Szerdától szombatig tart az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT) a Velencei-tónál. A népszerű könnyűzenei előadók mellett politikai szervezetek ifjúsági tagozatai is jelen vannak a fesztiválon.
A Fidelitas standjánál például az általuk megosztott Facebook-videó alapján telefondobáló kihívással és MI-vel készített, vicsorogva hadonászó Magyar Péteres kirakóval várják a szórakozni vágyó fiatalokat, a feladványok sikeres teljesítésével pedig Fidelitas-os ajándékokat lehet nyerni.
A bulizók a Fidesz ifjúsági tagozatának kitelepülésénél magukra tetováltathatják Orbán Viktor fejét is – igaz, csak ideiglenesen, lemosható formában –, de osztogatnak még Fidelitas feliratú naptejeket és Orbános matricákat is, egyebek között olyat, amin a párt egyik jól ismert jelmondata, a „Defender of Europe”, vagyis az „Európa védelmezője” szerepel.
Az Eduline megkereste az EFOTT szervezőit azzal kapcsolatban, hogy mit szólnak a Fidelitas fesztiválos aktivitásaihoz. Budai Marcell, az EFOTT sajtófőnöke elmondta, hogy a fesztiválon található civil faluban a Fidelitas mellett más politikai pártok vagy azok ifjúsági szervezetei is jelen vannak, például a Magyar Kétfarkú Kutya Párt vagy a Mi Hazánk. Ezen szervezetek tevékenységeit a fesztivál korlátozza: az EFOTT szerint a telefonhajigálós program még belefér, ellenben emberi méltóságot sértő fotókat nem rakhatnak ki sem politikusokról, sem más közéleti személyiségekről. A Magyar Péteres kirakóval tehát a Fidelitas megsértette az EFOTT szabályzatát. A sajtófőnök azt ígérte, erre felhívják a Fidelitas figyelmét és a puzzle-t eltávolítják.