Lámákat lakoltatna ki a törökbálinti önkormányzat, az állatok megjelentek a testület ülésén
Korábban a képviselő-testület felmondta a bérleti szerződését annak a területnek, ahol az állatokat tartják.
Korábban a képviselő-testület felmondta a bérleti szerződését annak a területnek, ahol az állatokat tartják.
De ehhez kiegészítő támogatást nem minden vármegye kap.
A Tisza Párt elnöke Gárdonyig vonattal ment, de onnan már két keréken folytatta.
A vállalat szerint Szegeden az építkezés terv szerint halad, de a fő állítást, amely szerint jövőre a tervezettnél kevesebb autó futhat majd le a gyártószalagról, nem cáfolták.
Az állami vezetőknek főszabályként menetrend szerinti járatokat kellene igénybe venniük. A külgazdasági és külügyminiszter az elmúlt tíz évben egyszer sem utazott olyannal.
A második negyedévről hamarosan rossz szám fog érkezni, az év második felében pedig akkora növekedés lehet csak, hogy egy gyenge pluszban legyünk 2025 egészére – számol az NGM.
Alig észrevehető GDP-növekedéssel és az árrésszabály miatt egy kicsit alacsonyabb, de még így is kényelmetlenül magas inflációval számol a Kopint-Tárki friss jelentése.
Vasárnap reggelre oltották el a tüzet, amely még szombat délben keletkezett.
Értékes ingatlanokat készül eladni az állam; elkészült az EU új költségvetésének terve; megtaláltuk, hogyan jutott el két nap alatt hatmilliárd forint a Kelenföldi Erőműből az olaszországi villát megvásárló céghez. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
Több ügyben azzal is elfogadják az anyák kérelmét, ha határidőre nem válaszolnak nekik a csed extra új szabályaival.
Havi 3-4 millió forintos bevásárlások Novák Katalinnak, 292 ezres zakó és 60 ezres gumicsizma Sulyok Tamásnak – nyilvánosságra hozták, mennyi pénzt szánt az állam a köztársasági elnökök öltöztetésére. A Novák lemondása előtti napon még kiszórtak 568 ezer forintot ruhákra.
Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea 4 alapítványa 3,9 milliárd forint adományt kapott, hogy kitől, azt nem árulják el. A pénzből 2,7 milliárdot el is jótékonykodtak, elsősorban a rászorulókat támogatták.
A független képviselő szerint a „mindenki” alatt valójában a NER-elitet értik.
Megvan a fővárosi költségvetés az év végéig, a kormány pedig kedvezményes lakáshitelt és az állami cégeknél folytatódó spórolást jelentett be. Eközben a nemzetközi színtéren arra készülnek, mi lesz, amikor hamarosan lejár a vámháború három hónapos tűzszünete. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
Egy szarvasi lány vette észre, hogy lángokban áll a szomszéd istállója, és a tűz az ő tanyájukra is átterjedt.
Nem a tűzijáték elmaradása szokatlan, hanem az indoka.
A településen viszont kutyákkal kutattak drog után a fesztivál kezdete után.
Bár tavaly február óta a lehetőség erre meglenne, egyelőre nem számít az ORFK a kínai rendőrökre.
Idén nem, jövőre viszont már visszaállhat a magyar gazdaság a növekedési pályára Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint, aki úgy látja, hogy az árrésstopok hosszú távon magasabb árakhoz vezethetnek, a vámháborúból viszont az EU, és így Magyarország is nyertesként kerülhet ki.
Orbán Viktorhoz hasonlóan Nagy Márton is három következtetést vont le Irán lebombázása után – igaz, nem egészen ugyanazokat, mint a miniszterelnök.