Egy hétvégi házat simán elvontat a legújabb RAM pickup
16 828 kilót lehet ráakasztani az amerikai autógyártó újdonságára, amelyben egy hathengeres turbódízel motorból préselnek ki 1458 Nm nyomatékot.
16 828 kilót lehet ráakasztani az amerikai autógyártó újdonságára, amelyben egy hathengeres turbódízel motorból préselnek ki 1458 Nm nyomatékot.
A hatvanadik születésnapra készült modellből mindössze hatvan példány hagyja el a gyártósort.
A dél-koreai gyártó középkategóriás szabadidő-autója öt év után teljesen megújult és már itthon is elérhető.
A legnagyobb cseh divatterepjáró felfrissített változatának hivatalos leleplezésére várhatóan a jövő év elején kerül majd sor.
Mindenben lehet találni némi pozitívumot: az autó sofőrje legalább nem a mozgássérülteknek szánt parkolóhelyet foglalta el.
A bolygó megmentését felesleges lenne egy literenként 3000 forintos üzemanyagtól várni, de a jövője így is ígéretes.
A méretes SUV mindenféle menetdinamika segédeszközzel sem tudott igazán mit kezdeni a csúszós úttal, míg a Panda nem is vett róla tudomást.
Maguk a márkakereskedések hátráltathatják a General Motors nagyszabású villanyautós terveit, mert 150 kereskedőjük bejelentette, hogy inkább egyáltalán nem forgalmaz Cadillac-et, minthogy elektromos modelljét árusítsa.
A Seat Leon sportos testvérmodellje 245 lóerős plugin hibrid hajtásláncot vonultat fel.
A plugin hibrid hajtásláncú újdonság elektromos hatótávja eléri a 74 kilométert.
A Múzeum Mélygarázsban egyszerre huszonnégy elektromos autót lehet tölteni.
Hivatalosan is megérkezett hazánkba a 150-310 lóerős Cupra Formentor.
Az olasz márka megszokott sportkocsijaitól kissé eltérő dizájnjával a Roma igazán egyedi darab.
Nem borult fel a japánok autója, de látványosan rosszul teljesített a hírhedt teszten.
Miskolcon adta elő a mutatványát a legrosszabb pillanatban.
A fejlesztők szerint simán el lehet vele járni töltés nélkül.
Múlt, jelen és jövő békésen él egy más mellett, ha minden autó egy-egy sport BMW.
A BMW i4 M50-es típusjelzésű csúcsmodellje 460 lóerős teljesítménnyel fog rendelkezni.
2022 végével megszüntetik a csak hagyományos motorral felszerelt autóik forgalmazását.
Megnéztük, milyen a helyi tűzoltóság karácsonyi hangulatú létrás autója.