Oravecz Nóra kiütötte Szepesi Nikolettet

Az önmagára íróként tekintő blogger Összekötve című regénye még Szepesi Nikolett testnedvekben tocsogó kalandjait is maga mögé utasította az eladási listán.



Milliomosellátó nyílt Budapesten – fotó

Zártkörű megnyitóval startolt az Andrássy út jóléti áruház, a világmárkákat felsorakoztató il Bacio di Stile. A régiószinten is egyedülállónak mondott luxuskomplexumban gyakorlatilag minden kapható, amiről egy gazdag divathiéna valaha is álmodhat.


Még keresik az új légúti kór ellenszerét

Két engedélyezett vírusellenes készítmény kombinációja hatásos lehet a MERS-koronavírus kezelésére – derült ki abból a kísérletből, amelyet amerikai tudósok végeztek majmokkal. Az Arab-félszigeten fertőző légúti megbetegedés miatt eddig több mint ötvenen haltak meg.




Nemcsak a románok nyertek a bukaresti meccsen

A 3–0-ás hazai győzelem ellenére 2 millió 331 ezren követték figyelemmel az M1-en a Románia-Magyarország labdarúgó világbajnoki selejtezőt pénteken – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA).


Így cselezheti ki a halált, joghurttal

Egy új tanulmány szerint napi kétszeri joghurt fogyasztással mérsékelhető a szürke hétköznapok stressz-szintje, így az ebből következő betegségek kialakulására is jóval kisebb az esély.





Videó: erdővel fedtek be egy berlini panelsort

A közeli állatkert inspirálta azokat a francia művészeket, akik hatalmas falfestménnyel dobtak fel egy tízemeletes panelsort Berlinben. A szürke falakat fákkal, virágokkal, állatokkal díszítették: van olyan lakó, akiknek egy mókus, másoknak egy vadlúd vagy fára mászó medvebocs jutott az ablakuk közelébe. Nemcsak az épületek, hanem az egész környék hangulata is megváltozott.


Meghalt a magyar rockopera megteremtője

Meghalt Miklós Tibor dalszövegíró, fordító, a Rock Színház alapítója és igazgatója, a Magyar Zeneszerzők Egyesülete elnökségi tagja. Miklós Tibort szombat este 66 éves korában érte a halál – közölte Hollós Máté, az egyesület elnöke.



Felcsavarták a szőnyeget Orbán Ráhelék

Csavard fel a szőnyeget, Gyöngyhajú lány, La Bamba – egyebek mellett ilyen slágerekre táncoltak a vendégek a miniszterelnök lányának szombati lagziján. A Blikk szerint a násznép hajnalig bulizott a tükröspusztai Tiborcz-birtokon, amely több kilométerre van a lakott területtől, így a szomszédokat sem zavarhatta a zene.



Befellegezhet a cápauszony-levesnek

Csaknem 30 százalékkal visszaesett a cápauszony importja Hongkongban azóta, hogy kampánnyal győzködik a légi- és hajótársaságokat: ne szállítsák ezt a terméket.



Vin Diesel jegyzi a legnagyobb kasszasikert a Riddickkel

A Vin Diesel főszereplésével készült Riddick című sci-fi-thrillerre váltották a legtöbb jegyet az észak-amerikai mozikban a hétvégén, a mozi 18,7 millió dolláros (több mint 4 milliárd forintos) bevételt hozott készítőinek.