Betiltották A nimfomániást Törökországban

Meztelenséget és szexuális jeleneteket ábrázoló részei miatt betiltották Lars von Trier A nimfomániás című filmjének mozis forgalmazását a török hatóságok - értesült kedden a The Daily Telegraph brit lap.




Ilyen lesz a hatalmas Budapest Hotel – fotó

Március 20-án érkezik a magyar mozikba az amerikai kultrendező, Wes Anderson legújabb filmje, a Grand Budapest Hotel. Anderson mindig is nagy figyelmet szentelt filmjei díszletvilágára, most pedig nyilvánosságra került néhány kép arról, hogyan is készült a lilában és rószaszínben pompázó hotel díszlete.


Ezeken a nőkön nevet a fél világ

Női humoristaként érvényesülni nem egyszerű feladat, mégis akadnak, akiknek a poénjain milliók hahotáznak világszerte. Utánajártunk, pontosan kiknek köszönhetjük legtöbb térdcsapkodást és örömkönnyet.





Ascher Tamás hétfő este elbúcsúzott

Egyórás beszédben búcsúzott el hétfő éjjel Ascher Tamás, a Színház-és Filmművészeti Egyetem leköszönő rektora. Elmondása szerint a folyamatosan változó felsőoktatási politika szinte kifosztotta az egyetemet.





Cenzúrázta az Oscar-díjas Jared Letót az orosz állami tévé

A Pervij kanal orosz állami tévécsatorna kivágta Jared Leto amerikai színésznek az Oscar-díj átadóján Ukrajnáról és Venezueláról mondott szavait, azt a részt, amikor azokhoz szólt, akik álmaik megvalósításáért küzdenek – írta kedden az Ukrainszka Pravda című ukrán hírportál.




Tíz éve nem nézték ennyien az Oscar-gálát, mint most

Az elmúlt tíz év legnézettebb Oscar-díjátadó gálája volt az idei az Egyesült Államokban, a Los Angeles-i Dolby Színházban rendezett ceremóniát sugárzó ABC televízió csatorna tájékoztatása szerint 43 millióan kísérték figyelemmel a több mint háromórás eseményt.


Meghalt az első teljesen műszíves beteg

Meghalt az a beteg, akinek a világon először ültetett be decemberben teljes műszívet egy francia kutatócsoport – közölte hétfő este a párizsi George Pompidou Kórház.



Egyre több a nemzőképtelen magyar férfi

Minden ötödik pár meddő Magyarországon, és az érintett kapcsolatok egyharmadában a gyermektelenség oka kizárólag a férfi nemzőképtelensége, további egynegyedükben mindkét felet érinti a meddőség – írja keddi cikkében a Magyar Nemzet.


Öt dolog, ami kimaradt az agyzsibbasztó Oscar-dömpingből

Vasárnap este, közvetlenül az Oscar-díjátadó gála előtt a Toldi moziban levetítették a legjobb rövidfilm kategória mind az öt jelöltjét. Azóta kiderült, hogy a Helium című dán alkotás nyert ebben a kategóriában, de végignézve a mezőnyt, felmerülhet kérdés, miért a leggyengébb mű kapott szobrot?