Áramütéstől pusztult el egy itthon telelő gólya
A madarat a polgármester találta meg.
A CBS amerikai tévécsatornán főműsoridőben sugárzott beszélgetés nyers és leplezetlen őszinteséget ígér.
A gyerek két társával fémhulladékot próbált gyűjteni.
A zenekar szilveszter este jelentette be, hogy a dobosuk halála ellenére újra fellépnek majd.
James Cameron filmje, az Avatar: A víz útja globális mozis jegybevétele vasárnap már elérte az 1,38 milliárd dollárt (516 milliárd forintot).
Egy epizódszerepben feltűnt az RTL+-on futó A Király című, Zámbó Jimmyről szóló sorozatban Zámbó Krisztián, ennek apropóján beszélt zűrös tinédzserkoráról.
A fiatal férfi tudomást szerzett arról, hogy a rendőrség a Terrorelhárítási Központ bevonásával több személy elfogását tervezi.
Naruhito császár azután köszönthette alattvalóit, hogy a járványügyi korlátozásokon jelentőset lazítottak a szigetországban.
Párizsiak, francia és külföldi turisták hatalmas, milliós tömege ünnepelte a 2023-as év kezdetét a híres sugárúton, a Diadalívnél.
Mindenkinek sikerült időben elhagyni a hajót, csak néhány bulizó sérült meg könnyebben.
A hatodik állam lett, ahol a koporsós vagy a hamvasztásos temetés zöld alternatívájaként választható ez a temetkezési mód.
A tagadástól az elhatározásig, pláne a leszokásig nehéz az út, de abszolút megvalósítható.
Január 1-én 18,9 fokkal dőlt meg az országos rekord, és holnap is rekorddöntés várható.
New Yorkban, a Times Square-nél rendezett hagyományos szilveszteri bulin egy 19 éves férfi rendőröket sebesített meg, amikor macsetéjével rájuk támadt, végül egy rendőr ártalmatlanította azzal, hogy vállon lőtte.
Beköszöntött a síszezon, amikor végre mi is kilátogathatunk a nemzetközi pályákra. A legnépszerűbb célpont még mindig Ausztria, nem véletlenül: nyugati szomszédaink bámulatos panorámával, változatos pályákkal és szívélyes vendéglátással várnak. Az ország legnagyobb síparadicsoma a Ski amadé, ahol téli élmények sokaságában lehet részünk, a borfesztiváltól a jégszobor-kiállításig.
Több tűzoltó is megsérült szilveszter éjjel Berlinben, méghozzá attól, hogy petárdákat dobáltak rájuk.
Csaknem 20 ember pirotechnikai eszközök miatt sérült meg.
Jobban járunk, mint tavaly.
Január elseje van, nem december 31. Nem előkotorni próbáltam valami jót, hanem kihasználni a pillanatot, amikor még megvan a remény illúziója, hogy valami mégis csak változhat ebben az országban.