Vizeletből csináltak agysejteket kínai kutatók

Agysejtek bőséges forrása lehet a jövőben az emberi vizelet kínai kutatók tanulmánya szerint, akik viszonylag egyszerű módszert találtak arra, hogy az emberi vizelettel kiürülő sejteket értékes, akár a neurodegeneratív betegségek terápiájában is felhasználható idegsejtekké alakítsák át.


Megvan, ki csinálja a Kerényi által megálmodott Bethlen-szobrot

Stremeny Géza szobrász és Kápolnás Gergely építész nyerte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), valamint az I. Kerületi Önkormányzat által Bethlen István miniszterelnök szobrára kiírt pályázatot; a Nemzeti Könyvtár program keretében megvalósuló emlékművet október 8-án avatják fel.




Átalakul a Széll Kálmán tér, de egy ismert épület marad

Az Építész Stúdió Kft. nyerte a budapesti Széll Kálmán térnek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által kiírt nyilvános építész tervpályázatát, így a társaság készítheti el a végleges terveket a közlekedéstervező Főmterv Mérnöki Tervező Zrt.-vel közösen – jelentette be Finta Sándor, Budapest főépítésze, a zsűri elnöke kedden. A metró legyező formájú épületét megtartják és lefedik az utasváró peronokat, új kerékpárutat építenek.




Visszafiatalítható a bőr egy új eljárással?

Lassítható vagy akár visszafordítható a bőr öregedése a sejtek közti teret kitöltő állomány új típusú kezelésével, kívülről való feltöltésével - igazolták amerikai kutatók tanulmányukban.




Ismeretlen Csontváry-, Munkácsy- és Ferenczy-képeket árvereznek el

A szakirodalom számára eddig ismeretlen alkotások, így Csontváry Kosztka Tivadar több mint száz év után előkerült festménye, valamint Munkácsy Mihály és Ferenczy Károly egy-egy alkotása is szerepel a Virág Judit Galéria vasárnapi aukcióján, amelyen összesen 165 tételt árvereznek.


Ökodizájn és úrjahasznosított divat minden mennyiségben a hétvégén

Újrahasznosított anyagokból készült gyermekruha-bemutató, ökodizájnnal kapcsolatos szakmai előadások, ötletpiac és színes gyermekprogramok várják a környezettudatosság iránt érdeklődőket hétvégén az Újrahasznosított Mesék Társasága (REmese) háromnapos rendezvénysorozatán Budapesten.






Nem gyorssegély kéne a művészmoziknak

Nem egyszeri gyorssegélyre, hanem kiszámítható támogatási rendszerre lenne szüksége az artmozi hálózatnak - írja keddi számában a Népszava.



Gálvölgyi és Benedek kicsinálják egymást

Még sohasem játszottak együtt színpadon, viszont eljátszottak külön-külön mindent, amit a zsánerük lehetővé tett, és közben olyat is, amilyent nem engedett meg. Gálvölgyi János és Benedek Miklós belevágott a lehetetlenbe: két óra alatt megmutatják, mennyire gyűlölik egymást.