A Magyar Tudományos Akadémia megelégelte, hogy csak a politikai nyilatkozatokból és városi legendákból tudunk arról, a magyarok miért vándorolnak ki Angliába, ezért most egy kérdőív segítségével szeretnének tiszta vizet önteni a pohárba. A felmérést követően dokumentumfilm is készül.
Bemutatták a világ első napelemes repülőgépének új prototípusát, amely már képes akár a végtelenségig a levegőben maradni, vagyis leszállás nélkül átkelni az óceánok fölött is.
A leglazább arcát akarta mutatni egy holland riporternő, amikor Bort Koelewijnnel, Kampen város polgármesterével beszélgetett egy hajón. Egy óvatlan pillanatban azonban rosszfelé nyúlt, és a vízben landolt. A kommentelők meg vannak győződve róla, hogy a felvétel hamisítvány.
Hosszú szenvedés után meghalt a Sagrada Família szobrásza, a Szenvedés Kapujának alkotója. A Subirachs munkáját dicsérő Szenvedés Kapuja sokkal modernebb, és nagyban különbözik az Antoni Gaudí által tervezett Születés Kapujától.
13 napja éhségsztrájkol a darmstadti színház épülete előtt Kocsis László Szunyog táncos, koreográfus, a Szegedi Kortárs Balett egykori táncosa. A művész azért folyamodott ehhez a drasztikus döntéshez, mert azt tapasztalta, hogy a színházban dolgozóktól bizonyos esetekben úgy akarnak szerződést bontani, hogy túldolgoztatják őket, lehetetlen teljesítményt kérnek tőlük, majd amikor fizikailag és szellemileg összetörnek, alkalmatlanságra hivatkozva válnak meg tőlük.
Egyre több ismert ember csatlakozik a Krétakör felhívásához, melyben azt kérik: tegye fel a kezét, aki látott már életében olyan Schilling Árpád-rendezést, ami tetszett neki. A kezdeményezést Kálomista Gábor producer Hír Tv-ben elhangzott, Schillinget becsmérlő szavai váltották ki.
„Költő vagyok - mit érdekelne engem a költészet maga?” – tette fel a kérdést Ars Poeticájában József Attila, akinek közelgő szülinapja egyben a Költészet napja is. De vajon olvasunk-e egyáltalán még verseket? Ki a kedvenc költőnk?
Valószínűleg a szemétbe került egy értékes kínai festmény, közvetlenül az elárverezése után Hongkongban. Cui Ruzhuo kínai-amerikai festő Behavazott hegy című képe 28,75 millió hongkongi dollárért, vagyis átszámítva több mint 820 millió forintért kelt el a Poly Culture aukciósház hétfői árverésén – írta szerdán a South China Morning Post című lap.
A kicsi szép és finom. Zsugorítsunk kuglófot. Jól fog mutatni a húsvéti asztalon is. Addig még van idő gyakorolni, kísérletezéseink apró alanyait bármikor eltűntethetjük egy bögre kakaó, latte vagy kapucsinó mellett.
A rendőrség hirtelen bekövetkezett, magyarázat nélküli halálesetként kezeli Peaches Geldof halálát, amely állásponton a boncolás sem változtatott. A toxikológiai vizsgálatok eredménye egyelőre nem ismert.
Mióta egyre több hipermarket jelent meg hazánkban, megtanultunk gyorsan pakolni. A pénztárnál a vásárlóknak kapkodniuk kell, ha tartani akarják a tempót a pénztárossal, aki kénytelen sztahanovi módon teljesíteni. Utánajártunk, hogy a diszkontáruházakban van-e titkolt elvárás a kasszánál. Megdöbbentő számokat árultak el a dolgozók két pittyentés között.
Ahol kinyílik a világ. Ezzel a szlogennel népszerűsítik az Operaházat, ennek keretében most egy profi, álomszerű reklámfilmmel jelentkeztek. Érdemes megnézni.
Az átszervezés és a munkahely megőrzésével kapcsolatos bizonytalanság váltja ki a legnagyobb stresszt a munkavállalókban egy friss európai felmérés szerint. Ehhez képest valamelyest másodrangú kérdés az, hogy milyen is az a munkahely, amelyhez ragaszkodnak, hogyan is érzik magukat a munkahelyükön.
Molnár Zoltán fotográfus Világok útjain című kiállítása az Európa útjait járó roma közösségek életébe enged betekintést Franciaországtól Moldváig, Spanyolországtól Bulgáriáig. A 2003–2013 között készült képek célja a roma emberek kultúrájának, őrzött hagyományainak és szokásainak megismertetése. A cigányábrázolás a 18. század végétől kedvelt témája a rajzolóknak, festőknek. Az egzotikus vándoréletet bemutató zsánerképek, festmények, rajzok a 19. században polgári otthonok díszeivé váltak. A nomád élet romantikájával átitatott, 19. századi etnográfiai jellegű fotográfiák elsősorban az erdélyi cigányok világával ismertettek meg. A cigánysággal kapcsolatos sztereotípiák – szabadságvágy, kalandos vándorélet, bizonytalan egzisztencia – a 20. században a szegénység, kirekesztettség tapasztalataival egészültek ki. Molnár Zoltán a klisék, előítéletek kizárására törekvő, empátiával teli emberábrázolási hagyományt követi.
Óriási, tízméteres óceáni hullámba dugta a fejét, miközben száguldott rajta, így gyógyította meg a szembetegségét egy hawaii szörfös ahelyett, hogy megoperáltatta volna – olvasható az esetről szóló orvosi jelentésben.