Ennyit spóroltak Glasgownak a munkába kerekezők
Összesen négymillió fontnyi, vagyis körülbelül 1,4 milliárd forint egészségügyi kiadástól kímélték meg tavaly Glasgowt a kerékpárral munkába járó emberek – állapította meg egy helyi szervezet.
Összesen négymillió fontnyi, vagyis körülbelül 1,4 milliárd forint egészségügyi kiadástól kímélték meg tavaly Glasgowt a kerékpárral munkába járó emberek – állapította meg egy helyi szervezet.
MTI
Az utókor is láthatja, hogyan született meg szombatra virradóra a budapesti állatkert zsiráfbébije. Egy infravörös kamera minden pillanatot rögzített, sőt, az érdeklődőknek egy négyperces filmetűdöt is készítettek.
hvg.hu
Sikeres vékonybél-átültetésről számolt be a kínai média kedden az északnyugat-kínai Senhszi tartomány székhelyéről, Hsziánból. Ez volt Ázsiában az első ilyen műtét: egy ikerpár egyik tagja adott a másiknak egy több mint 150 centis vékonybél-darabot.
MTI
Több mint negyven év után mutatja be első operaelőadását a velencei La Fenice színház a Dózse-palota udvarán: a július 10., 14. és 17-i szabadtéri Otello előadással Verdi születésének kétszázadik évfordulójára emlékeznek.
MTI
Betörte tévedésből egy bank ajtaját egy részeg ukrán férfi, mert azt hitte, hogy a felesége nem akarja őt beengedni a lakásukba.
MTI
Kínai kutatóknak sikerült az éghajlatváltozás kutatását szolgáló jégmintákat venniük a Föld legmagasabb hegyéről, a Csomolungmáról (Mount Everest). Az expedíció több mint egy hónapig tartott, a hegy északi gallérját borító Rongbuk gleccser közelében, egy hegyi ösvény mellett fúrták meg mélyen a jégtakarót.
MTI
Itt az utolsó alkalom, hogy találkozzon a Depeche Mode-dal a Népstadionban, amit Puskás Ferenc Stadionnak is hívnak. Nem a DM szűnik meg vagy alakul át, hanem a Népstadion. A ma esti koncert előtt, a várakozás kibírhatatlan perceiben szórakoztassa szeretteit, barátait és ismerőseit zenekari sztorikkal.
l-/t
ByeAlex dobogó alatti pop trófeával tért vissza Malmőből. A tizedik helyezését ünneplő művész az MTVA székházában adott pezsgős sajtótájékoztatót, amely annak rendje s módja szerint fülledt öntömjénezésbe torkollott.
cz.t.
Akár egymilliárd forintot is érhetnek azok a műtárgyak, amelyeket folyamatosan lophattak el Kovács Dezső műkereskedő hagyatékából. A rendőrség folyamatosan tölti fel a netre az ellopott műkincsek képeit.
MTI
Istenes Bence lesz az X-Faktor tehetségkutató műsor negyedik szériájának műsorvezetője Lilu mellett – közölte az RTL Klub.
hvg.hu
A Bringázz a munkába! kampányt dicséri blogján a kerékpározás utazó nagykövete, a dán Mikael Colville-Andersen.
hvg.hu
Akár hatvanezer fontért, vagyis átszámítva akár húszmillió forintért is elkelhet a Tűzgolyó című James Bond-filmben Sean Connery karján látható óra a júniusi londoni árverést szervező Christie's aukciósház szerint.
MTI
Fabényi Júliát nevezi ki a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum igazgatójának az emberi erőforrások minisztere – közölte a minisztérium.
MTI
Azért annyira mégsem érezte jól magát a bőrében.
hvg.hu
Kerényi Imre elvenné a Színház-és Filmművészeti Egyetem minden támogatását és megreformálná az egész intézményt – a kormánybiztos erről egy áprilisi nyilvános beszélgetés során beszélt. Alföldi színházáról többek között azt mondta, nagyszerű, csak semmi közünk hozzá. Vidnyánszky teátruma pedig már "nem a buzikról, hanem a szerelemről fog szólni".
hvg.hu
Az Európai Unióban a fürdőhelyek 94 százaléka megfelel a vízminőségre vonatkozó minimumkövetelményeknek - olvasható az Európai Környezetvédelmi Ügynökség által az európai fürdővizek minőségéről évente készített idei, kedden közzétett jelentésében.
MTI
Két svéd kiadó is szeretné kiadni ByeAlex Kedvesem című dalát – számolt be a Bors.
hvg.hu
A férfiaknál is érvényes a formula: lehet a cikiből szupertrendi.
hvg.hu
Több mint 3 millióan néztek bele szombat este az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe és az azt megelőző négyórás műsorfolyamba - tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kedden az MTI-t.
MTI
Törölték Dés Márton festőművész kiállítását, mert a galéria szerint a meghívó nem illett a pünkösdhöz – írja a 444.hu.
hvg.hu