"Lassan már egy üzletben is megkérdezik, hogy bal vagy jobboldali vagy"

Erdély nem skanzen, az ott alkotó és élő szerzők igencsak megengedik maguknak az öniróniát. Orbán János Dénes kifejezetten a székely-sztereotípiákat figurázza ki műveiben. A költővel az Előretolt helyőrség Véres képeslap Erdélyből című irodalmi humorestjén beszéltünk a népszavazásról, a kolozsvári Bulgakov étteremről és arról, hogy néz ki Erdélyből a magyarországi politikai megosztottság. Az esten pedig megismertünk egy metálhimnuszt és hangosan röhögtünk a pornó hanyatlásáról szóló esszén.



Így csókólózik Sherlock és Doktor Szöszi - videó

Az év legjobb színészeit hozta össze egy-egy csók erejére a New York Times, a jeleneteket pedig egy feltörekvő rendező örökítette meg. A kilenc videóban a férfi-nő csókváltások mellett azonos nemű színészek is közel kerültek egymáshoz.




Mézédes élet - mézeskalács recept

Egy hosszú hétvégén,több helyszínen mézédes élvezetek. Gyulán december 12-13-án a VII, Méz-és mézeskalács fesztiválra várják ország-világból a kicsiket, nagyokat. Bőven lesz mit kóstolni, válogatni, vásárfiát vinni a karácsonyfa alá, és mi még hozzáteszünk egy gyulai mézeskalács receptet is.


Íme minden idők tíz legjobb magyar lemeze - hvg.hu Top 30 (3.)

Mit kíván a magyar nemzet? Melyik dal került fel a World Class Punk válogatásra? Melyek a magyarock történetének legfényesebb lapjai? Arra kértünk 20 kritikust, szakírót, írót, hogy segítsenek összegyűjteni az elmúlt közel fél évszázad legfontosabb magyar albumait. A véleményeket összesítettük, így született meg a HVG TOP 30-as listája: íme a top 10!


Felépül a brit Disneyland Sherlockkal és Doctor Whoval

Várhatóan 2020-ban, Kentben nyitja meg kapuit az a vidámpark, mely főleg a brit kultúra előtt tiszteleg majd. A szórakoztató központ attrakciói a népszerű BBC-sorozatokra és azok közkedvelt karaktereire épülnének.



Ezek a legjobb házhoz szállító éttermek

Országszerte 70 étterem versenyzett az elmúlt hónapokban, hogy elnyerje a Legjobb házhozszállító címet. Nem nagy tekintélyű szakzsűri döntött, hanem sokkal szigorúbb bírák: a vendégek, a megrendelők. A verseny során 3225-en voksoltak. A végeredményből úgy tűnik, a magyar fogyasztóknál továbbra is fő szempont a széles választék, a nagy adagok, és természetesen a zsebbarát árak.





Putyin egyik tigrise visszatért Oroszországba

Két hónapos kínai kóborlás után visszatért Oroszországba az egyik szibériai tigris, amelyet társaival együtt Vlagyimir Putyin orosz elnök engedett szabadon májusban. A Kínába átkóborolt másik Putyin-féle szibériai tigris, Usztyin már 18 kecskével végzett a Hszinhua kínai állami hírügynökség egy november végi jelentése szerint.


Fotó: nagyon fura, de mókásan összeillő arcpárok

Egy stockholmi grafikus, Kalle Matson ennél jobban nem is találhatta volna el a korhangulatot. A pokultúra jelenlegi és régi ikonjainak nevét és arcképét egyesítette munkáin, így jöttek létre olyan képződmények, mint a Quentin Tarantina Turner, a Buffalo Bill Gates vagy a Yoko Bono.


Mit játszanak háború idején az ovisok?

A Dohány utcai óvodából közölt riportot Az Est 1914. szeptember 24-i lapszáma. A gyengébb gyerekeket nem elég, hogy kikiáltották szerbeknek, még jól el is verték.


Marianne Faithfull harmadszorra választja Budapestet

Harmadszor lép fel Budapesten Marianne Faithfull. A hatvanas évek közepétől aktív művész, énekesi karrierje mellett színészként is dolgozó brit sztár december 15-én hétfőn a Művészetek Palotájában (Müpa), a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben ad koncertet.