Amit az orvosok elhallgatnak előlünk, pedig jogunk lenne tudni

Információhiány és az ebből fakadó kiszolgáltatottság. Talán így lehetne röviden leírni jó néhány beteg helyzetét, ha valamilyen egészségügyi gondja támad. Bár a páciens megfelelő informálása időigényes feladat, az mindenképpen elgondolkodtató, hogy a betegek egy része a mai napig alapvetően tájékozatlan a betegségével kapcsolatban. És akkor a jogaikról még nem is beszéltünk.


Százötvenen demonstráltak egy szegedi moziért

Mintegy százötvenen tiltakoztak hétfő este a szegedi Belvárosi mozi előtt amiatt, hogy keddtől határozatlan időre bezárják a háromtermes filmszínháznak és a Grand Café művészmozinak helyet adó épületet.


Új altatóversek stresszes szülőknek

Egy amerikai apa hiperaktív lánya nem tudott a szokásos altatódalokra elaludni, ezért a férfi gondolt egyet és nekiállt rímeket fabrikálni – nem a legkedvesebb fajtából. Ezzel egy új divathullám vette kezdetét.


Mit együnk borozás közben?

Dübörög a nyár, ami nemcsak a szabadtéri szórakoztató programok sorozatát jelenti, de szinte minden hétre, hétvégére akad egy helyi borfesztivál, vagy valamilyen regionális boros program. Ám szerte az országban számos nyitott pince is várja a borra szomjazókat. Akik azért esznek is poharazás közben. De mit?







Meghalt Ryan Dunn, a Jackass sztárja

Súlyos autóbalesetben halt meg a Jackass-ből ismertté vált Ryan Dunn, amerikai idő szerint hétfőn hajnali háromkor, Pennsylvania közelében.


"Egy alkotóművésznek az a jó, ha képes saját magát is elviselni" - videó

„Az a jó, ha kicsit kívülről is magunkra tudunk tekinteni, ha van kellő humorunk, öniróniánk magunkhoz” – elmélkedik feLugossy László képzőművész, aki szerint az alkotómunkához szabadság és nyugalom szükséges. Ez is közrejátszott abban a döntésében, hogy a 90-es évek közepén Sárospatakra költözött, ahol most épp egy életmű- és egy Bizottság-kiállításra készül. Meglátogattuk.





Szuperhősi halált haltak a szovjet katonák - fotók

A szovjet emlékműveket Bulgáriában és Csehországban is újrahasznosította a street art. Prágában egy rózsaszín tank díszíti a Moldvát, Szófiában egy szovjet szoborcsoport vált szuperhősök "martalékává".



10 biztos tipp a horkolás ellen

Egy Berlinben hétfőn közzétett egészségügyi tanulmányból fehéren-feketén kitűnt, hogy a szakadatlan horkolás súlyosan...




Lefogyni és visszahízni még mindig jobban megéri

A felváltva hízókúrán, majd fogyókúrán tartott egerek élettartama csaknem olyan hosszú volt, mint a folyamatosan alacsony zsírtartalmú étrenden élőké, viszont jóval hosszabb, mint a folyamatosan nagy zsírtartalmú étrenden tartott állatoké - idézte amerikai kutatók megállapítását az EurekAlert tudományos hírportál.