Hogyan tanuljunk meg főzni 24 óra alatt?

Talán Jamie Oliver volt az első igazán újszerű televíziós sztárszakács, aki formabontó stílusával évekkel ezelőtt berobbant a hazai köztudatba. Igazi sikertörténet az övé, ráadásul sosem képes nyugodni, most éppen mindenkit megtanítana főzni. Egy nap alatt.


Izraeli-palesztin buli a Gödörben

Március 29-én a budapesti Gödör Klubban különös eseménynek lehetünk szem- és fültanúi. Izraeli és palesztin csapatok csapnak össze, de nem úgy, ahogy a hírekből megszoktuk.


Miért lesz öngyilkos egy gyermek?

Március közepén annak a 14 éves lánynak az öngyilkossága borzolta a kedélyeket, aki meglehetősen kegyetlen módját választotta a halálnak: felakasztotta magát. Sajnos, nem egyedi esetről van szó, a statisztikák ugyanis azt jelzik, nő az halálba menekülő kamaszok száma. A szakemberek ugyanakkor figyelmeztetnek: sokszor elkerülhető lenne a legrosszabb, hiszen a fiatalok általában nem a halált, csak több figyelmet akarnak.


OEP: több mint száz kombinációs gyógyszer drágulhat

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) árversenyt indított a több hatóanyagot tartalmazó kombinációs készítmények körében is; ennek hatására bizonyos készítmények olcsóbbá válhatnak a jövőben - közölte az OEP hétfőn. Igaz, az árváltozás csaknem 200 terméket érint, ebből több mint 100 drágulhat.


Mi a szerepe a segédanyagoknak?

A Calgary Egyetem kutatócsoportja azt állítja megfejtették, mi a szerepe a leggyakrabban használt segédanyagnak, az alumennek.


Két való világ közt

Március 31-én lesz a Két világ közt című dokumentumfilm premierje az HBO-n. Egy magyar rendező négy menekült sorsán keresztül mutatja be, milyen idegenként új életet kezdeni Magyarországon.



A nők korai öregedését okozhatja egy gyakori vegyület

Azoknál a nőknél, akiknek a vérében magas egy gyakori, háztartási termékek gyártásakor is alkalmazott vegyület szintje, alacsonyabb ösztrogénszintet mértek. Ez azért is aggasztó, mert a hormon hiánya korai menopauzát okozhat.



Időskorban tölt el bennünket az igazi elégedettség

A köznapi hiedelemmel szemben nem hogy nem érnek véget "legjobb éveink" a fiatalság elmúlásával, éppenséggel az idősebb korban egyre növekszik a megelégedettség és az optimizmus - idézte hétfőn tanulmányok megállapítását a The Daily Telegraph brit napilap online kiadása.


Megjósolható a leszokás sikere

Egy agyi képalkotó eljárás képes megjósolni, hogy az egyénnél sikeres lesz-e a dohányzásról való leszokásra irányuló módszer – olvasható a Health Psychology hamarosan megjelenő számában.



Ivartalanítják a kóbor kutyákat Szófiában

Szófiában, Bulgária fővárosában megkezdődik a kóbor kutyák ivartalanítása. A négyhetes kampányban a "Csetiri Lapi" (Négy Mancs) Alapítvány munkatársai közreműködnek - írja a dnes.bg bolgár internetes újság.




Pénzért könnyebb lefogyni és leszokni?

Az utóbbi években lefolytatott néhány kutatás azt mutatja, hogy sikeres lehet az anyagi ösztönzés, ha fogyásról, mozgásról, dohányzásról, azaz egészségesebb életmódra váltásról van szó.




Fehérvérűséget okozó géneket azonosítottak

Egy vérképzőrendszerből kiinduló rosszindulatú daganat, az akut mieloid leukémia kialakulásában szerepet játszó génmutációkat azonosítottak brit tudósok egérkísérleteikben, amelyekről a Nature Genetics című szakfolyóirat online kiadásában számoltak be.


Francia mesterszakács a Chateau Visz új séfje

Miután a Chateau Visz korábbi séfjének, Erik Schröternek – német Michelin csillagos séf – szerződése már 2010 májusában lejárt, a kastélyszálló-étterem tulajdonosai utódjaként olyan séfet kerestek,aki nemzetközileg elismert, tapasztalt, hosszú távon is a Chateau Viszhez kötődik.