218 fideszes nyomott nemet a Pető Intézet megmentésére

Szabó Tímea független képviselő 500 millió forint átcsoportosítását kérte hétfőn este a parlamenttől. Leszavazták, de azóta Facebook-csoportot indított a Pető Intézet megmentésére. Hoffmann Rózsa közben azt üzente, hogy méltányossági elvek alapján, külön döntéssel a Pető Intézet kiegészítő támogatást is kap köznevelési feladatainak ellátására az Emmitől.


Bulit rendez Pápán az amerikai légierő

Koncertet ad Pápán az amerikai légierő zenekara, a Touch’n Go, hogy így köszönjék meg az amerikai katonák helyi vendéglátását - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).





Fizetőssé tennék a Magas-Tátra látogatását

Fizetőssé tenné a Magas-Tátra és az észak-szlovákiai Pieninek védett területeire való belépést a szlovák állami környezetvédelmi felügyelet (SOP) - közölte az intézmény illetékeseire hivatkozva a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági lap kedden.


Így kerülnek falra a világhírű képek

A világ egyik leghíresebb fotósának nyílik kiállítása szerdán a Nemzeti Múzeumban. A Robert Capa/A játékos című tárlat rendezői rövid videóban foglalták össze, hogyan kerültek a képek a helyükre.


Buszmegállók és vasútállomások újulnak meg a Balatonnál

Közel hétszázmillió forint uniós, illetve állami támogatással, több tóparti települést érintő közösségi közlekedési fejlesztés kezdődött meg a Balatonnál, amelyeket a tervek szerint jövő tavaszra fejeznek be - közölte Fekete Páris Judit, a Balaton Fejlesztési Tanács munkaszervezetének gazdasági igazgatója.



Kiszabadult a Guccit megölető fekete özvegy

A rácsok mögött töltött tizenhat év után ismét szabad életet élhet Patrizia Reggiani, az 1995-ben meggyilkolt Maurizio Gucci olasz divatcsászár volt felesége, aki sohasem ismerte el, hogy megbízást adott volt férje megölésére.


Vidnyánszky szerint semmi kínos nincs a politikai hátszélben

Évtizedek óta a politika irányítja a kulturális életet, ezért Vidnyánszky Attila szerint álszent dolog ezen háborogni - többek között ez derül ki abból az interjúból, amelyet a Nemzeti Színház újdonsült igazgatója adott az Origónak. A Nemzetit már felszentelték, létezik olyan színész, akinek a távozása miatt Vidnyánszky szomorú, de a provokatív színházból továbbra is elege van.






"Nem bírom itt tovább" – pszichiátriára vitték Demjén dobosát

Egy pszichiátriai osztályon fekszik Herpai Sándor, aki a Demjén Ferenccel közösen alapított V'Moto-Rock nevű együttessel évi kétszáz koncertet adott a hetvenes évektől – írja a Blikk. Állítólag depresszió és öngyilkosság gyanúja miatt vitték be a zenészt.



Megnyílt az európai biobankok központja Grazban

Az ausztriai Grazban hétfőn hivatalosan is megnyílt a Biológiai Minták és Adatok Európai Könyvtára, hogy az európai kutatóknak könnyebb hozzáférést nyújtson a munkájukhoz szükséges adatokhoz.



Itt az ultravékony, tetkószerű lázmérő

Ultravékony, igen hajlékony és precíz elektromos lázmérőt fejlesztettek ki amerikai, kínai és szingapúri kutatók. A készüléket olyan könnyű alkalmazni, mint egy tetoválást utánzó matricát, és a páciens bőrének semmilyen kellemetlenséget sem okoz – ismertette a Phys.org portál a Nature Materials című szaklapban megjelent tanulmányt.