Nagyon fura dolgokat tartanak a nők a hűtőben
Egy európai kutatás szerint már nemcsak sajtokat, zöldségeket, felvágottakat tartanak a nők a hűtőszekrényben, egyre többen hűtik a szemceruzájukat, körömlakkjukat, sőt, a cipőjüket is.
Egy európai kutatás szerint már nemcsak sajtokat, zöldségeket, felvágottakat tartanak a nők a hűtőszekrényben, egyre többen hűtik a szemceruzájukat, körömlakkjukat, sőt, a cipőjüket is.
hvg.hu
Egy amerikai kutató összegyűjtötte azt az öt legfontosabb jelet, amelynek együttes jelentkezését nem vesszük komolyan, pedig kellene: depresszióra utalhat, amelyet kezelni kell.
hvg.hu
"Nagy szomorúsággal tudatjuk, hogy Mark Bell orvosi műtét után kialakuló komplikációk következében elhunyt. Mark családja és barátai kérik, hogy e nehéz időszakban tartsák tiszteletben a magánéletüket " – írta ki oldalára a Wrap Records.
hvg.hu
Ha jazzgitározásról esik szó, és csak pár nevet említhetünk a kortárs palettáról, Bill Frisell bizonyára az elsők között szerepelne. A legendás amerikai zenész november 8-án Budapesten a Trafóban lép fel egy fantasztikus felállású zenekarral. Különleges koncert, igazi kuriózum.
hvg.hu
Kétszer járta meg New Yorkot, hajón utazott, ajtókra kilógatva szárítgatták: kalandos, filmbe illő történet, hogy száz évvel elkészülte után, 2014-ben nagyközönség előtt, felújított verzióban láthatta a magyar közönség Kertész Mihály egyik első művét, A toloncot. A bemutató előtt többen is megemlékeztek a film nem mindennapi, egy New York-i dohos pincében kezdődő, és a Művészetek Palotájában véget érő útjáról.
hvg.hu
Telkibánya, Gönc és Háromhuta térségében néhány alkalommal látták is a farkast, többször találták meg frissen hátrahagyott lábnyomait, valamint egy-egy zsákmányának maradványait.
MTI
Kedden sem érkezik front térségünkbe, markáns hatások továbbra sem terhelik szervezetünket. Csak a fokozottan érzékenyek tapasztalhatnak enyhébb tüneteket, folytatódik a humánmeteorológiailag alapvetően kedvező, enyhe idő.
hvg.hu
Újra felmérik az idén a felnőtt lakosság tápláltsági állapotát, a vizsgálatban több mint háromezer felnőttet keresnek meg az ország 122 településén.
MTI
Kertész Mihály 1914-es, A tolonc című filmje felújított kópiájának díszbemutatójával kezdődött meg az I. Magyar Filmhét hétfő este a Művészetek Palotájában.
MTI
Amíg jó a buli, felesleges azt feszegetni, honnan van a pénz — a Tankcsapda tagjai 25 év alatt nemcsak önbizalomból és összeesküvés-elméletekből tankoltak fel, de vallják, a hazai zeneipar megreformálása mellett a magyar rockzenére is feltették a koronát. A debreceni zenekarral legújabb, jubileumi lemezük megjelenése előtt beszélgettünk bosszúálló trollokról, marketingrockról és hitelességről.
cz.
Egy több mint 7 centiméteres pióca költözött egy brit turista orrába Ázisában, amely egyfajta fészekként használta a 24 éves lány orrát majdnem egy hónapon át. A mit sem sejtő áldozatnak gyakran vérzett az orra, de nem lepődött meg, csak akkor, amikor már otthon, zuhanyozás közben kikandikált valami az orrlyukából.
hvg.hu
Desszertszalonná alakul át november 8-9. között az Iparművészeti Múzeum aulája. Az első SÜTNICAKE Sütemény és Tortafesztivál megrendezésével a szervezők olyan eseményt szeretnének életre hívni, ahol hazánk legjobb cukrászatai, cukrászai mutatják be termékeiket, kreatív alkotásaikat a látogatóknak.
hvg.hu
Az olasz köztévén futó celebtáncversenyben (Ballando con le stelle, amely olyan, mint a magyar Szombat esti láz) az egyik versenyző a csodaszép paralimpikon sprinter Giusy Versace, az egyik piruettnél viszont egyszerűen kirepült az egyik műlába a táncparkettről. A Corriere della Sera videójában először ez a baleset látható, majd a videó végén az, hogy a nő profi táncpartnere Raimondo Todaro, miután Giusy finoman jelezte neki, mi történt, milyen elegánsan oldotta meg a helyzetet.
hvg.hu
Vasárnap a Marshoz eléggé közel halad majd el egy üstökös. Persze, csak csillagászati mértékkel nézve közel.
MTI
Egymillió font értékű viking leletre bukkant egy skócia templom kertjében egy amatőr kincskereső, aki a szakemberek szerint az egyik legjelentősebb skóciai viking törzsi leletet találta meg.
MTI
Ultrafényes halott csillagot fedeztek fel amerikai tudósok a NuSTAR röntgencsillagászati műhold segítségével, a szokatlan objektum, amely tízmillió Nap fényével ragyog, 12 millió fényévnyire, a Szivar-galaxisban, a Nagy Medve-csillagképben található.
MTI
Halszemoptikának sem utolsó az az Nemzetközi Űrállomáson megörökített lebegő vízgolyó, amelyben nemcsak a felvételt készítő Reid Weiseman asztronauta tükröződik vissza, de szinte az egész helyiség, ahol a videó készült.
hvg.hu
Egy kutatócsoport váltig állítja, a hiphop zene akár mentális betegségek gyógyítására is alkalmas lehet. A csoportot alapító pszichiáterek szerint a műfaj erősebbé, magabiztosabbá teszi a hallgatóit, akik így könnyebben bírkoznak meg lelki problémáikkal.
hvg.hu
A töklámpásokról ismert, gonoszan vigyorgó arc rajzolódik ki azon a felvételen, amelyet a NASA készített még október 8-án a Napról, alig egy hónappal Halloween előtt. A fényes foltok olyan aktív területek a Napon, amelyek a környező területekhez képest több fényt és energiát bocsátanak ki és az intenzív mágneses tevékenységet jelzik.
hvg.hu
Ötvenkilenc éves korában meghalt Dobay Dezső, az RS9 Színház alapítója és igazgatója – tudatta a színház hétfőn az MTI-vel. A szombaton elhunyt művész temetéséről később intézkedik a színház.
MTI