Megint egy show: a TV2 már nem tudott mit kitalálni
Új műsorral jelentkezik októberben a TV2, melynek lényege, hogy ismert emberek alakulnak át kultikus slágerek előadóivá. A zsűri egyelőre nem ismert, a szereplők listáját azonban most felfedjük.
Új műsorral jelentkezik októberben a TV2, melynek lényege, hogy ismert emberek alakulnak át kultikus slágerek előadóivá. A zsűri egyelőre nem ismert, a szereplők listáját azonban most felfedjük.
hvg.hu
Kína legkorábbi ismert dalgyűjteményére, a Dalok könyvére épülő névadási rendszert vezet be az egyes tengerfenék képződmények elnevezésére a kínai Állami Óceánügyi Hivatal, amely az ázsiai országhoz tartozó szigetek védelme mellett a tengerek és szigetek hivatalos neveinek kiválasztásáért is felel.
MTI
Csütörtökön áll bíróság elé az UFO együttes egykori frontembere, Varga Zsolt, akit a vád szerint 2009-től kezdve közvetített prostituáltakat svájci és németországi bordélyházakba.
hvg.hu
A Harmónia Jazzműhely keretében Vörös Niki Quartet lép fel szeptember 20-án a Budapest Jazz Klub színpadán.
hvg.hu
Kortárs művészek festményeiből nyílt kiállítás a Virág Judit Galériában. A műveket jövő héten elárverezik, a befolyt összegből autista lakóotthonokat támogatnak.
hvg.hu
Körülbelül 5,2 milliárd forinttal tartoznak Magyarországoknak uniós tagállamok olyan állampolgáraik után, akiket itthon kezeltek – közölte szerdán az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, amely tételes nyilvántartást vezet a külföldi betegek ellátásáról. Az elszámolás folyamatos, és nagyságrendileg Magyarország is ugyanennyivel tartozik külföldi biztosítóknak a magyarok külföldi ellátása után.
MTI
Móra Ferenc újabb, eddig ismeretlen levele került a szegedi múzeum gyűjteményébe, amelyben az akkori múzeumigazgató kér szabadságot Szeged város polgármesterétől súlyosbodó betegsége miatt - közölte a Móra Ferenc Múzeum.
hvg.hu
A legújabb technikai újdonságnak, a konyhai táblagépnek még annyi helyre sincs szüksége a polcon, mint egy átlagos szakácskönyvnek. Viszont felér egy egész gasztronómiai könyvtárral, és még félteni sem kell, ha főzés közben valami rácsöppen, csak be kell tenni a csap alá.
T.S.
Szerdán a keddi erős hidegfront után már melegfronti hatással kell megküzdeniük nem csak a frontérzékenyeknek.
hvg.hu
A Színházi Kritikusok Céhe idén nem jelöl színházi szakembereket állami kitüntetésekre, mivel az elmúlt három évben az összes jelölésük eredménytelen volt. Szerintük a díjakat a politika központosította.
hvg.hu
Több mint tíz éven át hazudta lányának egy anya Kínában, hogy örökbefogadott gyerek, mert így akarta önállóságra nevelni – ismertette a kínai sajtó.
MTI
Újraindul az árvízi károk miatt leállított Rezét nosztalgia gőzmozdony a Gemencben hétvégén, a gemenci erdei vasút napján. Szeptember 21-én egész napos családi és gasztronómia programokkal várja az érdeklődőket a Gemenc Zrt. pörbölyi ökoturisztikai központja.
MTI
Hat évvel a Nox eurovíziós sikere után Péter Szabó Szilvia ismét egy nemzetközi dalfesztiválon képviselte Magyarországot – írta a Blikk.
hvg.hu
Nagy Bandó András néhány hete költözött el családjától. 44 év után szakított feleségével és orfűi életével, most egy pécsi panellakásban él. Felnőtt gyermekei egy éve értesültek kistestvérük létezéséről.
hvg.hu
Bányászsisakkal a fején, rövidnadrágban őrködött túsza felett éjszaka a NAV egyik dolgozója, aki múlt hónapban megerőszakolta és fogva tartotta egyik kolléganőjét – közölte a Blikk.
hvg.hu
A filmek és a szakmai programok iránt is nagy az érdeklődés a miskolci nemzetközi filmfesztiválon, gyakorlatilag minden vetítés teltházzal megy – mondta Bíró Tibor, a Jameson CineFest fesztiváligazgatója.
MTI
A berlini divathéten egy 67 éves modell vitte a prímet. Eveline Hall elárulta, hogy mitől maradt fiatalos.
hvg.hu
Kidobásra szánt alapanyagból készült ételeket kínál egy új étterem Koppenhágában, amelyet az élelmiszerpazarlás elleni harc jegyében nyitottak meg kedden. A Rub og Stub nevű étterem társalapítója, Sophie Sales azt mondta: a vállalkozásban résztvevők konyhán vagy szupermarketben dolgoztak, és mind tanúi voltak, mennyi élelmiszer megy veszendőbe, és tenni akartak valamit ez ellen.
MTI
Müller Péter Sziámi hosszú évek után új zenekarral jelentkezik. A magyarországi underground állandóan el- és néha félreismert, de mindenképp kultikus alakja szerint a Bibliát félrefordították, David Bowie-val koncertezni nem egy leányálom, Király Tamás elvesztésének pedig a börtönökben is komoly morális visszhangja van. Interjú.
cz.t.
Sejtszinten fiatalodik meg az ember életmódváltástól – fedezték fel kaliforniai kutatók az első bizonyítékát annak, hogy az egészséges étrendnek, a meditációnak és a mozgásnak együttesen ilyen hatása lehet.
MTI