Így reagált Szijjártó Péter az amerikaiak bombázására
Szijjártó Péter külügyminiszter telefonon egyeztetett izraeli és orosz kollégájával, valamint a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség főigazgatójával is a Védelmi Tanács ülése előtt.
Szijjártó Péter külügyminiszter telefonon egyeztetett izraeli és orosz kollégájával, valamint a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség főigazgatójával is a Védelmi Tanács ülése előtt.
A magyar küldöttség összesen 7 aranyérmet szerzett az Európa-bajnokságon, ezzel az éremtáblázat élén zárta a racicei kontinensviadalt.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint az izraeli-iráni háború hatásai el fogják érni Európát is, de Magyarország kedvezőbb helyzetben van.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Sokat ajándékozott az állam az elmúlt években, ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Több mint egy évig tartott a tárgyalás, az ítélet nem jogerős. Ádám Zoltánt 2023 őszén, azonnali hatállyal bocsátották el a Corvinus Egyetemről, pár hónappal azután, hogy a docens kirobbantotta az intézmény vizsgabotrányát. Ádám Zoltán azt mondta, „benne van a pakliban”, hogy fellebbez.
A bíróság emellett a két vádlottat a 606 milliós kár megtérítésére is kötelezte.
Közel háromezren vettek részt a Hajmáskér közelében tartott hadgyakorlaton.
Nagyon távoli, de nem teljesen lehetetlen opcióként számolnak azzal a Fidesz belső köreiben, hogy Orbán Viktor helyett valaki mással fussanak neki a választásnak – állítja a VSquare.
Az orosz invázió óta politikai aktivistaként is működő ukrán világbajnok bokszoló a 24.hu-nak beszélt arról is, hogy hogyan látja hazája és Magyarország mostani és jövőbeli viszonyát.
A Helsinki Bizottság szervezi a homofóbia elleni világnap alkalmából.
A felnőtt belépőért ötezret, a gyerekért négyezret kérnek a Zemplén Kalandparkban.
Miért jó most Magyarországon élni, és mik a legfőbb problémák az országban? Elmentünk több párt majálisára, hogy erről kérdezzük a résztvevőket. Az MSZP és több szakszervezet a Városligetben ünnepelt, a Mi Hazánk budán őrizte a magyar hagyományokat, Hadházyék a Kossuth téren tüntettek, a Momentum pedig a Karmelitába próbált feljutni.
A magyar miniszterelnök és köztársasági elnök már pénteken Vatikánvárosba érkeztek.
Személyellenőrzés továbbra sincs, de csak két határátkelőhelyet használhatnak azok, akik patás állatokat, illetve ezekből az állatokból származó termékeket szállítanak. Szlovákiában és Ausztriában már szigorúbbak.
A helyiek attól tartanak, hogy a vadállatok széthordhatják a ragadós száj- és körömfájás vírust.
Vizsgálják, hogy az így elérhető vízminőség megfelelő-e a tó vízpótlására. Jogszabály-módosításra is szükség lenne.
Az egészségügyről, az oktatásról, a nyugdíjasok helyzetéről és a megélhetési költségekről kéri ki a Tisza Párt a magyarok véleményét – írta Magyar Péter.