Videó: a Tűzraktér nem fog kiköltözni

A VI. kerületi önkormányzat március 31-ig adott időt a Tűzraktér kiürítésére, de erről csak februárban kapott hivatalos értesítést az alkotóház. Simor Ágnes szerint nem fognak kiköltözni, és ragaszkodnak a további tárgyaláshoz az önkormányzattal.





Megnyílt a Magyar Sajtófotó kiállítás - az év legjobb képei

Tegnap délután megnyílt a XXIX. Magyar Sajtófotó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idei pályázatra 323 szerző adta be - összesen - 8548 felvételét. A nagydíjat Huszti Istvánnak ítélte a nemzetközi zsűri a vörösiszap-katasztrófa során készített képéért. Munkatársunk, Stiller Ákos két kategóriában is második helyezést ért el, emellett ő lett a legjobb 30 év alatti fotóriporter.




James Deant egy pap molesztálta gyerekkorában

Szexuálisan zaklatta gyerekkorában egy pap az 1955-ben, 24 éves korában meghalt, a Haragban a világgal (Rebel Without a Cause ) című filmjévé ikonná lett James Dean amerikai színészt, ez derül ki egy, a héten elhunyt Elizabeth Taylorral készített, pénteken közölt interjúból.


Megoldást kell találni az elhízásra

Friss közvélemény-kutatás eredményei szerint az amerikaiak zöme úgy látja, az ország vezetésének fontos szerepe van abban, hogy a gyerekkori elhízás mértékét csökkentsék. Elsősorban a demokratáknak, a fiataloknak, az afroamerikaiaknak és a spanyolajkúaknak az a véleményük, hogy a kormánynak megoldást kell találnia erre a kérdésre.


Tavaszcsalogató töltött karalábé – recept

Mondhatnak, amit akarnak az okos időjósok. Fenyegetőzhetnek esővel, csekély pluszokkal, szeles reggelekkel. Tavasz van. A hét végén az óramutatókat is előrébb toltuk, s lőn nekünk világosság. Egy órával tovább matathatunk a konyhában villanyfény nélkül, tavaszt csalogatva a fazékba.


Párizsban minket néznek

A Szépművészeti Múzeum vándorkiállítása február óta a párizsi Pinacothéque-ben mutatja be az Esterházy hercegek gyűjtését XVI.-XVII. századi európai festők műveiből.


Hova menjünk színházba vasárnap?

Öröm és bánat, agresszió és naivitás, gonoszság és jóság: minden, ami az emberben lakozik, felszínre tör és kiteljesedik a színpadon. Március 27-e a színházi világnap, ez alkalomból ajánlunk néhány programot.




Aki lemarházta a magyar közönséget - Bartók Béla 130 éves lenne

Bartók Béla ma lenne 130 éves. A zongorista, zeneszerző, tudós életét a zenének szentelte: a népek hétköznapi hangjait emelte be az elitista komolyzenébe. Levelezéséből pontos képet kaphatunk munkájáról és arról, hogy a 20. század első felének politikai változásai mentén hogyan fejlődhetett és boldogulhatott egy magyar.


Másság a színpadon: nincsenek korlátok?

Tánccal, zenével és a művészi önkifejezéssel bontanák le a társadalmi korlátokat a fogyatékkal élőkkel dolgozó színházi formációk. A kerekesszékesek, értelmi fogyatékosok vagy éppen vakok találkozása az előadóművészettel lehet közösségi élmény, terápiás eszköz és mások megértésének útja is – csakúgy, mint bárki másnál. Március 27-e színházi világnap.





Elhunyt a Mint két tojás szerzője

Elhunyt Lanford Wilson amerikai színműíró, a Pulitzer-díjas Mint két tojás című romantikus vígjáték szerzője, akinek Kéretik elégetni című drámáját is sikerrel játszották világszerte.