Meghalt a lemezguru, a jazz és a Stones nagy mentora

Nyolcvanhárom éves korában New York-ban meghalt Ahmet Ertegün török származású, legendás amerikai lemezproducer. Ertegün az Atlantic lemezcég alapítója, aki felbecsülhetetlen érdemeket szerzett a jazz, a soul és a rock-zene maradandó értékeinek felkarolásában és kiadásában.


Botrányos Golden Globe-díjátadók - videóval

A zenei díjak szezonja után lassan kezdődik a filmes díjátadók időszaka. Az első fecske a Golden Globe, amely az Oscar mellett a legnagyobb parádét jelenti, sokszor elő-Oscarnak is nevezik. Kihirdették a jelöltek listáját, ennek kapcsán a korábbi évek botrányosabb eseményei közül tallózunk.



Letartóztatták a gyereket szex nélkül ígérő prédikátort

Letartóztatták a brit hatóságok a kenyai származású prédikátort, aki azzal kecsegtette a nőket, hogy képes lehetővé tenni számukra a gyermekszülést nemi aktus nélkül, pusztán imája erejével - de nem az ilyen "csoda-gyerekek" miatt, hanem mert a kenyai hatóságok korábbi gyermekrablások címén adtak ki ellene körözést.



Kulturális térfoglalás az utcai erőszak ellen

Az utcai erőszak ellen hirdetett koncertet és előadásokat december 23-ra két civil szervezet a fővárosi Kálvin téri metróaluljáróba - közölte a rendezvény egyik szervezője, Horgas Péter díszlettervező.



Fikciós dokumentumfilm keltett zűrzavart Belgiumban

Belgium felbomlott, az egyik országrész, Flandria kikiáltotta önállóságát, a belga uralkodó külföldre menekült - ilyen sokkoló bejelentésekkel (és a hozzájuk tartozó riportokkal, filmfelvételekkel) lepte meg nézőit az ország franciák lakta részének közszolgálati televíziója, az RTBF.


Johnny Hallyday Svájcba költözik adózási okokból

Svájcba költözik december végén Johnny Hallyday, a francia rock örökifjú csillaga, ott tölt majd évente hat hónapot és egy napot, hogy ezzel a helyi törvények értelmében jelentős adókedvezményben részesüljön - jelentette csütörtökön a L'Express című francia hetilap internetes kiadása.


Írószövetség: gazdaságilag ellehetetlenülünk

"Meg kell szólalnunk!" címmel intézett felhívást hét írószövetségi tag a nyilvánossághoz azután, hogy a jövő évi költségvetésben alaposan megkurtították a szövetség költségvetési támogatását. Amíg az idén 22 millió forintot kasszírozott a közösből a Magyar Írószövetség, jövőre hat millió forintra számíthat az államtól, ha az Országgyűlés elfogadja a büdzsét.



Meghalt Oscar Klein

Hetvenhat éves korában meghalt Oscar Klein osztrák születésű jazzmuzsikus, aki mintegy fél évszázadon átívelő pályafutása során a műfaj számos nagy amerikai és európai egyéniségével játszott együtt - jelentették szerdán a bécsi tájékoztatási eszközök.


Forradalmárok és fadarabok

Év vége előtt belehúztak az intézmények és helyek; ismét kiváló a programkínálat. Esterházy-kincsek, Birkás Ákos retrospektív, egy új szatirikus román film a forradalomról, Zsótér-rendezés a Radnótiban, egy ritkán játszott Molnár-színmű. Harcos elektro a Merlinben, roma folk a MÜPÁ-ban, meseprogramok a BKV járatain és még sok minden más. A hvg.hu ajánlatai!


Kétmillióan látogattak idén a Terror Házába

Több mint kétmillió látogatót fogadott az idén a Terror Háza Múzeum, amely sikeres évet zár annak ellenére, hogy az intézmény költségvetési támogatása fele a 2002-ben odaítéltnek - közölte Schmidt Mária főigazgató.


Gazdag gyerek = boldog gyerek?

Egy amerikai magazin összeállította a világ legszerencsésebb gyerekeinek listáját. Ezek szerint a pénz és a hírnév a boldog gyerekkor titka. Nézzük sorjában a "nyerteseket".


Szétkapkodták a Diana-koncert jegyeit

Húsz perc alatt elfogytak a jegyek arra az emlékkoncertre, amelyet a néhai Diana hercegnő két fia, Vilmos és Harry herceg szervez a még el sem készült új Wembley stadionba jövő nyárra, édesanyjuk születésnapjára és halálának tizedik évfordulójára.


A vesszőzés és a korbácsolás orális hagyománya

„Mustármagot jöttem kérni. Tessék engem jól elverni!” – mondta a Tiszaháton a kisfiú, és boldog volt, ha elcsépelték. Luca néma férfi volt, és nők arcát kente be lisztes tollseprűvel. Tyúkok likához varázsigéket mormolt, a lányokat jól összefogdosta. Mások a padlót szalmával szórták fel, és a földön háltak. Az éjféli mise után ostort cserdítgettek, és féktelen mulatozást csaptak. Nem feketemiséről, bacchanáliáról vagy Kovi-filmről van szó. Így (is) ünnepeltek decemberben derék földművelő eleink, nem is olyan régen.



Agyvisszaszívás

Egyiptom is elszenvedi az agyelszívás negatív hatásait: az országot fiatal, tehetséges kutatók hagyják el, hogy máshol, jobb feltételek között kamatoztassák tudásukat. A Nílus menti országban most megpróbálják visszafordítani a folyamatot. A kísérletről a brit The Guardian számolt be. S hogy állunk mi?