Szeretkezz és háborúzz: Tel-Aviv európai szemmel

Tel-Avivot a világ egyik legjobb partivárosaként emlegetik az utóbbi években. A Budapestről három órányi repülőútra fekvő tengerparti városban az év szinte bármelyik évszakában felmelegedhetünk, de ebbe a mediterrán forgatagba csöppenve megérthetünk valamit a cionizmusról is. És közben megtapasztaljuk, hogy a fenyegetettség érzete máshogy edzi az izraeli embereket, mint az európaiakat. Pedig első pillantásra úgy tűnik, a jólét, a kényelem és kellem megteremtésén túl más nem is érdekli az ott élőket. Riport.


A hvg.hu-n mutatkozik be az új Kiscsillag

Vasárnap a hvg.hu-n debütál az új Kiscsillag-album, a Szeles, felvezetésként pedig összegyűjtöttünk öt olyan dalt, melyek miatt biztosan megéri tűkön ülve várni Lovasiék legfrissebb anyagát.


Indul a visszaszámlálás: ki nyerhet az Oscar-gálán?

Ha csak a minőség számítana, akkor a legjobb film díja a Wall Street farkasának, a legjobb rendezésé pedig Alfonso Cuarónnak járna a Gravitációért. Először vehet át fekete rendező és először kaphat Leonardo DiCaprio aranyszobrocskát. Az Oscar-díjnak semmi értelme, az csak az amerikai filmesek önünneplése sok pénzből. Mégis nagyon várják világszerte, hogy mi hangzik el a vasárnap a "the winner is" tagmondatok után. Mi várható a gálán? Tippelje meg ön is!


Az Oscar-díj a turizmust is fellendíti

Egy Oscar-díj a presztízsen túl leginkább a marketing területén hozza a legkézzelfoghatóbb eredményeket a díjnyertes film alkotóinak, producereinek. De a turizmus területén is jelentős hatása lehet egy film sikerének. Új-Zéland például sokat profitált a Gyűrűk Ura, és a Hobbit népszerűségéből, de vannak még egyéb példák is a filmek turizmus-élénkítő hatására. Vajon mennyire számít a fotgatási helyszín kiválasztása a turizmus szempontjából?



A nagy Twin Peaks-titok: mi történik a 25. évben?

Ha van olyan sorozat, amelynek kultusza képernyőre kerülése óta töretlen, az a Twin Peaks. A sorozat jövőre lesz 25 éves, de a pilot felvételeibe már 1989-ben belekezdett a sorozat két kitalálója, David Lynch és Mark Frost. Az utóbbi időben ráadásul a folytatásról szóló pletykák is egyre inkább lábra kaptak. A jelek szerint Budapest sem marad ki a 25. évforduló méltó megünnepléséből. Ott voltunk az induló Twin Peaks-klubsorozaton, és még egy meglepetéssel is készültünk a rajongóknak.





Nem sikerült megegyezni Anne Frank örököseivel

Mégsem készül német tévéfilm Anne Frankról, mert a ZDF csatornának nem sikerült megegyeznie a nácik elől Amszterdamban bujkáló, majd a bergen-belseni haláltáborban elpusztult német zsidó kislány örököseivel.


Gyerekeknek kedvez a Thália

Új kedvence lehet a színházba járó gyerekeknek: a Thália Színház Rozsdalovag és a kísértet című zenés mesedarabjának bemutatóján tomboló sikert aratott Koksz a sárkány, Szélvész várkisasszony, a Kísértet és a többiek.





Na, így még sohasem hallotta a Most múlik pontosant

2014. január 9-e mérföldkő a Quimby és az egész magyar popzene történetében. Ekkor jelent meg a Facebookon a Most múlik pontosan című, már eddig is sokat feldolgozott dal mulatós változata, Zsuzsa Mihály előadásában.


A bugyihoz való jog

A tanga és a csipkebugyi szemet szúr. Bármennyire is csábító manapság már ez a ruhadarab, vannak olyan államok, ahol abba is belekötnek, hogy miből van és mennyit takar a bugyi.


5 tuti tipp bor-étel párosításhoz

Nem szerepel a hivatalos programban, de a VinCE-sek még rátettek egy lapáttal az ötödik nagy bor-show alkalmából, amelynek harmadik napját - március 2. - amúgyis gasztro vasárnapnak nevezték ki. Közkincsé tették Tara Devon O' Leary WSET diplomás sommelier, borszakértő tanácsait, ha a kóstolgatások nyomán a tökéletes étel-borpárosítások nyomába erednénk. Tara nem szívbajos, szerinte hagyjuk ezt a professzionistáknak. No stressz, itt az öt tipp.