Vizoviczki visszatért nagy sikerei színhelyére?

Vizoviczki László is segíti a munkáját annak a Kapitány Nórának, aki a Hajógyári-sziget szórakozóhelyeinek partiszervező cégét vezeti ismét – vette észre a Party News anyagát a 444.hu.



Kate Moss nagyot robbantott

Kétmillió euróért (590 millió forintért) keltek el Kate Moss szupermodell fotói a Christie's szerdai árverésén Londonban. Az eredmény nagyjából megfelelt az előzetesen várakozásoknak.


Nyilvánosan égetik a halottakat

Most induló sorozatunkban Nepál és Tibet tájait, mindennapjait ismerhetjük meg úgy, ahogy eddig egyik tévécsatorna sem láttatta. Az első részben egy katmandui halottégetésbe pillanthatunk be.


Ön szívesen falatozna a vécén ülve?

Akár a toaletten, az A380-as típusú repülőgépen ülve vagy Mao Ce-tung korát idéző falak közt is fogyaszthatják vacsorájukat a kínai étteremlátogatók, egyre több ugyanis a témaparkok mintáját követő témaétterem az országban.




27 éve nem tett ilyesmit Hernádi Judit

Huszonhét év kihagyás után ismét együtt dolgozik Hernádi Judit és Kern András. A Hitted volna? című darabot Verebes István rendezi – írja a szinhaz.hu.




Eperjes: "Sőt, el is pityerintettem magam"

Izgatottan várja Eperjes Károly a Nemzeti Színház új évadját, és bár még alig indult el a Vidnyánszky Attila irányította színház munkája, ő már túl van az első síráson.



Megtámadták Galla Miklóst

Otthona előtt támadták meg Galla Miklóst az utcán – számolt be a Bors. A támadó a humorista takarítónőjének férje lehetett.



Ma eldőlhet Eszenyi Enikő sorsa

A Vígszínház ügyvezetőjéről, a Budapesti Operettszínház főigazgatójáról és a Margitszigettel összefüggő adórendeletekről dönthet csütörtöki rendes ülésén a Fővárosi Közgyűlés.



Balázs Péter pályázata: „A stílus maga az ember”

Balázs Péter szerint talpra kell állítani a Vígszínházat, amely „minden derűs magyar polgár színháza kell hogy legyen” – egyebek mellett ez derül a szolnoki direktor pályázatából, amely a Népszabadság birtokába került. A dolgozat mottója az, hogy „A stílus maga az ember”, és Balázs Péter nem akarta nyilvánosságra hozni, sőt a lap információi szerint zárt ülést kért a csütörtöki ügyvezető-választásra a fővárosi közgyűlésnél.



Imádják az olaszok a magyar meggyet

A magyar termelők egyebek között meggylekvárral, meggylével és meggypálinkával mutatkoztak be egy három napos észak-olaszországi szakmai bemutatón.