Michael Kiwanuka lemondta a szigetes koncertjét
Nem csak a Kneecap hagyja ki az idei Sziget Fesztivált.
Nem csak a Kneecap hagyja ki az idei Sziget Fesztivált.
A válaszadók 53 százaléka szerint „Bindzsisztán vezetőjének fejbelövése” a színpadon belefér a művészi szabadságba.
Bár a legtöbbünknek a kormánypárti politikusok megszólalásai vagy éppen Orbán Viktor beszéde jut eszébe a Tusványosról, ez az erdélyi magyar fiatalok egyik legfontosabb fesztiválja is, ahol a koncertek mellett a táncházban is hajnalig lehet bulizni.
A Sziget fesztivál előkészítési munkái július 26-tól a tömegközlekedést is érintik.
A közéleti vitának igenis lenne helye, a kormány azonban másképp döntött – írták a jogvédők.
És a Sziget hírnevét is veszélyeztetheti a szervezők szerint. A HVG-nek reagált a Sziget arra, hogy a kormány kitiltotta az országból az északír rapegyüttes tagjait.
Keresi az új helyszínt a Kolorádó, nem zárják ki azt sem, hogy saját területet vásárolnak.
A fesztivál szervezőinek bejegyzésére Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is reagált.
A kormánysajtó pedig egyből párhuzamot vont a magyar és a dalban szereplő fiktív rendszer között.
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes lemondta a fesztiválos fellépését az északír raptrió miatt.
A tűz épp azt a színpadot emésztette fel szinte teljesen, amely az egész fesztivál leglátványosabb része lett volna. Sokkoló, mennyi maradt meg a tűzvész után belőle.
Sikeresen eloltották a tüzet, amely a kezdés előtti napokban elpusztította a világ egyik legnépszerűbb zenei fesztiváljának nagyszínpadát. A fesztivál így is elkezdődik. A hatóságok még nem erősítették meg, valóban az okozta-e a tüzet, amire mindenki tippel.
Kihívás lehet egy fesztiválon egészségesen, fenntarthatóan és olcsón étkezni, pedig mindezek egyre fontosabb szempontokká válnak, főleg a közönség nagy részét kitevő Z generációs fiatalok körében. Cikkünkben tippeket adunk, hogyan együnk jól és környezettudatosan ezeken az eseményeken úgy, hogy közben a pénztárcánkat is megkíméljük.
Külföldi rétegzenék és feltörekvő magyar előadók és DJ-k rendezvénye volt a Bánkitó Fesztivál, ezek mellett a kortárs színház és a magyarországi civil szféra örömünnepe, amely mindig is a közösségi létezésről szólt.
„Menj hátrébb, ahol szellősebb a sztori, azt’ egy fával árnyékoljál” – tanácsolta Marics Peti.
A szervezők elhatárolódtak az előadó viselkedésétől.
Az EFOTT sajtófőnöke szerint a Fidesz ifjúsági szervezete megsértette a fesztivál szabályzatát.
A Sziget Fesztiválon hajnalig tart a buli, és a szervezők azt ígérik, hogy idén jelentősen felpezsdül az élet a Nagyszínpad zárása után.
Harag és frusztráció helyett családias jókedv és a jövőbe vetett bizalom. A kisszínpadok kiszenekarai nagy energiákat szabadítottak fel, Nagykovácsi KO-val győzött, Pumped Gabo pedig gondoskodott róla, hogy a lába kélt telefon is visszakerüljön a gazdájához.
A minden bizonnyal utolsó Kolorádó harmadik napján a megenyhülő időjárás is kegyes volt a fesztiválozókhoz. A nagyszínpadon többek között a Duckshell és Co Lee is fellépett. Cabrera Martin és Kriza Márton fotói.