel a feleségem sírására ébredtem, aki hiányolta az óceánt. Ismertem ezt a reakciót. Újra összepakolták a dobozaikat és visszarepültek Vancouver Islandre. Kanadában nőtt fel a lányom. Igaz, ott büszkén csehnek vallotta magát, de ha Prágában bosszantotta valaki, mindig azt mondta, én ezt nem értem, ehhez én kanadai vagyok. Egy átlagos kanadai kétévente költözik az ország másik végébe, ott az a normális. Itt meg meglátogatod a 30 éve nem látott barátodat, aki még mindig a nagypapája lakásában gubbaszt.

hvg.hu: Milyen a zenei szcéna a mai Prágában? Lehet még undergroundról beszélni?

V. B.: Nem lehet összehasonlítani. Szerintem a mai zenei környezetben az underground érvénytelen. A múltkor láttam egy úgymond tipikus dán kortárs underground zenekart, el is gondolkoztam, mi van ezen underground? Kicsit tényleg máshogy játszanak, leginkább nem játszanak teljesen jól. De, hogy az underground azt jelentené, hogy valaki rosszul játszik, na azt már nem. Ed Sanders vagy Allan Ginsberg sem voltak csúcszenészek, de az akkori underground nem volt tiszta rock and roll, inkább szabad poétikus ének, az akkori amerikai politika kemény kritikája. A zene mindig kifejez valamit: az undergroundnak a szabadságról kell szólnia.