Rég elfeledett színésznő lesz Tarantino új filmjének főszereplője

A 2015-ben érkező, The Hateful Eight című új Tarantino-film női főszerepére Hillary Swank és Demi Moore is pályázott, végül egy olyan színésznő kapta meg, akit az utóbbi években teljesen szem elől vesztett Hollywood. A többi karaktert valószínűleg olyanok alakítják majd, akik már játszottak a rendező korábbi filmjeiben.



50 év után újra mozivásznon a legendás Beatles-film

Újabb legendás filmet nézhet újra széles vásznon a magyar közönség. A gombafejűek egyetlen napját megörökítő Egy nehéz nap éjszakája digitálisan felújított verzióban érkezik a hazai mozikba október végén. A vetítés előtt még minikoncert is lesz.




Itt az új David Bowie-dal

2013-as nagylemeze után idén újra aktivizálta magát a legendás popzenész. Új sorlemez ugyan nem jön, de megjelenik egy tripla válogatásalbum.



Egyetlen tablettával megtanulhatunk angolul?

Emlékeznek a Mátrix című filmre, amelyben Neo pillanatok alatt tanulta meg azt, amire az átlag embernek évekre van szüksége. Egy amerikai kutató szerint mi erre egyetlen tablettával is képesek lehetünk. És ezt még sokan megélhetjük, olyan közel van.


Villányi bor a világ legjobbjai között

A Mundus Vini nemzetközi borversenyen 42 ország több mint 6000 bora közül választották legjobb vörösbornak a villányi Vylyan Pincészet Cabernet Franc válogatásborát, a 2009-es MANDOLÁS Cabernet Franc dűlőválogatást.









A magyar filmeké a főszerep ezen a héten

Kertész Mihály A tolonc című, száz évvel ezelőtt forgatott némafilmje felújított változatának világpremierjével nyílik meg ma az első alkalommal megrendezendő Magyar Filmhét a Művészetek Palotájában; a vasárnapig tartó mustrán az elmúlt három év termését, 332 filmet láthat a közönség a Cinema City MOM Park hat termében.




Hugh Grant kimarad a Bridget Jones 3-ból

Hugh Grant kiszállt a Bridget Jones-trióból: a vígjáték készülő harmadik epizódjában már nem játssza el Daniel szerepét - értesült a The Hollywood Reporter.